Éva és Tamás alig egy éve házasok, de esküvőjük előtt már évekig éltek együtt, volt alkalmuk alaposan megismerni egymást. Így hát Tamás nem árult zsákbamacskát a horkolásával sem. Éva nemcsak elfogadta vele együtt, hanem kifejezetten örült neki: az otthon melegét és biztonságát jelentette számára, hogy az élete párjául választott férfi nemcsak mackósságában és melegszívűségében hasonlít apjára, de éjszakai hangjaik is egyformák.

Éva harmonikus családban nőtt fel, boldog gyermekévekre emlékszik, vidám rokoni összejövetelekre, izgalmas sátorozásokra, nagy hétvégi kirándulásokra. Számára mindehhez szervesen hozzátartozott az a nagyon is apjához illő, mélyen zengő hang, amelyet minden éjjel hallott a falon keresztül - egészen addig a tragikus napig, amikor a nagy mackót vonatbaleset érte. Attól kezdve az éjszakák voltak a legnehezebbek. A csendet hallotta a szomszéd szobából, néha anyja szipogását, de az is előfordult, hogy álmából saját hüppögésére ébredt. Egy ideig átsurrant és odabújt a mamához, mert közelről az ő szuszogását is jó volt hallani, de ebből hamar kinőtt, és maradt a csend. A csend és az éjszaka kezdtek szinonimává válni Éva számára, és mindkettőt a veszteséget, a fájdalmat, a szomorúságot jelentette.

Amikor első közös éjszakájuk estéjén Tamás restelkedve-pironkodva bevallotta, hogy ő bizony akármit csinál, horkol, Évát még nem különösebben érdekelte a dolog, de amikor Tamás álomba merült, meghallotta azt a már-már elfeledett, mégis régről ismerős hangot és nem akart többet nélküle aludni.

- Mi itt a probléma? - kérdezi erre Ön, és talán eszébe jut az apnoé valamelyik következménye, ám ha erre tagadólag rázzuk a fejünket, akkor nyilván azokra a leányregényekre gondol, amiket korábban éppen a horkolás ellenpontjaként emlegettünk. Igen, igaza van: ennél szerencsésebb konstellációt kitalálni is nehéz volna.

Hogy kerül akkor Éva és Tamás története mégis ebbe a könyvbe? Úgy, hogy most éppen egy három hónapos kisfiú felhőtlenül boldog szülei - volnának, ha Éva nem lenne korábbi önmaga árnyéka a kialvatlanságtól és a fáradtságtól.

- Persze, a szokásos történet: kisbabasírás, éjszakai szoptatások és pelenkacserék - gondolhatná Ön, de ebben tévedne.

Gergő nagyon jó baba, bár tényleg kétszer eszik még estétől reggelig, de nappal alig sír, éjszaka pedig egyáltalán nem. Ez jórészt Éva érdeme, akinek Gergő ébredése első hangjaira felpattan a szeme, szinte még fel sem ébredt, már ott is van a kiságyánál. És éppen ez az érdem, ez az új képesség, anyai érzékenysége az, ami megnehezíti hármuk közös életét.

Amióta Gergővel hazajöttek a szülészetről, Évával olyasmi történt, amiről sosem gondolta, hogy megeshet vele: zavarja Tamás horkolása. Nemcsak elalvásában, de álmában is. Gyakran felébred, aztán rengeteget forgolódik, amíg újra elnyomja az álom, aztán megint felébred, fülel Gergő hangjaira, de ő csendes, csak Tamás mélyen zengő hangját hallja, kicsit elalszik, aztán félálomban megszoptatja Gergőt, szerencsére ő szinte fel sem ébred, csak hasra teszi a kiságyban és már alszik is, akkor Éva megint lefekszik, és ez megy reggelig.

Tamás tele van bűntudattal, meg némi csalódottság is vegyül az apai boldogságába, hiszen ő az első este elmondta, mi a helyzet. Ugyanakkor aggódik, hogy Gergőt is felveri, és sajnálja Évát. Éva nagyon fáradt, a mamája aggódik, hogy ha ilyen keveset pihen, elapad a teje, ezért sokat van náluk, hogy Éva nappal alhasson egy-két órát, mégis nagyon nehéz. Pedig mindketten alig várták a babát, hogy szülők legyenek, hogy ott legyen velük az ő szerelmükből egy kis ember, egy kicsi fiú.

Elérkezett Éva és Tamás közös életének első válsága. A házaspár mostantól szülőpár is. Már nemcsak egymásról kell gondoskodniuk, hanem a gyermekükről is. Kettőjük kiforrott, összecsiszolódott, stabil világába jött egy harmadik élet, és bár ez a kapcsolatuk fejlődéséből természetesen következő és mindkettőjük számára pozitív változás, mégis alkalmazkodást igényel, új megoldásokat követel - és az új helyzetben bizony zavaróvá vált, ami addig Tamás vonzerejének egyik fontos eleme volt.

Az, hogy Éva alvási problémái éppen kiváló anyai tulajdonságaival vannak összefüggésben, világos. Eddig letette a fejét, meghallotta Tamás egyenletes horkolását, magában elmosolyodott, mert örült, hogy vele lehet, azután olyan mélyen elaludt, hogy hétköznapokon alig hallotta meg az órát. Tulajdonképpen nem is hallotta, Tamás szokta lenyomni a vekkert, és friss kávéval ébreszteni. És bár a kávéról az utóbbi időben mindketten áttértek a tejes teára, a nyugodt, mély alvás Gergő születéséig megmaradt.

