A mindig forgalmas, nyüzsgő tömeggel elárasztott Fő téren már csilingeltek az első villamosok, szorgos, korán kelő emberek siettek a dolguk után, így szinte hihetetlen volt, hogy odébb pár száz méterrel, még csak ébredezett a Pázsit utcai piac, a városka egyik legnagyobb - a háziasszonyok által igen kedvelt - bevásárló helye. Ott ugyanis ez a nap ugyanúgy kezdődött, mint minden eddigi hajnalon. Nagy, árukkal megrakott teherautók sorjáztak be a kapun, majd leugráltak a rakodók. Serény munka vette kezdetét. Az emberek a megszokott módon dolgoztak, gördülékenyen, rendben ment minden, egészen addig, amíg az egyik új munkás egy nagyot nem hibázott. Túl magasra pakolta a rekeszeket, és a ládahegy egyszer csak megingott. Ha megingott, hát össze is dőlt.

Szanaszéjjel gurultak a dinnyék, potyogtak a hagymák, törtek a tojások, rikácsoltak a   ketrecekből kiszabadult csirkék. Percek alatt óriási lett a káosz! Az árusok a fejüket fogták és dőlt a panaszáradat, hogyan is lesz itt fél órán belül rend, mire nyit a piac, és jönnek az első vásárlók?! Egyszer csak, mintegy varázsütésre, az emberi ügyetlenségnek köszönhetően összekavarodott gyümölcsök és zöldségek öntudatra ébredtek, s vágyálmok kezdtek keringeni a levegőben…

Egy tojásos rekeszből ilyen gondolatok szálltak fel: miért is nem vagyunk mi, tojások, olyan hatalmasak és kemények, mint a dinnyék?! Most nem törtünk volna széjjel olyan könnyen a kövezeten! A szétfolyt, összenyomódott, krumplira kenődött paradicsomok így tanakodtak: ha olyan kemény lenne a héjunk, mint a krumplinak, bezzeg nem mi kenődtünk volna rájuk, hanem fordítva! Az eper a hagymát kezdte irigyelni: milyen jó a hagymának, hogy többrétegű a ruhája, átható az illata, ami nem csak a sérülésektől, de még a kártevőktől is megvédi! A hagymák ugyanakkor még simább, csúszósabb külső burkot szerettek volna maguknak, hogy könnyebben elgurulhassanak a szeletelőkés alól.
A ronggyá tépődött levelű saláták bokrosodni vágytak, mondván, milyen remek tartást adnak a cserje ágai a leveleknek, sőt még a virágaik is tartósabbak. De szép is lenne hatalmas bokorrá válni! A gondolatok zűrzavarából erőteljesen kihallatszott a csirkék kárálása. Ők erős sasok szerettek volna lenni, nem tépett tollú, sérült szárnyú, lefittyedt bóbitájú, egyszerű baromfik. Bárcsak a magasban szárnyalhatnánk! - kívánták.

Közben, úgy-ahogy, helyreállt a piaci rend, és megérkezett az első vásárló, egy anyuka. Ő aznap, különösen finom ebédet készült főzni kisiskolás csemetéinek, na meg a vendégségbe érkező nagymamának. Elsőnek egy szép, élő csirkét választott ki a ketrecből, bár kicsit tartott attól, hogyan fogja levágni, hiszen eddig csak konyhakész, nejlon csomagolású, lábak és fej nélküli, mirelit baromfiból főzött. A pörkölthöz nokedli dukál, ezért az anyuka vett egy fél tucat friss tojást is. Savanyúságnak jó lenne egy kis paradicsom és zöldsaláta, desszertnek pedig eper. Hagymát is  venni kell - jutott eszébe -, mivel emlékezete szerint, éppen kifogyóban volt az otthoni készlet.

Anyuka fizetett az árusoknak, azután hazafelé indult. Menetközben azonban, egyre nehezebbnek és nehezebbnek érezte a kezében cipelt, megrakott szatyrot. Otthon, az előszobában, kipakolta a vásároltakat, kötényt kötött a derekára, majd elővette a szükséges edényeket.

