Kicsit összegzek. Hogy erőt öntsek azokba, akik most " kezdik csinálni " élesben a gyerekelhelyezés ezen - itthon még ritkán gyakorolt- formáját. Nem lett drogos, alkoholista. Tudja, kinél hol van. És mikor. A tanulás az Ő feladata. Mert Ő a "kisférfi". Nem vezetett félre...pedig lett volna lehetősége ebbe a tervszerű, de  időnként káoszban. Itt ezt szereti ( kap ) enni, ott azt. Itt nem nézünk tévét, ott nézi...azaz nézte sokáig, ma már saját értékrendje van. A kedvenc mackó hol vele ment, hol Anyánál aludt. Itt nem szídjuk a másik szülőt, ott sem említjük. Itt is-ott is rengeteg félpár zokni keresi a másikat. Sokszor van füzet, könyv, ami éppen a másik szülőnél maradt. Az  -Anya, vagyis Apa! -javítás, teljesen normális  megszólításkor,  és az is, mikor rossz irányba indul el az iskolából hazafelé. Az egyik "haza" felé... Csak, most a "másik szülős"  hét van. Van kamaszkori őrület, és van rossz minta, amitől Ő majd másképp akarja csinálni. Itt ez a szokás, ott más. Sírunk. És nevetünk is. Mint mindenki. Mindenhol. A "rendes" családokban is. Viszont nincs vasárnapi cukrázdázás pár órára Apukával. Nincs kizárólag Anya-szoknyája alá söprés. Közös kirándulások sincsenek hármasban...persze. De kettesben csodaszép élmények!!! És nincs vita tartásdíjról. Akinél van, ott adódnak a kiadások. Sok. Főleg az egyik helyen. Mert egyik A, nem hajlandó veszekedni, kérni, magyarázni....a másik A-nak. De lehetőséget adott anno. Sok évig, minden péntek este belehaltam. A táska pakolásba. A már rutinszerü cuccolásba. Abba a gondolatba, hogy én, mint Anya, nem lehetek minden nap a gyerekemmel! Ez a legrosszabb az egészben!!! De rendben vagy a saját lelkiismereteddel.  A gyereked, egyszer  felfogja mi történt. Persze, nem fog megdicsérni Titeket. És közben van, volt Apja és Anyja is. Emberek vagyunk. Nem lehet jól csinálni....De csinálni kell!!!! Életszaguan.........