Most azonban Éva sokkal felületesebben alszik, álmában is fülel, figyeli kisfiuk hangjait és bizony közben többnyire inkább Tamást hallja. Valószínűleg ettől még éberebb, hiszen Tamás horkolásán keresztül kell észrevennie Gergő sokkal finomabb, halkabb hívását. Valószínűleg ezzel együtt az újdonsült szülőtársa féltése is nehezíti Éva helyzetét: megjelent éjszakáiban a Tamásért való aggódás, vajon minden rendben van-e vele, vesz-e rendesen levegőt, jól van-e, lesz-e Gergőnek sokáig apukája.

Ezért állítottuk, hogy Éva jó anyasága nehezíti az éjszakáit, hiszen ha érdektelenebb lenne, elég volna akkor odamennie a babához, amikor már hangosan sír, arra biztos akkor is felébredne, ha mélyen alszik az egyébként egyenletesen horkoló Tamás mellett. Sőt, a sírást valószínűleg még Tamás meghallaná, aki így csak reggelente kérdezi reménykedve, de felesége arcát látva rosszat sejtve, hogy milyen volt az éjszaka.

Esetükben egyértelmű, hogy mindkettőjük, sőt, mindhármuk számára fontos megoldást találni a közös problémájukra. Olyat, ami ökologikusan illeszkedik új életrendjükhöz.

Ha a saját családja életére gondol, biztosan talál még jó néhány olyan életciklus váltást, amik hasonlóan nehezek voltak.

Éppen csak összeszokik egy fiatal pár, alig alakítják ki saját életük ritmusát, hogy mikor hova mennek és kit hívnak meg magukhoz; hogy kié mosogatás, és szabad-e lábbal bekapcsolni az erősítőt, ha amúgy is a földön van; hogy mi legyen a szeméttel, ami már-már kibuggyan a vödörből, és a párnahuzat gombos oldalának a fal vagy az ágy közepe felé kell-e lennie; hogy milyen zenét és mekkora hangerővel hallgatnak és melyik ünnep hányadik napját kinek a rokonainál töltik - és közben talán már ott is leseget rájuk egy kisbaba, akiről gondoskodniuk kell, etetni meg pelenkázni meg fürdetni, játszani vele és elaltatni és eldöntetni mikor milyen ruhába öltöztessék, amibe persze úgyis beleszól minden ötödik járókelő, mondván, hogy biztos fázik, mert teljesen lila a kis keze, hogy valószínűleg melege van, mert egészen kipirult az arcocskája, és hogy a sapkát bizony illene megigazítani rajta, mert kilóg a füle, mert nem lát ki alóla vagy mert nagyon hátracsúszott.

Ez bizony családi életciklus váltás a javából, és bár már eldőlt, hogy ki viszi le a szemetet és ki sétáltatja a kutyát, jönnek a soha nem próbált helyzetek, a még nem tapasztalt kihívások, amikre mind új módon kell reagálni, mert mindjárt ott az óvodakeresés, az iskolakezdés, a továbbtanulás, és a gyerek csak éjfél után akar hazajönni, mert tízig el sem kezdődik egy rendes buli, és szülők, akik már régen nem lábbal kapcsolják az erősítőt, ágyban találják gyermeküket délután négykor, ami még nem is volna baj, csak hát nem lustaságból heverészik, beteg meg rég volt már, ellenkezőleg, nagyon jól érzi magát, és ennek okát nyilvánvalóvá is teszi a takaró alól kikandikáló másik szempár csillogása. És amíg a "gyerek" választottjával arról egyezkedik, hogyan is alakítsák saját életük ritmusát, hogy mikor hova menjenek és kit hívjanak meg magukhoz; hogy álló vagy folyó vízben mosogassanak-e felváltva, és érdemes-e a földre tenni az erősítőt, ha úgysem lábbal kapcsolják; hogy szelektíven kell-e gyűjteni a szemetet, és a pehely- vagy a gyapjúpárnán esik-e jobban az alvás; hogy milyen zenét és mekkora hangerővel hallgassanak és melyik ünnep hányadik napján kinek a rokonainál ebédeljenek - addig az üres fészekben kettesben maradt házaspár kezdheti gyűjteni a babakocsira valót, hogy nyugdíjas dédszülőként már csak a közös nyaralásokkal kelljen törődniük.

Aztán az életciklusok közti természetes válságokon túl még ott vannak az akcidentális (esetleges) krízisek is. Ezek olyan megoldandó helyzetek, melyek jöttének időpontja többnyire nem kalkulálható, mégis alkalmazkodni kell hozzájuk valahogy. Olyan események, amik - legyenek pozitívak vagy negatívok - többnyire elkerülhetetlenek, mégsem tudunk teljes mértékben felkészülni rájuk, mert nem tudjuk mikor következnek be: munkahelyi kihívások vagy éppen a munkahely elvesztése, önálló vállalkozás beindítása vagy éppen a saját kis cég csődje, új partner vagy egy kapcsolat megszakadása, születés vagy haláleset a családban, új lakásba költözés vagy az otthon elvesztése, és persze mindaz, amit a nagypapa születésnapiján érdemes megbeszélni a diós süti után.

A családi ökológia szempontjából mindezek az örömteli vagy szomorú történések valami olyasmit jelentenek, mint a testünknek egy-egy betegség: amíg ki nem lábalunk belőle, bizony sebezhetőbbekké válunk, fogékonyabbak vagyunk egyéb bajokra is...