A kézbe és szívbe simuló, szellemes könyv idén áprilisban jelent meg. Most készül a második utánnyomás – ez azt jelzi, szükség van rá. Az írásokból megtudhatjuk, vajon miért elengedhetetlen a kisgyermekes háztartásban egy szkafander, s egy jó rücskös lábtörlő… és kiderül, hogy a hiedelmekkel ellentétben a gyógyszernél nincs finomabb csemege. S van nagyon komoly mondanivaló is a humoros momentumok közepette: apává lenni nem nehéz,  apának lenni – az az igazi kihívás.
Süveges Gergő és Margit 2000-ben kötöttek házasságot. Borbála 2003-ban, Márton 2004-ben, Annamária 2007-ben született. 2008 késő nyarára pedig András érkezett a Süveges-családba.

Hetek óta dédelgetem magamban ezt az interjút, figyelem Önt a képernyőn, hol reggel, hol este… Megnéztem a honlapját is, ami inkább a családé, semmint az Öné és azon kapom magam, hogy ha rossz kedvem van napközben, rákattintok… és gyönyörködöm népes családjában. Egyik gyereke szebb, mint a másik. Mindenki arcán harmónia. És rögtön jókedvem lesz. Mi volt ennek a sok fotónak a célja (mert nyilván nem az én derűsebbé tételem)?
- Dehogynem, az is… meg mindenkié, aki odatalál. A weboldalnak (www.suvegesgergo.hu) a fotóknak, az írásoknak, az Apa-kép-írás című könyvnek is ugyanaz a célja: megmutatni egy lehetőséget. Ma, amikor egyre több a széthulló család, a bomló házasság, az árván vagy félárván felnövő gyermek – akiknek egyébként mindkét szülőjük él, csak épp figyelem, energia, szeretet nem marad rájuk –, talán érdemes arról is szólni, hogy létezik ép házasság, létezik hűség, és érdemes elköteleződni, igent mondani, és úgy maradni. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy csak így lehet, vagy így kell ezt mindenkinek csinálni, ahogyan mi csináljuk. Csak annyit mondok, mi így élünk, és nagyon jó így nekünk.
Érdekes, hogy azt mondja: a honlap inkább a családé, mint az enyém. Érdekes, mert én meg éppen úgy érzem: ez vagyok én. A munkám fontos számomra, és megtiszteltetésnek, nagy ajándéknak tartom, hogy a közszolgálati televízióban dolgozhatom. Ugyanakkor a munkám nem az életem, csak az életem egy része. Fontos része, de mégis csak része. Az életem sokkal inkább az, ami családi honlap fotóin látszik. Az életem a feleségem, a gyerekeim és a barátaim körében zajlik leginkább. És olykor én is odakattintok, és nekem is jókedvem kerekedik, ha megpillantom Margitot, vagy Borkát, Marcit, Annamarit, Andrist egy-egy jól sikerült fotón…

Nagyon fiatalon vállalták a pillanatnyilag négy gyereket. De láthatóan szerencsések, szerető helyre születtek. Még hányat szeretnének? Önnek hány testvére van?
- Nagyon fiatalon? Már mindketten túl vagyunk a harmincon… Szerintem a gyerekek sem bánják, hogy felnővén viszonylag fiatal szüleik lesznek. Egyébként sosem terveztük, hogy ha törik, ha szakad, márpedig nekünk négy gyermekünk lesz. Mindig csak a következő gyermekről gondolkodtunk. Azt próbáltuk felmérni, hogy belefér-e az erőnkbe, szeretetünkbe még egy gyermek. Nagyon örülök, hogy negyedszerre is igent tudtunk mondani. Most még nem a további tervezgetés időszaka van. Most Andrisnak örülünk.
Nekem egyébként egy öcsém van, Bence, aki bő hat évvel fiatalabb nálam. A nagycsalád élményét inkább feleségem hozta magával: ők öten vannak testvérek.

Nagyon kedvesek és szellemesek a képaláírások is. Kiválóak az írásai, a blog, beleolvastam a könyvbe. Nem gondolt még arra, hogy szakmát vált? (nem mintha nem lenne nagyon jó a kamera előtt!)
- Miért váltanék, ha lehet ezeket együtt is csinálni…? Örülök annak, hogy változatos az életem. Négy gyerek mellett persze amúgy is nehéz unatkozni, de jólesik, hogy többféle munkát végezhetek, ráadásul csupa olyasmit, ami ambicionál, érdekel, izgat. Amellett, hogy híreket mondok és a köztévé hajnali hírháttér műsorának vagyok egyik műsorvezetője, több lapban publikálok rendszeresen (Új Ember, Family, Hölgyvilág), így aztán nemcsak beszélek, hanem írni is van lehetőségem. Nagyon érdekel, hogyan lehet hangulatokat, hangsúlyokat írásban megjeleníteni. A képaláírások pedig igazi csemegék, roppant élvezem megírni őket.

Különben érdekes, a képernyőn zárkózott, fegyelmezett, kicsit szenvtelen, szigorú benyomást kelt, nyilván ezt kívánja meg a szerep, de különben tuti, hogy nem ilyen valójában… Ugye, így van? Ha három szót használhatna, hogyan jellemezné magát?
- Hát… ha valós képet akarnék mutatni, azt a három szót a feleségemhez intézném, ekképpen: kérlek, mondj valamit…  Biztosan hitelesebb – és lehet, hogy számomra is kedvezőbb – képet mutatna…

Milyen apa? Liberális, vagy „szabályozós”?
- Jelen lévő. Azt hiszem, a legtöbb, amit egy apa elmondhat magáról, az, hogy ismeri a gyerekeit, és a gyerekei is ismerik őt. Örülök, hogy nem kell fotót tartani rólam az ablakpárkányon, mert képes vagyok jelen lenni a családunk életében, és nem csak az éjszakáiban. Persze ez sem csak az én érdemem: ilyen beosztást tesz lehetővé a munkám, de örülök, hogy így van.
A nevelés… az közös ügy. A feleségemmel igyekszünk egyrészt következetesek lenni, mert a gyerekektől is akkor várhatunk el nyugalmat és harmóniát, ha számukra is egyértelműek a szabályok, a szokások és a következmények. Ez nem vasszigort jelent, hanem élhető családot, amely nekik is biztonságot jelent, és nekünk is megkönnyíti a napokat.
Másrészt komolyan vesszük a gyerekeket. Nem felnőttnek tekintjük őket, hanem olyan embernek, aki még kicsi. Kicsi, de azért nagyon komoly dolgokról is lehet vele értelmesen, számára érthetően beszélgetni.
Harmadrészt igyekszünk sok minőségi időt együtt tölteni: játszani, könyvet olvasni, kirándulni, diafilmet vetíteni, társasjátékozni, biciklizni, mókázni, birkózni, bolondozni…

Felesége eredetileg milyen végzettségű? Hol dolgozott? Őt milyennek „rajzolná” meg?
- Margit gyógypedagógus, látássérültek és értelmi sérültek fejlesztését tanulta, és elvégezte a logopédia szakot is. Tanított a főiskolán, és dolgozott „terepen” is: elsősorban részképesség-zavaros (diszlexiás, diszgráfiás) gyerekekkel foglalkozott. Nagyon szerette ezt a munkát, és örült annak, hogy olyasmit csinálhat, amit igazán kedvvel és lelkesedéssel tud vállalni. Így aztán nem volt számára könnyű a döntés, amikor úgy határozott, hogy egy ideig most a család lesz az elsődleges. Azt reméli, és én is remélem, hogy mindazt, amit tanult, hasznosíthatja még a szakterületén. Mindenesetre nagyon becsülöm azért, hogy ezeket az álmait egy időre le tudta tenni. A családunknak biztosan így a jobb. Persze ettől még neki ugyanolyan nehéz, még akkor is, ha örömmel és elkötelezetten döntött a család mellett.

Bizonyára nagyon elfoglalt. Mennyi időt tud együtt lenni a családjával?
- Hála Istennek, nem úgy dolgozom, mint egy „tisztességes” ember. Nem reggel nyolctól délután ötig, hanem teljesen összevissza. Van ennek jó, meg van nehéz oldala is. Mert egyrészt igaz, hogy sokszor hétvégén, ünnepnap, hajnalban, éjszaka vagyok szolgálatban, ugyanakkor összességében mégis több időt tudok a családdal tölteni, mint ha csak a hétvégéim lennének teljesen szabadok. Az összevisszaság még mindig kicsiny veszteség – jóval nagyobb nyereségért.