Mielőtt hozzáfogott volna a főzéshez, először a tojásokat akarta biztonságba helyezni, de csak egy szétfeszült papír tojástartót talált, mellette meg hatalmas, fehér gömböket. Akkorákat, mint egy-egy kisebb dinnye! Csak hosszas szemlélődés után jött rá, hogy azok a tojások. Rögtön az jutott az eszébe: csak nem most akarnak kikelni?! De erről szó sem volt. Csupán a tojások nőttek óriásira! Úgy látta, feltörésükhöz minimum kalapácsra lenne szükség, de az momentán nem volt kéznél - na meg anyuka nem is volt egy barkácsoló típus -, ezért ezzel nem is próbálkozott. Ezután a paradicsomokat akarta megmosni, azonban azok héja, a krumplihoz hasonlatosan, huplissá, göröngyössé vált, s keményen kopogott. Elveszítették szép, piros színüket, egyáltalában nem voltak gusztusosak, étvágygerjesztők, s ráadásul, amikor egyet nagy nehezen sikerült félbe vágnia, egy csepp lé sem volt benne, s a magjai is eltűntek! Keresni kezdte a salátát, nehogy idő előtt megfonnyadjon. Azt hitte, összetévesztette a nagy levelű szobafikusszal, mivel csak egy nyúlánk, leveles bokrot talált a bevásárlószatyra mellett. A méretes levelek sem letörni, sem letépni nem hagyták magukat.

Ekkor hirtelen szárnysuhogást hallott, és a feje fölött, a nyitott ablakon keresztül, kihúzott egy barna szárnyú, óriási madár. Ahogy utána nézett, még látta, amint a hatalmas madár üldözőbe vesz egy rémült verebet. Az előszoba kövén csak a spárga maradt, amivel a néhai csirke lábai össze voltak kötve. Anyuka körülnézett, mi maradt a szatyorban, ami még menthető? A hagymák minduntalan kicsúsztak a kezéből, láthatóan nem akartak kés alá kerülni. Az eper ellenben átható, kellemetlen szagot árasztott, kopogósan kemény lett, bebarnult, és piros-magos külseje helyett, többrétegű héjat növesztett.

Anyukánál betelt a pohár! Ha a csirkét még ott találja, bizonyára nem habozott volna elevenen megkopasztani, de mivel a pörköltnek való már elszállt, csak a meglévő zöldségeken tölthette ki a mérgét. Fogta mindet, és a szemétbe dobta. Ennél nagyobb megaláztatás azonban nem érhet tisztességes zöldséget, gyümölcsöt! Ez a legnagyobb szégyen: felhasználás nélkül szemétbe kerülni!

Anyuka azonban a zöldségek lelkivilágával most nem ért rá törődni. Nagy felháborodásában visszarohant a piacra, és jól megmondta a véleményét az árusnak. Az csak hebegett-habogott, és újra mért minden árut.

A ládákban kuksoló zöldségek, gyümölcsök hallották társaik szomorú végét. Ők nem akartak hasonló sorsra jutni, és a szemétben végezni. Mindenki hallgatott. Már senki nem akart más lenni, mint ami, csak meg akartak felelni a rendeltetésüknek. Azt kívánták, hogy az emberek szeressék őket, és dicsérjék a belőlük készült ételeket.

Ezek után - ha hiszitek, ha nem -, anyuka olyan finom pörköltet, omlós galuskát, roppanósan zsenge salátát, valamint mézédes epret még sohasem tálalt fel a családjának, mint azon a napon!

Zizi naplója

„Susy vagyok, tizenkét éves, szőke copfos és lány.

A családban mindenki, de még a barátaim is Zizi-nek szólítanak, mivel rém sokat nyüzsgök, be nem áll a szám, és néha hetet-havat összehordok. Apa szerint, kissé tényleg „zizzent” vagyok - innen a becenevem -, anya néha kelekótyának, a bátyám időről-időre hibbant tyúknak nevez, a barátnőm, Cathy - aki egyébként osztálytársnőm is, és hol jóban vagyunk, hol meg haragban -, rendszerint „a flúgos”-ként szokott emlegetni.

Ezen kívül tudálékosnak is titulálnak, mert sokat olvasok, és az olvasmányaim alapján az iskolai fogalmazásaimban olyan szavakat használok, mint a „tudálékos”, meg a „titulálnak”.

Tegnap - szerdán, mert ma már csütörtök van -, elhatároztam, hogy naplót írok az életemről. Ezentúl minden fontos eseményt feljegyzek, és szeretném, ha a naplóm legalább olyan izgalmas és szórakoztató lenne, mint B. Jones-é,  vagy azé az A. Mole nevű fiúé.”