SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A megmagyarázhatatlan foltok a bőrön komoly betegségre is utalhatnak

Családinet [cikkei] - 2018-03-09
A bőrön lévő kisebb-nagyobb vöröses foltokat rendszerint ekcémának, illetve egyéb bőrbetegségnek tudják be. Ám ha kiderül, mégsem bőrgyógyászati a probléma, úgy érdemes ellenőriztetni a vérlemezke számot, ugyanis a panasz ITP-re is utalhat, mely vérzékenységgel jár.
A témáról bővebben dr. Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosnőjét kérdeztük.
A megmagyarázhatatlan foltok a bőrön komoly betegségre is utalhatnak

Mi is az az ITP?

Az ITP immunológiai okok miatt fellépő vérlemezke hiány, melynek következtében nem tud végbemenni megfelelően a véralvadás, így vérzékeny állapotot hoz létre. Hátterében az immunrendszer hibás működése áll, ugyanis az olyan antitesteket termel, mely arra készteti a falósejteket, hogy távolítsák el a vérlemezkéket. Ennek következtében a trombociták száma olyannyira lecsökken, hogy az már nem elégséges az összecsapzódásra és az erek belsejéhez való kitapadásra, ami a véralvadás beindításához elengedhetetlen.
Érdekesség, hogy míg gyermekkorban általában fertőzés, láz előzi meg, és az állapot fél éven belül akár spontán is gyógyulhat (bár gyakran kezelésre van szükség), addig felnőtteknél krónikus formát ölthet és nincs bevezető tünete.
 

Apró vörös pöttyök főleg a lábszáron, valamint orrvérzés jelezhetik a bajt

Az ITP jellemző tünetei mind a vérzékenységgel függenek össze: ezért ekkor gyakran jelennek meg apró, pontszerű bevérzések a bőrön, nehezen csillapíthatóak lesznek a vérzések, a bőrön kék foltok tűnnek fel különösebb trauma nélkül, továbbá előfordulhat még orr/ínyvérzés, valamint véres vizelés is. Mivel a betegség folyamán a véralvadás zavart szenved, ezért a páciens olyan veszélyeknek van kitéve, mint a vérszegénység, de rossz esetben életveszélyes belső vérzések is létrejöhetnek, ezért fontos a szakszerű kezelése - mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője.
 

Gyógyszer, injekció és műtét is szóba kerülhet

Amennyiben vérvétel - és esetleg csontvelővizsgálat - alapján bebizonyosodik az ITP megléte, úgy a kezelés egyrészt a beteg korától, másrészt az állapot súlyosságától függ. Enyhébb esetben orális készítményekre van szükség, míg súlyosabb formában intravénásan kell az adott anyagokat bejuttatni (szteroidos készítmények, immunglobulin). Amennyiben a terápia nem vezet eredményre, sőt, a vérlemezkék száma tovább csökken, vagy vészesen alacsony, úgy a lép műtéti eltávolítására van szükség- sajnos azonban ez sem segít minden esetben.
Van továbbá speciális gyógyszer is, ami a vérlemezke képződését serkenti. Ennek alkalmazására akkor kerül sor, ha sem az immunrendszerre ható gyógyszerek adása, sem a lép eltávolítás nem vezet kellő számú vérlemezke szám eléréséhez.

Forrás: Trombózisközpont
Indexkép: flickrCushy Spawww.cushyspa.com/

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja