Paradicsomos csirke
![Paradicsomos csirke Paradicsomos csirke](/gallery/thumbs/r_2009-07-14_paradicsomoscsirke_w680_h0.cimlap.webp)
Hozzávalók:
1 kg csirkehús, ízlés szerint, én mindig mellből készítem, mert csak azt szeretjük
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 dl kefír
2 evőkanál paradicsompüré
fél dl olaj
1 evőkanál vegeta
só, bors, majoranna (és itt lehet játszani a fűszerekkel: én ki nem állhatom a majorannát, ezért rozamringot, bazsalikomot, oregánót szoktam használni. Aki mást szeret, mást használ)
Elkészítés:
A hagymát, fokhagymát lereszelem, simára keverem az olajjal, a kefírrel, a paradicsompürével. Sóval, borssal és a fűszerekkel ízesítem, jól összekeverem. Ebbe a szószba kerülnek bele a húsdarabok. Lehet abban az edényben összeállítani, amiben sütni fogjuk, többek között ezért is imádom ezt a receptet, gyakorlatilag egy darab edényt kell utána elmosogatni, viszont vendégségnél is jól jön, hiszen előző nap simán elkészíthető 5 perc alatt, ha megérkeznek a vendégek, már csak sütni kell. Nos tehát: a szószban pácoljuk a húst, talán mondanom sem kell: minél tovább, annál jobb. Sütni legalább 35-40 percig kell fólia alatt, utána anélkül, hogy a szósz besűrűsödjön. Rizzsel szoktam tálalni, de persze bármilyen olasz tésztával remek.
Forrás: http://fakanal.freeblog.hu
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Kőrözött liptói
Szezámos pulykagolyók currys karfiollal
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: