SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lakjunk Feng Shui házban!

Kókai Kata [cikkei] - 2004-07-20
Házunk olyan akár egy élő szervezet. A Feng Shui segítségével olyan lakhelyet alakíthatunk ki, mely életünk minden területén szerencsét hoz.
Lakjunk Feng Shui házban!

 

Házaink legtöbbször téglalap- vagy négyzet alapúak, mely kedvező választás. Szeretnék azonban szót ejteni a tetőkről is, melyek hazánkban szinte kivétel nélkül háromszög alakúak. Sokszor nem is tulajdonítunk jelentőséget ennek az „apró” részletkérdésnek, mely rengeteg lehetőséget hordoz magában. Az egyes különböző alakú tetők mindegyike más-más területen hoz szerencsét.

 

Fém-tető

 

Szándékosan ezzel a tető fajtával kezdem a felsorolást, ez ugyanis talán a lehető legjobb a lakók számára. 

A fém tető olyan, akár egy félgömb, mely a ház tetején helyezkedik el. Ezt a tető-típust megfigyelhetjük a jurtákon, vagy az eszkimók épületein. Persze számukra elsődlegesen a hidegtől való védelem, az energiatakarékosság jelenti a legnagyobb előnyt, de a fém tető a Feng Shui szerint is nagyon szerencsés.

A finoman ívelt tető lefelé tereli az energiát, s bent tartja a csít.

 

Fa-tető

 

Magát az elnevezést nem kell szó szerint értelmezni. A Fa-tető remek választás, ha kifejezetten magas épületekről van szó.

A Fa elemhez a kerekded formákat képzelhetjük el. Lakói számára egészséget hoz, fontos azonban, hogy ne kerüljön Tűzhöz tartozó épület közelébe, ez ugyanis csökkentheti a lakók hatékonyságát és egészségét.

 

Tűz-tető

 

A Tűz-tető az egyik legjobb választás, azonban több dolognak is figyelmet kell szentelni, ha ezt a típust választjuk:

 

-         Nagyjából 15 foknál íveltebb tető kedvezőtlen hatású. Praktikusabb, hiszen könnyebben elvezeti az esővizet, s nagy havazás esetén sem megy tönkre, viszont a csí túl gyorsan áramlik felfelé, így „kihúzza” a házból a pozitív energiákat, s tehetetlenné teszi az épület lakóit.

-         Sokszor alkalmaznak hófogót a tetőkön. Ezek lelassíthatják a felemelkedő energiát.

-         A 15 fokos, vagy annál kisebb lejtésű tetők rendkívül előnyösek. Ezek ugyanis nem engedik túl magasra áramlani az energiát, s így bent tartják azt otthonunkban.

 

Föld-tető

 

Európában sokszor találkozhatunk ezzel a tetőtípussal, leginkább nagy, több családnak otthont adó házaknál. A föld-tető teljesen vízszintes. Ennek előnye, hogy nem húzza felfelé az energiát, így az nem tud elszökni a házból.

Hátránya azonban, hogy a 3-4 emeletnél magasabb Föld tetővel rendelkező házak felső szintjeire már nem jut elegendő csí, így megnehezíti az ott lakók életét.

 

Víz-tető

 

Családi házak esetén ritkán beszélhetünk Víz tetőről. Ezt legtöbbször ipari épületeknél, vagy domboldalra épített házaknál figyelhetjük meg.

Ez esetben arra kell figyelni, nehogy tűz jellegű gyártás folyjék az épületben, ugyanis a víz elem pusztítja a tüzet, „túlhűti” az épületet, s ez a gépek gyakori meghibásodásához, lassabb, kevésbé hatékony munkához vezet.

[A cikk mellett szereplő képen egy jellegzetes tető látható.]

 

Fontosnak érzem, hogy eloszlassak egy tévhitet. Sokan úgy gondolják, hogy a Feng Shui nem más, mint gazdag emberek hóbortja, mely drága eszközök megvásárlásával jár. Igaz, egyes országokban „félreértették” az ősi hagyományt, divattá vált, s ennek megfelelően az üzletek számtalan Feng Shui tárgyat gyártanak. Ezek többsége egyáltalán nem felel meg az elvárásoknak, Feng Shui tárgynak titulálnak szinte mindent, hogy hamarabb eladhassák.

Szerencsehozó tárgyakat és festményeket akár saját kezűleg is készíthetünk. Egyáltalán nem számít az ára! Nem fontos festményt akasztanunk a falra, az egyes képek boltban megvásárolható reprodukciói, vagy általunk nyomtatott másolata is tökéletesen megfelel.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja