Emelkedik a „szocpol” támogatás
Családinet [cikkei] - 2004-03-18
A kormány - nem titkoltan a gyermekvállalási kedv ösztönzésének céljával - döntött a lakásépítési kedvezmény további emeléséről - jelentette be a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón Gál J. Zoltán.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a vissza nem térítendő állami támogatás mértéke április 1-jétől egy gyermek után 800 ezer forintra, két gyermek után 2 millió forintra nő, három gyermek esetében 3 millió 200 ezer forint, négy gyermek után már 4 millió forint a szocpol. Ezen túl gyermekenként 200 ezer forinttal lesz magasabb a támogatás. A karrierépítés, az életpálya alakításának rugalmasabbá tétele érdekében 35-ről 40 évre emelkedik a támogatást igénybe vevők korhatára. A módosító rendelet szerint a fiatal házaspárok egy vagy több születendő gyermek vállalása esetén jogosultak a kedvezményt megelőlegező kölcsön formájában is igénybe venni. Az eddigi szabályozás szerint egy bevállalt gyermeknek három, két gyermeknek hat éven belül kellett megszületnie ahhoz, hogy a kölcsönt ne kelljen visszafizetnie. A kormány most ezeket a határidőket négy, illetve nyolc évre kitolja.
|
forrás: Népszabadság Online
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Előző hír
Távmunka, munka – hogy sikerrel járjunk
Következő hír
Pályázatírókat keresünk (távmunka)
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
"Ő azt hitte, hogy annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is" - mondta el az anya.
![Klimax: teljes kép a változókorról](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-20_klimaxolono325.jpg.-.400.-.150)
Klimax: teljes kép a változókorról
Vannak, akiket hirtelen és váratlanul ér, hogy beléptek a változókorba, míg mások évek óta tudatosan készülnek rá. Mutatjuk, melyek a klimax tünetei, és hogy milyen életmódbeli és étrendbeli változásokkal tudunk enyhíteni a kellemetlenségeken.
![Barna folyás: mit jelent és mikor kell aggódni?](/m/?csnet_gallery=gallery/indexcikkek/8923folyas.jpg.-.400.-.150)
Barna folyás: mit jelent és mikor kell aggódni?
A női ciklus során számos változást tapasztalhatunk, amelyek közül az egyik leggyakoribb a barna folyás. Sokan aggódnak, amikor ilyen jelenséget tapasztalnak, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy mi állhat a háttérben.
![Segítő közösség tüdőfibrózissal élőknek](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-20_segitseg-tudofibrozissal-eloknek.jpg.-.400.-.150)
Segítő közösség tüdőfibrózissal élőknek
A betegszervezetek olyan non-profit szervezetek, amelyek rendkívül értékes segítséget adhatnak különböző krónikus betegségben szenvedőknek a klasszikus értelemben vett betegellátáson túl. Ezek a szervezetek adott betegségcsoportok szerint szerveződnek, és döntően önkéntesek munkáján alapulnak. A Magyar Tüdőfibrózis Egyesület a tüdőfibrózissal élők számára nyújtja azokat a betegszervezeti szolgáltatásokat, amelyek jelentős befolyással lehetnek az érintettek életminőségére.
![Lábszárból kivett ideggel mentették meg egy beteg látását a Semmelweis Egyetemen](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-19_labszarideg-beultetes-a-szembe.jpg.-.400.-.150)
Lábszárból kivett ideggel mentették meg egy beteg látását a Semmelweis Egyetemen
Hazánkban először a Semmelweis Egyetem plasztikai sebészei és szemészei közösen hajtották végre azt a speciális műtétet, amely során a beteg lábszárából kivett 15 centiméteres ideget ültették be egy érzőideg és a szem szaruhártyája közé, hogy a páciens visszanyerhesse a szaruhártya érzékelési funkcióját.
Közösségi hozzászólások: