Brad és Angelina mégsem szakítanak?
![Brad és Angelina mégsem szakítanak? Brad és Angelina mégsem szakítanak?](/gallery/thumbs/r_2009-06-22_brad_w680_h0.webp)
A szakításról szóló hírek kiindulópontja az volt, hogy Angelina rajtakapta Bradet, amint a bébiszitterüket simogatja. Angelina akkor teljesen kikelt magából és fiatal lányt azonnal elzavarta a háztól.
A sajtó munkatársai Angelina menedzserét is megkeresték, aki cáfolja a szakításukról szóló pletykákat, szerinte a pár együtt van továbbra is, és boldogok egymással, igaz veszekedések, viták továbbra is vannak köztük.
Szintén cáfolat a szakításra az, hogy a pár együtt jelent meg Cannes-ban az Inglorious Bastards című film bemutatóján és az azt követő partin folyton egymás közelségét keresték és úgy turbékoltak, akár a galambok.
Brad és Angelina a Mr. És Mrs. Smith című közös filmjük forgatásán figyeltek fel egymásra, ahol házaspárt alakítottak. Az alakítás olyan jól sikerült, hogy a való életben is összejöttek, igaz nem házasodtak még össze.
Saját gyermekeik, Shiloh Nouvel és az ikrek Vivienne Marcheline és Knox Leon mellett, három gyermeket fogadtak örökbe: a koreai kisfiút Maddoxot még Jolie egyedül fadoptálta, Zaharát, az etióp kislányt és Paxot, a vietnami kisfiút, pedig már közösen fogadta örökbe a pár.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Orosz Barbi repülős pilóta lett
Kovács Áronnak jól áll a fakanál
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: