SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Közlekedésbiztonsági tanévnyitókat rendeztek országszerte

Családinet [cikkei] - 2014-10-01
Közlekedésbiztonsági tanévnyitót rendeztek óvodásoknak és általános iskolásoknak Budapesten és a megyeszékhelyeken kedden. A másodszor megszervezett KRESZ-feszten óvodásoknak és általános iskolásoknak tartanak közlekedésbiztonsággal kapcsolatos programokat, versenyeket, Budapesten pedig átadták a felújított KRESZ-parkot a Városligetben.
Közlekedésbiztonsági tanévnyitókat rendeztek országszerte

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a fővárosi ünnepégen azt hangsúlyozta: több szervezettel összefogva azt a célt szeretnék elérni, hogy megismertessék a legkisebbekkel az alapvető szabályokat a biztonságos közlekedésük érdekében. Ez a pont szerepel a nemzeti közlekedési stratégiában is, és az elmúlt évben ötmilliárd forintot fordítottak a gyerekeket is érintő közlekedésbiztonsági fejlesztésekre - tette hozzá.
    
Halmosi Zsolt, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) alelnöke kiemelte, hogy szeptemberben egyetlen gyermek sem vesztette életét az ország közútjain balesetben. A statisztika folyamatosan javul, 1990-ben még 107 gyermek halt meg közlekedési baleset miatt - jelezte. Hangsúlyozta, hogy az unió 2050-re nullára akarja csökkenteni a közlekedési baleset halálos áldozatainak számát, de ehhez sok ember és szervezet összefogása szükséges.
    

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke azt mondta, sokszor nehezményezik a közlekedők a túlszabályozottságot, de tapasztalataik szerint amint lazítanak valamilyen szabályon, a közlekedők "túltolják a biciklit", sokkal lazábban veszik az előírásokat, magukat és másokat is balesetveszélybe sodorva ezzel. Ahhoz, hogy lazítani lehessen a közlekedés szabályain, a közlekedési kultúrát kell megváltoztatni, amihez jó kiindulópont az óvodások és az általános iskolások felkészítése - tette hozzá.


    
Vereczkey Zoltán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy elsősorban megelőző tevékenység a KRESZ-feszt, és ezt a folyamatot az OBB tudja megfelelően koordinálni. Hozzátette: nem megvédeni kell a gyerekeket, hanem alkalmassá kell tenni őket arra, hogy le tudják küzdeni a nehézségeket.

Forrás: MTI
Fotó: en.wikipedia.org

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.
A szerkesztő ajánlja