Britney Spears férjhez megy
![Britney Spears férjhez megy Britney Spears férjhez megy](/gallery/thumbs/r_2009-07-02_britneyspears_w680_h0.webp)
Britney kezdettől fogva tudta, hogy ezzel a férfivel fogja leélni az életét, ezért amikor egy bahamai nyaralás során barátja megkérte a kezét, rögtön igent mondott.
Az énekesnő legnagyobb félelme az, hogy útját állhatja valaki a boldogságuknak, ezért szeretne mielőbb az oltár elé állni, mindez azonban csak decemberben lesz lehetséges, addig az énekesnő turnézik.
Britney meglehetősen lazán kezeli az eljegyzést és a házasságot: első férjével, Jason Alexanderrel hirtelen felindulásból kötött nászt egy átmulatott éjszaka után. A frigy mindössze 55 óráig tartott. Második férjével, a táncos Kevin Federline-nal még ugyanebben az évben házasodtak össze.
A frigyből két kisfiú, Sean Preston és Jayden James született. Válásuk nem volt éppen botránymentes, az énekesnőt szanatóriumban is kezelték alkoholfüggőség, illetve mániás depresszió miatt. Gyermekeinek felügyeleti jogát is elveszítette, őket édesapjuk neveli.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Gwen Stefanit a családja is elkíséri a fellépéseire
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: