Pink ismét hozzámegy exférjéhez
![Pink ismét hozzámegy exférjéhez Pink ismét hozzámegy exférjéhez](/gallery/thumbs/r_2009-04-29_pink_w680_h0.webp)
Pink és a motocross-versenyző Carey Hart 2001-ben jöttek össze. Két év múlva viták voltak közöttük, két évig külön éltek. Majd 2005-ben Hart megkért Pink kezét- természetesen egy gyémántgyűrűvel-, aki igent mondott. Nagyon készültek a frigyre, amely a tengerparton köttetett. A pár mezítláb volt, a násznép pedig fekete ruhában. A nászéjszakának is volt varázsa, ugyanis Pink az eljegyzéstől az esküvőig nem engedte közel magához a vőlegényt.
Az ifjú pár mindkét tagja úgy érezte, hogy jól választott, életük nagy szerelmét látták a másikban, nem akartak egymás nélkül élni. Valami mégis történt, mert 2008-ban külön váltak. Utólag egybehangzóan azt állítják, hogy nagyon hiányoztak egymásnak. A szilvesztert együtt is töltötték, aminek újabb lánykérés lett a vége. Most már soha többé nem akarják elveszíteni igazi nagy szerelmüket.
A másodszori igen nemsokára újra kimondatik. Hogy hol és mikor, még titok. Családi és baráti körben tervezik, nagy felhajtás nélkül. Vajon ismét a tengerparton, vagy most másik helyszínt választanak, nehogy ugyanabba a hibába essenek?
A válásról pozitívan vélekednek, azt mondják, megerősítette őket a külön töltött idő abban, hogy erősen kötődnek egymáshoz. Az újbóli esküvővel szeretnék véglegessé kovácsolni a kapcsolatukat, mert képtelenek elviselni egymás hiányát. Akárhogy nézzük, ők már ketten alkotnak egy egészet! Pink el is kápráztatja rajongóit amióta újra boldog.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Vers Apák napjára
Május első vasárnapja - A nevetés világnapja
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: