Élete a tánc. Nem is lehetne ez másként, mert akkor nem ő volna Keleti Andrea. Rengeteg lemondás és gyakorlás, elhatározás és kitartás árán valósította meg álmait. Tudatos nő, aki mindenre figyel a családjában és a munkájában egyaránt. A legfontosabb, amit megtudtunk róla, hogy gondoskodása és sokoldalúsága sokszorosan gyümölcsözik: boldog.

CsaládiNet: Bármilyen körülmények között látjuk - dzsungel, táncverseny -, mindig derűs, mosolyog, mindenkivel kedves, sugárzik Önről a boldogság. Ezek szerint jó helyen van, és azt teszi, amit szeret?

Andrea: Igen, abszolút. Azt mondhatom, hogy minden szempontból szerencsés vagyok: egyrészt, mert azt a munkát csinálom, amit szeretek, és amit egész életemben szerettem volna, másrészt pedig a családi hátterem is jól alakult. Dicséretet érdemel a férjem is és a gyerekek is.

CsaládiNet: Tehát harmonikus családi háttér van Ön mögött. Meséljen egy kicsit a családjáról, gyerekeiről, hogyan élnek? Hogyan telnek a hétköznapjaik?

Andrea: Pont úgy zajlik minden, mint egy normál családnál, nincs semmi különleges. Reggel kelünk, a lányom hősiesen megy az iskolába. Ő második osztályos, és nagyon szereti az iskolát, még a szabadidejében is iskolai feladatokat old meg. A fiam három éves, most szokja az óvodát, élvezte a farsangot, oroszlánnak volt öltözve, igaz, hogy kalóz kapitánynak készült, de olyan sokat jártunk a jelmez után, hogy már megunta, a végén inkább oroszlán szeretett volna lenni.

CsaládiNet: Hogyan sikerül összeegyeztetnie a munkát és a családot?

Andrea: A férjemmel nagy szerencsém van, mert nagyon szívesen segít. Ami azt jelenti, hogy vannak dolgok, amiket sohasem csinál, mert a háztartásban mégiscsak vannak bizonyos női feladatok. De boldogan megy a gyerekekért az iskolába, óvodába, vagy ő viszi őket, ha teheti. Ha játszani, tanulni, foglalkozni kell a gyerekekkel, akkor is bekapcsolódik. Természetesen ez nagyon jó mindenkinek, a gyerekeknek is, nekem is. Én szintén kiveszem a részem a munkából, nagyrészt fele-fele arányban oszlik meg a családban és a munkában vállalt szerepünk. Így sokat tudunk együtt lenni.

CsaládiNet: Mivel töltik a szabadidejüket?

Andrea: Például most családi hógolyózások, és hóemberépítések voltak. Óriási hóembert készítettünk, két méter magas volt, gesztenye szemekkel. Szánkóztunk. Ráadásul a fiamnak ez az első igazi hó-élménye az előző évek időjárása miatt.
Szeretjük a friss levegőt. Amikor a lányom három éves lett, ki is költöztünk a városból, most egy kis faluban lakunk a város mellett, és élvezzük. Sokat vagyunk a szabadban, lehet kerékpározni, mert nincs nagy autóforgalom, lehet nagyokat kirándulni is, mert az utca végén rögtön kezdődik a tájvédelmi körzet, és óriási erdő van körülöttünk.
A szabadidő beosztására is gondot kell fordítani, én azt tapasztalom, hogy a sok különóra terhes a gyerekeknek, de szükség van arra, hogy az életre neveljük őket, hogy rendszer legyen az életükben, tanulják meg, hogy a dolgokat meg kell csinálni, a dolgoknak a végére kell érni, és utána jön a szabadidő. Például mi az iskola után minden nap megyünk valamilyen foglalkozásra: nyelvóra, torna, lovaglás, falmászás, táncolás.

CsaládiNet: Anyaszerepben figyel az egészséges életmód megvalósítására? Milyen ételek kerülnek az asztalra? Mi a család kedvence?

Andrea. A gyerekeim most a „legrosszabb” korban vannak, nem tudatosan esznek, csak amit szeretnek. Ha őket kérdeznénk, akkor csak sült krumpli, pizza és édességek kerülnének az asztalra. A tudatosság és a szeretet mellett néha az ő akaratosságuk győz, de a férjem megeszi az egészséges étkeimet. Én pedig kénytelen is vagyok odafigyelni, hiszen egy bizonyos kor után nőnek át kell gondolni, hogyan táplálkozik, mert rettenetesen eldeformálódik az alakjuk. Ilyenkor már nem elég a mozgás, a táplálkozással is vigyázni kell, hogy csak olyan tápanyagok kerüljenek be a szervezetbe, amire valóban szükség van.

CsaládiNet: Vannak Önöknél közös családi táncolások? A gyerekek szeretnek táncolni?

Andrea: A lányom jár táncolni, mert azt gondolom, hogy minden kislánynak kellene, hiszen attól szép, egyenes tartása lesz, nem lesz púpos, csámpás, kissé kecsesebbé válik. Később pedig nem lesz gond, ha egy ruhát akar felvenni, vagy felkérik egy szórakozóhelyen táncolni. Egyébként nem nagyon táncos lábú, vannak dolgok, amik jobban érdeklik. Igyekszünk minél több lehetőséget megmutatni neki, hogy később könnyebben el tudja dönteni, mihez is van kedve.

CsaládiNet: Fontosnak tartja a mozgáskultúra fejlesztését a gyerekek nevelésében? Milyen tapasztalatokat szerzett tánciskolája révén ezzel kapcsolatban?

Andrea: Szerintem a mozgás mindenképpen fontos, persze ezerszer elcsépelték már mások is, hogy az egészséges életmód fontos része a mozgás. Mindegy milyen mozgásformát választ a gyerek, az a lényeg, hogy örömet találjon benne, mert csak akkor fogja rendszeresen végezni. A szülőké a felelősség ebben a kérdésben! Például a férjem és az én szüleim is nagyon jó példát mutattak nekünk, és mi sem csinálunk mást, csak úgy járunk el, ahogyan annak idején ők velünk. Nem csak azt mondjuk a gyerekeknek, hogy el kell menned tornázni, teniszezni, mert az jó, hanem mi is megyünk velük. És így a gyerekek azt látják, hogy anyu, apu is ezt csinálják, és élvezik.

CsaládiNet: Hány éves kortól javasolja, hogy beírassák a gyerekeket tánciskolába?

Andrea: Nálunk öt éves kortól járnak a gyerekek tánciskolába. Az életkorukból adódóan akkor alkalmasak arra a gyerekek, hogy egy órás foglalkozást végig bírjanak. A kisebbek hiába szeretnek táncolni, jó a ritmusérzékük, táncra perdülnek otthon, ha zenét hallanak, de negyedóra múlva elfáradnak, és már nem tudnak bekapcsolódni a további munkába. Tehát az iskola-előkészítő kor, amikor alkalmassá válnak a táncórákra. Általában nagyon szeretik is. Először fejlesztjük őket, nem terheljük társas táncokkal, inkább koordinációs-, mozgáskészség-fejlesztés zajlik, természetesen játékos formában. 

CsaládiNet: A tánc az élete. 12 évesen kezdett táncolni. Honnan jött az ötlet?

Andrea: Táncolni valóban 12 évesen kezdtem, de a mozgással való foglalkozást már 4 évesen, először tornára jártam, majd 8 éves koromtól ritmikus sportgimnasztikára. Tehát 12 éves koromra már komoly múltam volt, balettet tanultam.

CsaládiNet: Milyen gyermekkora volt? Boldogság jellemezte?

Andrea: Abszolút. Nyilván voltak olyan dolgok, amiket én nem tehettem meg, főleg a középiskolás időszakban. Az osztálytársnőim iskola után folyton együtt lógtak, és tulajdonképpen nem csináltak semmit, de tudták az összes dalsláger szövegét, amit én nem, mert nem volt erre időm, mivel iskola után edzeni mentem, versenyekre jártam. De ez így volt jó, és sokat adott nekem az az időszak. Olyan közösségbe kerültem, hogy 14 évesen elengedett az anyukám fiúkkal-lányokkal bárhová, mert tudta, hogy megbízható, jó társaságban voltam, és tudta, hogy olyat úgysem csinálunk, amit nem kell. Jó zene, jó társaság, jó hangulat, gyakorlatilag minden fiatal ezt szeretné, csak kérdés, hogy hol találja meg: egy diszkóban vagy egy tánciskolában?

CsaládiNet: A dzsungelben töltött idő milyen hatással volt Önre, változott valamiben?

Andrea: Engem nem változatott meg. Egy nagyon jó önismereti tréning volt. Csodálkoztam, hogy jöttek olyanok is, akik egyáltalán nem bírták a gyűrődést, mert nem ismerték magukat eléggé. Rá kellett jönniük, hogy olykor le kell győznie az embernek önmagát. Én ezen már túl vagyok, egyrészt a sportolói múlt miatt, másrészt egy bizonyos kor után, a család mellett az ember megtanul alkalmazkodni, tudja, hogy nem mindig ő az első és egyetlen, hanem vannak közösségi érdekek is.

CsaládiNet: Hősiesen állta a próbákat. Szereti a kihívásokat?

Andrea: Elterveztem, hogy majd kirándulgatok, de nem lehetett, mert gyakorlatilag, ha elhagytuk a táborhelyet, az életveszélyes volt. Első nap terveztük, hogy majd miket építünk, de azt sem lehetett, mert az egész be volt kamerázva, és takarta volna. A kihívást az jelentette, hogy három hétig egy ágyon, esetleg farönkön kellett az időt tölteni, nem beszélve a combtőig érő iszapról, ami az eső után ellepte a tábort. Emellett voltak ott olyan emberek, akikkel szívesen beszélgettem volna, de tudtuk, hogy ott a kamera, tehát a beszélgetések is erőteljesen korlátozódtak. És még az, hogy nem volt mit enni (nevet). De a legnehezebb a semmittevés volt.

Igen, szeretem a kihívásokat. Az egész életem egy kihívás volt. Amikor megoldok egy dolgot, mindig keresek egy újabbat. Ez élteti az embert, hogy megvalósítsa önmagát. Épp emiatt lettem versenyző, edző, ezért indítottam a tánciskolát…, vettem részt a Szombati esti lázban…

CsaládiNet: Milyen tervei vannak a továbbiakra?

Andrea: Egy nagy színházi előadásra készülünk májusban, teljes estés tánccal. Benne lesz például Csonka András, Ördög Nóra is. Ez egy újabb kihívás számomra, mert én vagyok az egésznek a rendezője, koreográfusa és designere is, mert magam készítem az előadásokra a ruhákat. Minden szereplő legalább nyolc-tíz alkalommal öltözködik az előadás alatt, tehát iszonyatos mennyiségű ruháról van szó.

Képek: www.keletiandrea.hu