SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Madonnát kislánya is elkíséri a turnéra

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-06-26
A tündérmese folytatódik: a ki Mercy James, aki nemrég még a Föld egyik legszegényebb országában, Malawiban élt, új mamája jóvoltából páratlan jólétbe csöppent.
Madonnát kislánya is elkíséri a turnéra

A kislány és „testvére”, David elkísérik Madonnát júliusban folytatódó turnéjára Európába. Az énekesnő tavaly augusztusban kezdte el legújabb lemezét, a Hard Candyt Amerikában.

A Sticky and Sweet elnevezésű turné hihetetlenül sikeres volt, ezért az énekesnő 2009 elején bejelentette, hogy folytatja a koncertezést, ezúttal Európában és Izraelben. Az európai fellépéssorozat 2009. július 4.-én kezdődik el Londonban az O2 Arénában, de az énekesnő többek között színpadra lép Olaszországban, Németországban, Magyarországon is.

A turné utolsó állomásán Jeruzsálemben a Siratófalat is szeretné meglátogatni a gyermekkel, azért, mert a zsidó vallás elkötelezett híve. Mint az közismert, Madonna évek óta kabbala-hívő, amely egy ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, amelynek a segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez.


Közeli ismerősök állítják, hogy a sztár rendkívül boldog, hogy az örökbefogadási procedúra lezárult, és a kislány végre vele van. Úgy tűnik, hogy túl van a válásán is, és végre a gyermekeire tud koncentrálni. Talán ezért is vett egy házat New Yorkban az Upper east Side-on, hogy végre együtt lehessen a családjával.

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

A 13 éves Áront a baleset után sikerült újraéleszteni, ám pár nap múlva életét vesztette. Édesanyja elmondta a híradónak: a kisfiú napok óta másról sem beszélt, annyira várta az iskolai kirándulást.
8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

A baleset során hatan könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították.
A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

Az élet különféle eseményei - mint például egy nyaralás, egy fontos találkozó vagy egy sportesemény - gyakran igénylik, hogy a nők előrehozzák vagy késleltessék menstruációjukat. Ezzel kapcsolatban azonban számos tévhit kering, és van, amelyik kifejezetten veszélyes és tilos is - Dr. Elek Csaba nőgyógyász szakértőnket kérdeztük a témáról.
Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

A nyári hónapokban gyakran előforduló húgyúti fertőzések komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen a nők körében. A megnövekedett hőség, a strandolás és a nem megfelelő higiéniai szokások mind hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához. A Budai Egészségközpont urológus főorvosa, Dr. Póth Sándor összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a témában, továbbá hasznos tanácsokat ad a megelőzésre és a kezelésre vonatkozóan.
Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

A szem a testünk második legbonyolultabb szerve, ennél már csak az agyunk bonyolultabb. A látást annyira alapvető képességnek vesszük, hogy szinte bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk neki. Az alábbi érdekességeket elolvasva pedig rá fogunk döbbenni, hogy eddig igencsak keveset tudtunk egyik legértékesebb részünkről.
A szerkesztő ajánlja