SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tavaly többet költöttek a weben, illetve ruházatra és üzemanyagra

Családinet [cikkei] - 2014-02-27
Tavaly a magyar vásárlók többet költöttek a weben, a ruházati üzletekben és benzinkutaknál, ám az élelmiszerek esetében alig futotta többre, mint az előző évben - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-vel.
Tavaly többet költöttek a weben, illetve ruházatra és üzemanyagra

Közel 2 milliárd forinttal többet költöttünk 2013-ban, mint egy évvel korábban
   
Az OKSZ közleményében idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatait, miszerint 2013-ban többet költöttek a magyar vásárlók az áruházakban, mint egy évvel korábban, összesen 8425 milliárd forintot. Ez 176 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. A növekedés éves szinten az árumennyiséget tekintve még szerény, 1 százalék körüli, ráadásul eltérő mértékű - jegyzi meg az OKSZ.
 
Nő az internetes költekezés, ill. a ruházati, műszaki-, számítástechnikai eszközök vásárlása

A korábbi évekhez hasonlóan kiugró mértékben nőtt a webes költekezés 2013-ban, 35-40 százalék közötti mértékben. A második félévben 8-9 százalékkal ugrott meg a ruházati cikkek vásárlása. Felfelé húzta a múlt évi mérleget a különböző műszaki, számítástechnikai cikkek vásárlása, főleg az utolsó negyedévben, 5 százalék körüli mértékkel, továbbá az üzemanyag-forgalom.

Vásárlás fejlődésének arányai
   
Az OKSZ szerint a webáruházi költekezés azért is külön figyelmet érdemel, mert évek óta kétszámjegyű a növekedés mértéke. A KSH adata szerint 2013-ban 128 milliárd forintot költöttek a magyarok az internetes áruházakban. A valós netes költekezés azonban már ennél több - vélik az OKSZ-nél, s túllépte a 200 milliárd forintot. A külföldi webáruházakból vásárolt árucikkekkel együtt a kereskedelmi költekezésben a részesedése már 3-4 százalék közötti.
    
Az élelmiszer-piac csak a tavalyi utolsó negyedévben közelítette meg a 2 százalékos növekedési mértéket, azonban éves szinten csak alig haladta meg az előző évi szintet. A KSH adatai szerint a múlt év második félévében az új dohányértékesítési rend elvitte a forgalom egy kisebb részét a hagyományos élelmiszer üzletektől, az újságárusok számára viszont 30 százalék feletti bevételkiesést okozott - jegyzi meg az OKSZ közleménye.
    
Az iparcikkek forgalma tavaly szerény mértékben nőtt a második negyedévtől, negyedévenként 0,4, 1,0 illetve 3,6 százalékkal. Ugyanez a tendencia az üzemanyag esetében is: a múlt év második negyedétől tapasztalható forgalom növekedése, ami a második negyedévben 4,7, a harmadikban 2,6, a negyedikben pedig 4,5 százalékos volt.
    
Az OKSZ úgy véli, az idén előreláthatóan bővül majd a lakossági fogyasztás, de ennek mértéke továbbra is visszafogott lesz, mennyiségben 1,5-2 százalék körül várható.
    
2-3 százalék között lehet az infláció

A közlemény szerint kedvező a fogyasztói piacnak is a GDP várható bővülése, ami a vállalkozások részére nagyobb bérfizetést tesz lehetővé. Az év elején a gyenge forint növeli a hazai fogyasztási cikk gyártók, a beszállítók és a kereskedők költségeit. Ennek éves hatása azonban jelenleg még nem mérhető fel pontosan. Az infláció nagyobb lesz az előző évinél, várhatóan 2-3 százalék közötti, ami fékezi a reáljövedelmek bővülését - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Fotó:
imagerymajestic - FreeDigitalPhotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja