1. Nem számít, hogy van-e róla papír, vagy nincs

A legtöbb pár persze ezt mondja, sőt, sokan büszkén harsogják, mert a mondat azt sugallja, hogy a kapcsolatot összetartó erő tisztán a szerelem nem pedig a polgárjogi törvénykönyv. Ezzel a lendülettel a kapcsolat magasabb rendűnek is tetszik másokénál, hiszen „mi nem egy cetli miatt vagyunk együtt 20 éve”. Valójában azonban van annak egy íve, hogy egy kapcsolat mikor érheti el a házasságot, mint egyik tetőpontot. Csodás pillanat egy esküvő, azon ritka kimondott szavak hangzanak el ott, melyek nem szállnak el, melyeknek súlyuk van. Nem véletlen, hogy sok az olyan, akár évtizedekig működő kapcsolat, melyben a szakítás végül egy-két évvel a megkésett esküvő után következik be – a házassággal ugyanis eltűnik a biztonsági háló, hogy akármikor kiléphetünk a kapcsolatból és ez gyakran megrémíti a feleket. Mert tényleg nem számít a papír. Ami számít, az a jelenlévők – családtagok, barátok, Isten és ember – színe előtt kimondott ígéret: örökre.
 

2. A boldog párok soha nem veszekszenek

Hát persze, és a lányok nem kakilnak, a politikusok igazat mondanak, az unikornisok pedig léteznek. Sokan rettennek meg a házasságban az első igazi nagy balhé után. „Lehet, hogy már nem szeretjük egymást? A szomszéd Icuka azt mondja, ők sosem cirkuszolnak…” Valójában a helyzet az, hogy Icuka vagy nem mond igazat, vagy magába folyt minden sérelmet, esetleg a férje egy bólogatójános. Mert nagyanyáink bölcsessége nagyon is igaz: ahol nem csörög néha a kanál, ott valaki hazudik! Sok házasság zajlik úgy, hogy az egyik fél nem néz szembe a problémákkal, egyszerűen elsiklanak felettük, magukba temetik. Ideig-óráig ilyenformán működik az „egy hangos szó sincs köztünk” elv, de egyszer ki kell, hogy törjön a feszültség, különben a kapcsolat szépen lassan tönkremegy. A boldogság nem azt jelenti, hogy nincsenek problémáitok – a boldogság az, hogy ketten meg tudjátok oldani, bármivel is nézzetek szembe. Különben is kevés jobb dolog van, mint a tányércsörömpölős balhé után a világrengető szex. :)
 

3. Ha gyerekünk lesz, majd minden rendeződik

Sok párnál előforduló reménykeltő gondolat – főként a női oldalról –, amikor a kapcsolat láthatóan nem működik. Ha egy kapcsolat döcög, túl sok a konfliktus, és valójában az egyik félnek gyökeresen meg kellene változnia ahhoz, hogy együtt tudjanak élni, a nem-domináns fél gyakran reménykedik abban, hogy egy közös utód elfeledteti a gondokat. Valójában azonban a férfiakat sokszor megrémíti a kisbaba érkezése, akiről egyébként a mindenhonnan sugárzó cukormázas rózsaszín mesék fele sem igaz. Egy apróság születése rendszerint még egy valóban boldog és kiegyensúlyozott házasságot is próbára tesz, amikor az újdonsült szülők szembesülnek a kimerültség, a nevelési elvek és a baba körüli nehézségek mizériájával. Nem szabad abban reménykedni, hogy a trónörökös mindenható, mert végül mindenki életét megkeseríti egy ilyen együttélés – és ebben a „mindenki”-ben már a baba is benne lesz.
 

4. Nálunk a gyerek mindenben az első

Amikor a fiatal házasok kettősét megtöri egy aprócska harmadik, a kezdeti nehézségek után hamar kialakul a megváltozott világrend: a szülők kicsiny Napja beragyogja minden percüket – majd önálló gravitációs mezőt fejleszt és elkezd minden, de minden körülötte forogni. Ha hagyjátok ezt a jelenséget kitartani, az bizony próbára teszi a házasságotokat és kevés szerelem éli túl a megszállott gyermekközpontúságot. Természetesen ők a legfontosabbak az életetekben, azonban távolról sem az egyetlenek. Egymásra is kell szánnotok időt, nem vagytok rossz szülők, ha néhány hetente magatokra is gondoltok, sőt. Hosszú távon jobban járnak vele a gyerekek is, ha törődtök a házasságotokkal: a szüleik még akkor is együtt lesznek, amikor érettségiznek, diplomáznak, megházasodnak. És az, hogy szerető szülők neveljék fel őket, legalább olyan fontos, mint, hogy minden egyes napon játszótérre, programokra menjetek.
 

5. Ha összeházasodtok, az majd minden hibátokat megjavítja

Amikor összekötitek az életetek, már remélhetőleg ismeritek egymás gyengeségeit. Gyakran azt remélik azonban a párok, hogy a nagy igen-t követően majd elmúlnak a hibák – párjukéi vagy a sajátjaik. A dologban tényleg van némi igazság, ugyanis egy kapcsolat során mindannyian változunk – formálódunk, csiszolódunk kissé. Azonban soha nem szabad megváltoznia annak, akik vagyunk. Az alapvető személyiségjegyeinket semmi nem változtatja meg. Esetleg átmenetileg elnyomható egyik, vagy másik tulajdonság, de tartósan soha. Szóval: ha már a lánykéréskor listád van arról, amit át fogsz majd faragni a párodon, vagy ő már leadta az övét, miben kellene neked változnod: akkor lehet, hogy inkább gondold át, biztos vagy-e ebben a frigyben.
 

6. A házasság uncsi

Ellenzői gyakran sorolják fel érveik között, hogy az esküvő után minden párkapcsolat ellaposodik, unalmassá válik, ahogy a felek elkényelmesednek. Ez azonban csak kéznél lévő mentség azoknak, akik nem hajtották még igába a fejüket, vagy épp azoknak, akik lusták tenni valamit saját házasságukért. Ugyanis – mint mindent az életben – ezt is lehet izgalmasan vagy dögunalmasan csinálni. A házasságotok olyan lesz, amilyenné ti teszitek, ezért unalmassá is csak akkor válik, ha ti unjátok. Ha úgy érzitek ellaposodott, esetleg féltek tőle, hogy ez megtörténik, hát rázzátok fel egy kicsit! Az irányítás a ti kezetekben van.
 

7. Hetesek

„Na igen, az ember hétévente megváltozik” – mondják sokszor a régi sztereotípiát, mikor egyszer csak felborul egy addig jól működőnek hitt házasság vagy párkapcsolat. Ez azonban csak részben igaz, ne kezdjük az esküvőnk napjától számított hetedig évfordulót kiszámolni fejben. A tétel alapját valójában a magyar oktatási és munkarendszer kínálja. Eszerint ugyanis 7, 14, 21, 28 és 35 éves korunkban változunk (és így tovább). Nézzük csak meg alaposabban ezeket az állomásokat. Hét és tizennégy évesen az ember gyereke éppen iskolát vált, ami alaposan felkavarja körülöttünk az állóvizet. Ugyanez történik 21 évesen, amikorra többségünk vagy megszerez egy szakmát, diplomát, vagy legalábbis már irányba állítja magát a karriert illetően. Körülbelül 28 éves korunkra fészkelődünk el kényelmesen a munkahelyen a fotelünkben, vagy épp addigra fejezzük be a teljes felsőoktatási procedúrát – a nők többsége ilyentájt jut el arra a pontra, hogy családot alapítana, míg a férfiak többségével 35 körül lehet erről először értelmesen beszélni. Szóval: valójában nem az emberi agy van hétévenkénti változásra kódolva, egyszerűen körülöttünk változik a világ ilyen ütemben – nem véletlen, hogy ez nem igaz mindenkire, hiszen nem mindenki illeszkedik az időrendi elosztásba. Ezért ha jót akarunk a kapcsolatunknak, ne az eltelt éveket kezdjük számolni, ha probléma adódik, inkább azt vizsgáljuk meg, milyen gond vagy változás húzódhat meg annak hátterében.
 

8. Ha nem megy, majd elválunk

A házasságnak súlya van és jelentősége, és persze elsöprő szerelmet jelent, örökké tartót. A valóság azonban az, hogy már nem a nagyszüleink korában élünk, amikor az emberek komolyan vettek, becsültek egy családi szövetséget annyira, hogy kitartottak a végsőkig. Ma már azonnal frigyre lépünk néhány hét ismeretség után, és ha kiderül, mégsem működik, könnyebben válunk, hamarabb vágjuk oda, hogy „kész, befejeztem!”
Nagyszüleink titka az volt, hogy lassan haladtak az ismerkedéssel. Mire olyannyira kiismerték egymást, hogy elváltak volna útjaik, már összeszoktak. Persze szó sincs arról, hogy a mai világban is ez lenne az üdvözítő út, de érdemes néha kicsit behúzni a kéziféket, és nem kapkodni. Értéke csak annak lesz, amiről valóban meggyőződünk, hogy szükségünk van rá.
 

9. Már nem működik, de együtt maradunk, a gyerekek miatt

Az előző pont ellentéte. Míg valóban az kell, legyen az alaptétel, hogy tartsunk ki és tegyünk meg mindent, amit csak lehet, mielőtt lemondunk a házasságról, a másik oldalon igaz, hogy nem szabad a végtelenségig erőltetni a dolgot. Fel kell ismernünk, amikor már nincs remény, és ideje feladni. A gyerekeknek ugyanis valóban szükségük van mindkét szülőjükre. Azonban az is kell, hogy a szülők szeressék egymást. Két végtelenségig megkeseredett, gyűlölködő, komor emberrel együtt élni - ez csak kárára van bármely gyermeknek. Ne adjuk fel, tartsunk ki, és ne dobjuk el a társunkat az első nehézségnél, de vegyük észre, amikor már nincs miért küzdeni – több esélyünk van a későbbiekben egy egészséges, barátságos kapcsolatot kialakítani gyermekeink apjával/anyjával, ha előtte nem jutunk el a gyűlölködésig.

Nincsenek sztereotípiák, melyek mentén az összes házaspár működik. Meg kell találnotok a saját utatokat, melynek jellemzői a következők: talán kanyargós kicsit, de mindig tudjátok hová vezet, nagyjából azt is, mi mellett fogtok elhaladni, azonban nem látjátok előre, mi jön majd szembe. A helyes úton, egy irányba haladva boldogok és kiegyensúlyozottak maradtok, és ami a legfontosabb, nem engeditek el egymás kezét a szembejövők láttán. Ha ezt az utat megtaláljátok, lépjetek rá bátran és ne riasszon el, hogy mások esetleg eltévedtek rajta.

Fotó: erikamarcialm / pixabay