Nagyon sok munka ennyi, közel egyidős gyerek. Segít valaki?
- Vannak a gyerekeknek elkötelezett nagyszüleik, nekünk pedig jó szándékú – egyébként többnyire szintén sokgyermekes – barátaink. Időnként – különösen most, hogy Andris még csak egyhónapos – komoly logisztikai bűvészmutatvány egy-egy óvodába eljutás vagy hazaérkezés, de megoldható.
Összességében azért igyekszünk magunk megszervezni a közös életünket. Végül is a gyerekeket mi vállaltuk, és nem a nagyszülők…

Hogy telik egy hétköznapjuk?
- Ó, az nem ilyen egyszerű… Attól függ: szolgálatban vagyok-e vagy sem. Ha igen, akkor meg attól, hogy hajnalozom-e, vagy éjszakázom… Tehát a „hétköznap” kifejezés még semmit nem mond el az aznapi történésekről.
Ha csak lehet, én viszem a két nagyobb gyereket, Borkát és Marcit óvodába, és én is hozom el őket. Hiszen feleségem még három-négy óránként szoptat, valamint igyekszik Andrist biztonságba helyezni a másfél éves Annamari ölelő és szeretni vágyó végtagjai elől…
Aztán a nagyok vagy hazajönnek az óvodából ebéd után, vagy nem. Mindenesetre az biztos: amikor együtt vagyunk, igyekszünk nem csak fizikailag egy légtérben tartózkodni, hanem valóban egymással lenni, játszani, beszélgetni.
Az esték fixek: vacsora és fürdés után körbe ülünk a gyerekszoba szőnyegén (jó: Annamari nem ül, hanem tekereg, mint egy kukac és kurjongatva föl-le szaladgál), együtt imádkozunk, aztán mesélünk; majd a gyerekszobára jótékony sötét és áldott csend borul…

És egy szabadnap?
- Együtt vagyunk. Kirándulunk, sétálunk, igyekszünk olyasmit kitalálni, ami minden korosztálynak öröm. Medvepark Veresegyházán, repülőtér Budaörsön, vagy éppen libegő a János-hegyre.
És még valami: igyekszünk vendégeket hívni. Többnyire baráti családokat, hogy a gyerekek együtt játszhassanak, a felnőttek pedig beszélgethessenek.

Egy személyes kérdés, bocs: kiszúrtam, hogy a nagylánya hónapra-napra akkor született, mint én (az éveket hagyjuk…) – milyen egy alakuló Bika-hölgy?
- Asztrológiában nem vagyok jártas. Inkább azt tudom, hogy Borka mint lány, és mint első gyermek milyen. Precíz, pedáns, rend- és szabályszerető, kicsit aggodalmaskodó, de rendkívül megbízható, sokat segítő, a teljes gyereksereg ruhatárát számon tartó, testvéreit navigáló. És rengeteget csacsogó…

Kedvenc étele?
- Hűha… már hallom feleségem lemondó sóhaját: mindegy… sajnálom, tényleg mindegy. Nem vagyok nagy ínyenc. Édesség terén van egy-két biztos pontom: zserbó, somlói, Túró Rudi… Tehát ezeket kellene elkerülnöm…

És a gyerekeké? Hányfélét kell főzni?
- Paradicsomlevessel és palacsintával határtalan boldoggá lehet tenni őket. Egyébként mindenevők. Despota jellegű apának tűnök, ha azt mondom: nálunk nincs válogatás? Pedig tényleg nincs…

Nyilván nagy autójuk van… Mennyi időbe telik mindent és mindenkit bepakolni?
- Nem is a bepakolás a sok idő, hanem a bepakolnivalók összekészítése… Van egy hatalmas listánk a vinnivaló holmikkal teleírva. Ezt nyaralás előtt mindig elővesszük, magunk elé terítjük, majd elkezdődik az őrült rohangálás a lakásban, és telnek a zsákok, és telnek a bőröndök. A lista elemeit pedig sorra húzzuk ki: ez bent van, ez is, ez is… és igyekszünk frissíteni is a lajstromot: ha valami újdonság kiderül, hozzácsapjuk.
Egyébként Andris születése előtt vettünk egy hatéves, használt Fiat Multiplát. Sokak szerint ronda, viszont hatszemélyes, és most épp ez volt a fontos.

Milyen lakásban laknak?
- Kertes házban, ami óriási ajándék: nagy lehetőség a gyerekeknek, talán nem is tudják, milyen jó dolguk van.
 
Mi az álma?
- Egyszer kialudni magam… De komolyan: megőrizni feleségemmel a harmóniát, megtartani a békességet, és megbecsülni a gyerekek bizalmát.
Egyébként nem vágyom sokra. Van mit ennünk, van hol laknunk és szeretjük egymást. Semmi sem hiányzik.

A képeket Süveges Gergő albumaiból válogattuk