SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Népszokások, hagyományok, megfigyelések… Március III.

Verzár Éva [cikkei] - 2009-03-25
Márciusban (21-én) a Nap a Jupiter és a Neptunusz által uralt Halak csillagjegyből a Mars bolygó hatalma alatt álló Kos jegyébe lép. A hónap születési kövei a kurázsit és az optimizmust megtestesítő vérkő (vörös jáspis) és az akvamarin.
Népszokások, hagyományok, megfigyelések… Március III.

Gyümölcsoltó Boldogasszony - márc. 25-e Jézus fogantatásának ünnepe. Amikor Jézus születése napjának megünneplését dec. 25-re tették, kilenc hónapot számítottak visszafelé, s így rögzítették az ünnep időpontját erre a napra, amelyet már 624 óta e napon tart az egyház. Magyar elnevezése onnan ered, hogy a fák oltását nálunk ez idő tájt szokták végezni.

Az ünnephez fűződő hagyományok:

- Ezen a napon célszerű beoltani a fákat.

Az ünnephez fűződő hiedelmek:


- Göcsejben azt tartották, hogy amely fát ezen a napon oltanak, azt nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik belőle.
- Aki ilyen fát levág, megvakul, halála után pedig elkárhozik.
- Az asszony, aki Gyümölcsoltó Boldogasszony napján érintkezik férjével, biztosan teherbe esik.

Daczó Árpád (Lukács atya) erdélyi Ferences szerzetes "Csiksomlyó titka Mária-tisztelet a néphagyományban" című könyvében olvashatók az alábbi sorok:

barackvirág"Égi Édesanya! Minden bűnünk és hűtlenségünk ellenére Mária népe vagyunk ma is! Mert Ö a Babba Mária betartja a szavát, amivel elfogadta Szent István felajánlását, mikor is Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. Szent István tulajdonképpen csak megújította azt a valóságot, amivel már évszázadokkal talán évezredekkel azelőtt, ki tudja hányszor és hány törzsfőnök, nagyfejedelem vagy éppen király tette oda népét Boldogasszonya anyai ölének oltalmazó biztonságába! Kutatásaim során - írja Lukács atya -, érdekesek voltak a nőkkel való ismeretségeim. Mindig azokat sodorta elém a Szűz Anya, akikben különösképpen is virágzott az igazi nőiesség és a Máriás lelkület. A magyar nő mindig a Boldogasszonyban látta nőiességének örök példaképét, és ezért tisztelte is őt a magyar férfi mindig úgy, mint a Boldogasszonynak részére küldött földi mását. Európa népeinél pedig szinte közmondásszerű lett a "lovagias magyar nép" elnevezés. A lovagoknak éppen az volt egyik vállalt főtulajdonságuk a: Nőtisztelet. A férfi az erő, a nő a szív. És ezen az egységen a Boldogasszony Őrködik."

Nép megfigyelések:

- Ha ezen a napon megszólaltak a békák, abból még 40 napi hideg időre lehet számítani.
- Fecskehívogató nap is, mert ekkor már a déli szél hazafelé tereli ereszeink lakóit.
- Gyümölcsoltó Boldogasszony napján el lehet ültetni a tulipán, vagy nárciszhagymát cserépbe, húsvétra virágba borul.
- Környezetrendezés, takarítás ideje, hogy tisztán várjuk húsvét ünnepét.

E naphoz kötődő receptjeink:

Gyümölcskenyér


Hozzávalók:

250 gr margarin
200 gr cukor
5 tojás sárgája (ezt jó habosra kikeverjük)
280 gr liszt
1 sütőpor
150-150 gr vagdalt dió


kandírozott narancshéj
6-7 aszalt szilva
1 vaníliás cukor
200 ml tej

Elkészítése:

A gyümölcsöket apróra vagdaljuk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük. A hozzávalókat összekeverjük, majd a masszát utólag a tojások felvert habjával lazítsuk. Kikent formába, 220 fokon 45 percig sütjük.
sajt
Gyümölcssajt

Diós mézsajt recept

Hozzávalók:
25 dkg vaj
25 dkg méz
20 dkg durvára vágott dió

Elkészítés ideje:
30 perc
Elkészítés módja:
A vajat összekeverjük a mézzel és a dióval, majd üvegekbe töltjük, lezárjuk, és hűtőbe tesszük.
Kekszre vagy pirítósra kenve fogyaszthatjuk.


Sárgabaracksajt - birsalmasajt recept

Hozzávalók:
1 kg kimagozott, héjas sárgabarack
60 dkg cukor

Elkészítés ideje:
30 perc
Elkészítés módja:
rügy
A barackot víz nélkül forraljuk, majd ha lejön a héja, átpasszírozzuk. Belekeverjük a cukrot, és folytonos keverés mellett főzzük. Közben néha egy tányérra cseppentünk egy keveset, ha gyorsan kocsonyás lesz, akkor vízzel kiöblített formákba merjük, majd ha megdermedt, kiborítjuk, és jól szellőző helyen állni hagyjuk pár napig. Papírdobozban tároljuk.

Tipp: Gyümölcsoltó Boldogasszony napján vágjunk le pár barackágat, tegyük egy vízzel teli vázába, húsvétra kivirágzik, gyönyörű tojásfát öltöztethetünk asztali dísznek.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
Eltűnt egy 13 éves lány - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Eltűnt egy 13 éves lány - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Szabó Regina Petrát keresi a rendőrség.
A szerkesztő ajánlja