SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Érzik a gyerekek is, hogy baj van" - penészes falak között él az asztmás kisfiú, akinek egyre romlik az állapota

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-06-10
Eltörhetett egy cső a falban, ezért folyamatosan áznak a falak Máriáék házában. Egy hónapja a csempe is leesett a fürdőszobában, a falak penészesek, vizesek és dohosak, a nagyobbik, asztmás fiú sokszor fullad, zihálva vesz levegőt és a gyógyszerek ellenére is romlik az állapota. Nyaralásról nem is álmodoznak, még fagyizni sem voltak évek óta. A család egyetlen vágya, hogy helyrehozhassák a fürdőszobát, de erre egyelőre nincs pénzük.
"Érzik a gyerekek is, hogy baj van" - penészes falak között él az asztmás kisfiú, akinek egyre romlik az állapota

Havi 50 ezer forint jut az étkezésre, 4 főre

Nehezen nyílik meg a telefonban Mária, nagyon szégyelli, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Párjával és két gyerekükkel, 7 és 12 éves fiukkal 3 éve, a jobb élet reményében költöztek egy családi házba vidékre. Azt gondolták, távol a város zajától egy nyugodtabb élet vár rájuk. De sajnos nem így történt. 

Nagyobbik fiuk kicsi kora óta súlyos asztmás és allergiás, a gyógyszerek ellenére is hónapról hónapra romlik az állapota, sokszor fullad, alig kap levegőt. 

Ezen pedig csak tovább ront az, amilyen problémával szembesültek a családi házban. 

"Hitelből megcsináltuk a házban a fűtést, a falakat pedig levakoltuk, mert mindenhol vastag tapéták voltak. Akkor még nem tudtuk, hogy milyen nagy a baj a házban, csak akkor, amikor 85 ezer forintos vízszámlát kaptunk. Kiderült, hogy csőtörés van az egyik falban, de hogy pontosan hol, azt nem tudjuk. Emiatt a fürdőszobában és a kamrában is fel van púposodva a fal, ami nedves, dohos, penészes, ráadásul a fürdőben már egy hónapja a csempe is leesett" - meséli az asszony megtörten.

Azt mondja, hiába szellőztetnek, a penészedésen ez nem segít, pénzük azonban most nincs rá, hogy helyrehozzák a problémát. Mindketten gyárban dolgoznak, két műszakban, 400 ezer forintot keresnek havonta összesen. Ebből 200 ezer forint a hitelük. Ha kifizetik a számlákat és a gyógyszereket, akkor 50 ezer forintjuk marad (jó esetben) arra, hogy élelmiszereket és tisztálkodási szereket vásároljanak. 4 főre. 

"Nem élünk luxusételeken, de valami kis apróság mindig jut az asztalra" - mondja Mária. 
 

"Attól félünk, hogy mivel ez vályogház, egyszer csak elönt bennünket a víz, vagy az egyik fal összeomlik"

Volt már náluk szakember is, aki csinált egy felmérést, szerinte az egész fürdőszobát le kellene bontani. 

"Nem tudni, hogy hol van eltörve a cső, hol van megrepedve, vagy honnan szivárog a víz. Ezért azt mondták nekünk, hogy az egészet fel kell törni."

Ez azonban nem kevés pénzbe, körülbelül 2 millió forintba kerülne. A család több helyről próbál segítséget kérni, egyelőre nem sok sikerrel. A családsegítőhöz is fordultak már. 

"Attól félünk, hogy mivel ez vályogház, egyszer csak elönt bennünket a víz, vagy az egyik fal összeomlik" - mondja az édesanya. 

Elsősorban a fiuk egészségi állapota miatt lenne nagyon sürgős, hogy megoldják a problémát. Hiába alszik ugyanis nyitott ablaknál, hiába szedi a gyógyszereket, és járnak vele folyamatosan kontrollra, a penészes, dohos légkör miatt egyre rosszabbul van.
 

beázás

beázás

beázás

beázás


Nem szeretnénk, ha bántanák őket azért, mert szegények vagyunk

Nyaralásról nem is álmodoznak. 

"Mi még fagyizni sem voltunk az elmúlt pár évben, mert még arra sem telik. A szülinapokat úgy szoktam megoldani, hogy mivel mindkét gyereknek júliusban van a szülinapja, sütök nekik egy egyszerű piskótát és arra teszek nekik gyertyát és akkor közös tortájuk van. Biciklire vágynak, de mi még használtan sem tudunk nekik venni" - mondja az édesanya. 

Sok segítségük nincs, iskola után a dédnagymama szokott vigyázni a gyerekekre, amíg a szülők haza nem érnek a munkából. A gyerekek is érzik, hogy baj van, érzik, hogy valami nincs rendben. 

"Van, amikor mindenre azt mondjuk, hogy nem, ha kell venni valamit, akkor most ezt nem tudjuk megvenni, majd legközelebb. Érzékelik hogy baj van, de próbáljuk a párommal magunk közt rendezni, ők még kicsik ehhez, őket nagyon féltjük. Nem szeretnénk, ha bántanák őket azért, mert szegények vagyunk, vagy azért, mert így néz ki a házunk. Szeretnénk őket megvédeni" - sóhajt Mária. 

Frissítés: Mária arról tájékoztatott minket a napokban, hogy időközben egy szakember is megvizsgálta a házukat. Azt állapította meg, hogy ha nem tudják elkezdeni a felújítást, hamarosan életveszélyessé válik az épület, és el kell költözniük. Az adománygyűjtés a család utolsó reménye. 
 

Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
 

  • Családi Háló Közhasznú Alapítvány
  • Bankszámlaszám: 16200106-11697987
  • IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
  • Közlemény: Mária
  • Ha más módon segítenél kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@csaladinet.hu címen!
  • Tájékoztatás adományozásról

Egyszerű, bankkártyás fizetés pár kattintással SimplePay-en keresztül: Adomány Mária családjának

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja