Itt olvasható Mégis kinek a gyereke? című cikkünk.

A 27 év  gyermekgyógyászatban eltöltött idő is kevés ahhoz, hogy az ember kellő bölcsességgel  rendelkezzen és  tévedhetetlen legyen. Azt azonban ennyi tapasztalattal megtanultam, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Betti nagyon meggyőzőnek tűnő írása  vészjelzéseket szólaltat meg bennem. Miért érzem, hogy nem csak a világ összeesküvése, a hatóságok, védőnő, nagyszülők igazságtalan döntéséről van szó Betti és gyermekei esetében?

Előfordul, hogy a szülők különleges életmódbeli elképzelései összeegyeztethetetlenek a gyermekük legalapvetőbb igényeivel. Ilyenkor sajnos a gyermek alárendelődik a szülő felfogásának, és teljesen háttérbe szorulnak az érdekei. Ez pedig már nem jó a babának, mi több veszélyeztetheti.

Betti azt írja, „nem adták meg az esélyt, hogy magunktól jöjjünk rá, ez az élet fölöslegesen és hosszútávon szinte tarthatatlanul nehéz”.  Bizony a gyermek nem kísérleti alany, akinek el kell szenvednie a szülők  életének „túlzásait”.

Betti háborog a szülei ellen, azon szülők ellen, akik közművesített házzal, munkával látták el őket, most pedig nevelik az unokákat. Bizonyára mindezt szeretetből teszik, és nem a család szétrombolása okán. Mint hétunokás nagymama, bizton mondhatom,  ebben a korban már hatalmas erőfeszítést igényel számunkra a kisgyermek gondozása, és ha ezt Betti szülei bevállalták, bizony nagyon tiszteletreméltó dolog, köszönetet és nem gyűlöletet érdemelnének.

Azt nem vitatom, hogy a gyermekeknek legjobb helye mégiscsak a szülőknél van, ha a szülő képes a legminimálisabb, XXI. században elvárható körülményeket megadni nekik, és egészséges körülmények között nevelni őket.

Betti ezt írja: „most viszont elismerjük, hogy a novemberi intézkedésre szükség volt” , így a gyermekelhelyezés szükségességét ma már ő is belátja. Akkor nem látta be, ahogy jelenleg sem biztos, hogy jól látja a helyzetet.

A gyermekvédelmi szervek a gyermekekért vannak, azért, hogy ilyen esetekben objektíven lássák a helyzetet, és a gyermek számára a legmegfelelőbb megoldást megtalálják. Ez nem egy személy döntése, hanem sok vélemény, tény összegzése alapján kialakított döntés. A tapasztalatom az, hogy nagyon nehezen és indokoltan hozzák meg azt a határozatot, hogy egy gyermek veszélyeztetett, és ki kell emelni a környezetéből. Ezekről a körülményekről Betti írásából nem sokat látunk, pedig az objektivitáshoz ez is hozzátartozna.

Az sajnos igaz, hogy Magyarországon bármilyen ügyintézés túlságosan is hosszadalmas, és elhúzódó, így a gyermekelhelyezési, gondozásbavételi és egyéb ügyek is. Pontosan a napokban jelent meg erről egy ombudsmani közlés. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy gyorsabb döntés szülessen Betti és kisfiai ügyében. Ha a szakemberek úgy találják, hogy Betti és férje alkalmas a kicsik nevelésére, erre az anyagi és lelki lehetőségeik megvannak, biztos, hogy visszakerülnek a gyerekek.

Jó lenne, ha a lap hasábjain a nagyszülők is megszólalnának.

Betti bizonyára az összeesküvők közé sorol engem is, pedig csak egy  kívülálló, sokat tapasztalt  gyermekorvos vagyok, akinek a cikk olvasása közben a fenti gondolatai támadtak, fenntartva azt, hogy a helyzet alapos ismerete hiányában,  tévedhetek is.

Hogy mégis mit javasolnék? Hogy a szülők életvitelükkel, magatartásukkal bizonyítsák be, alkalmasak a gyermekek nevelésére, gondozására, a nehézségek idegösszeomlás nélküli leküzdésére!

Ha ez sikerül, bizonyára újra együtt lehet a család.

A cikksorozat további részei:

Mégis kinek a gyereke?
Mégis kinek a gyereke? - szakértői szemmel - 1. rész
Mégis kinek a gyereke? - szakértői szemmel - 3. rész
Mégis kinek a gyereke? - szakértői szemmel - 4. rész
Mégis kinek a gyereke? - a Nagymama története
Mégis kinek a gyereke? - több nézőpontból
Mégis kinek a gyereke? - az Apuka írása