Sokáig úgy nézett ki: nem leszek egy pitasütő-bajnok. Viszont a családom kedvence a gyrosz.
Mit lehet tenni?
Többször próbálkoztam már a tészta sütésével, és született is többféle változat:
Kicsit középen nyers - dicsérték a Drágák, hogy milyen puha...
Darabokra szétesős - ezt nem kellett felvágni...
Kőkemény- ezt nem lehetett!
Sós- ami ösztönzött az egészséges forrásvíz ivásra.
Sótlan- ez szót sem érdemel.
Volt vékony, amiből kihullott minden töltelék, kifolyt az öntet - így igazi büfében érezhettük magunkat.
Volt olyan, aminek az aljáról nem lehetett (nem lehetett!) lehúzni a sütőpapírt - ez viszont jól összetartotta.
Szóval, hasonló véleménye lehet egy görögnek az én pitasütésemet látva, mint nekem egy thesszaloniki étteremben, amikor megkóstoltam ott a rántott csirkét.
Igen én tudom. Tudom, hogy ez egy egyszerű tészta, nagyon egyszerű..., és hogy nem lehetek ilyen béna, én tudom... mert már mondták.
Ezért nem is adom fel!
Addig is, tökéletesen jó a pék sütötte pita, sőt, ha elég vastag még a pizza tészta is. Formára szabom, "kizsebezem".
Persze, nem hívom gyrosnak, - így szóba sem jöhet az összehasonlítás!
Elneveztem "tasakos meglepetésnek"... és így, mindig mást pakolok bele, amit a fantáziám és a hűtőszekrényem megenged: a sonkát, füstölt sajtot, halat, brokkolit, kukoricát...
Ó, a gyerekek büszkék rám.
Lám ilyet senki sem tud!