SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Variációk palacsintára

Kókai Kata [cikkei] - 2005-07-31
Spenótos, húsos és gyümölcsös palacsinta, melyek főételként és desszertként is megállják helyüket.
Variációk palacsintára

Palacsinta tészta tejjel

Hozzávalók:


· 100 g liszt
· 3/8 l tej
· 3 tojás
· 2 evőkanál margarin
· 1 késhegynyi só
· olaj

Megolvasztjuk a margarint, majd a tejjel, liszttel és a sóval csomómentesen elkeverjük, és fél órán át hűvös helyen állni hagyjuk. Kevés olajt öntünk a palacsintasütőbe, majd közepes hőfokon addig melegítjük, amíg a belecsöppentett tészta nem serceg. Ekkor egy merőkanálnyi tésztát öntünk bele, és megforgatjuk a serpenyőt, hogy a tészta egyenletesen szétterüljön. Nagyjából egy perc után megfordítjuk, és a másik oldalát is készre sütjük.

Sajtos, spenótos töltelék

Hozzávalók:


· 500 g párolt, vagy kiolvasztott mirelit spenót
· 125 g sajt
· 225 ml tejszín
· 50 g margarin
· 40 g liszt
· 1 késhegynyi bors

Közepes méretű lábasban, mérsékelt lángon megolvasztunk 50 g margarint, beleteszünk 40 g lisztet és egy késhegynyi borsot, majd lassanként hozzáöntjük a tejszínt. Gyenge hőfokon, kevergetve főzzük, amíg a mártás besűrűsödik. Ezután a spenótot és a sajtot elvegyítjük benne, és kevergetve addig forrósítjuk, amíg a sajt meg nem olvad. A kész tölteléket rákenjük a palacsintákra, és feltekerjük őket.

Húsos palacsinta

Hozzávalók (a palacsinta mennyiségének megfelelő adagban):


· darált hús


· bazsalikom
· zöldhagyma
· oregano
· só

A darált húst pörkölthöz hasonlóan elkészítjük, ízlés szerint sózzuk, és megízesítjük oreganoval, bazsalikommal, zöldhagymával. Az elkészült mártással megkenjük a palacsintákat, majd kétszer félbehajtjuk. A tetejére önthetünk tartár mártást, illetve reszelhetünk rá parmezán sajtot.

Túros palacsinta

Hozzávalók:


· 250 g juhtúró
· kisebb csokor snidling
· 2-3 gerezd fokhagyma
· 5 szelet Bacon szalonna
· só
· bors

A Bacon szalonnát kockákra vágjuk és vajon megpirítjuk, majd az apróra vágott snidlinggel, az összetört fokhagymával és juhtúróval összekeverjük. Ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük.

Gyümölcsös palacsinta

Hozzávalók:


· 1 csomag puding
· néhány szem idénygyümölcs
· méz
· 1-2 dl natúr joghurt
· fél liter tej

A pudingot megfőzzük, és megkenjük vele a palacsinta tésztát. A gyümölcsöket turmixgépben elkeverjük a joghurttal, és a mézzel. A kész palacsintát megkenjük a pudinggal, majd kétszer félbehajtjuk, végül megöntözzük a joghurtos gyümölcskrémmel. Hidegen fogyasztható, tejszínhabbal, csokoládé reszelékkel díszíthető.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

A 13 éves Áront a baleset után sikerült újraéleszteni, ám pár nap múlva életét vesztette. Édesanyja elmondta a híradónak: a kisfiú napok óta másról sem beszélt, annyira várta az iskolai kirándulást.
8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

A baleset során hatan könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították.
A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

Az élet különféle eseményei - mint például egy nyaralás, egy fontos találkozó vagy egy sportesemény - gyakran igénylik, hogy a nők előrehozzák vagy késleltessék menstruációjukat. Ezzel kapcsolatban azonban számos tévhit kering, és van, amelyik kifejezetten veszélyes és tilos is - Dr. Elek Csaba nőgyógyász szakértőnket kérdeztük a témáról.
Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

A nyári hónapokban gyakran előforduló húgyúti fertőzések komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen a nők körében. A megnövekedett hőség, a strandolás és a nem megfelelő higiéniai szokások mind hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához. A Budai Egészségközpont urológus főorvosa, Dr. Póth Sándor összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a témában, továbbá hasznos tanácsokat ad a megelőzésre és a kezelésre vonatkozóan.
Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

A szem a testünk második legbonyolultabb szerve, ennél már csak az agyunk bonyolultabb. A látást annyira alapvető képességnek vesszük, hogy szinte bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk neki. Az alábbi érdekességeket elolvasva pedig rá fogunk döbbenni, hogy eddig igencsak keveset tudtunk egyik legértékesebb részünkről.
A szerkesztő ajánlja