|
Domján MónikaPszichológus, Önismereti trénerElérhetőségeim: Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2. Telefon: 06-20/245-53-43 E-mail: domjanmoni@gmail.com Honlap: http://www.inspiralstudio.hu http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni www.tavaszpont.com |
Kérdezz-felelek
Most ugy érzem, összeomoltam. Itthon vagyok gyes-en,jo régóta. A kisebbik 2 éves, és még szoptatom is.Szülökkel együtt lakunk, egy házban, de külön is,a tetötérben. Azonban ugy érzem, ez most már tarthatatlan.Mindenbe beleszólnak, pl.mit csináljunk a házon stb.A tetöteret mi épitettük be saját pénzünkböl és hitelböl./Most azt nem birják elnézni h gyes mellett nem megyek el dolgozni.Csakhogy tamulok is.Most tettem le egy felsöfok nyelvvizsgát és tanulok még egyre..de ezt nagyon szeretem..A régi munkahelyem amugy simcs már meg..A férjem dolgozik, és a fizetése +a gyes együtt nem egy csúcs összeg de megvagyunk belöle.Én a gyes idöszakot a tanulásnak szánnám, de a szüleimnek az nem fontos...a férjem támogat.Megoldás a költözés? Sajnos sokat sirok, mert nem tudom kezelni ezeket a bántásokat..
Köszi. Edi.
Nehéz és kiszolgáltatott időszak bezárva lenni a gyerekekkel, akik iránt felelősséget kell vállalni, közben megélni és a saját célokat sem téveszteni szem elől. Ha jól értem, Ön erre vállalkozott, de a szülei ezt nem tartják tiszteletben, folyton kritizálják és irányítani próbálják, mintha még mindig gyerek volna. A másik oldalon pedig ott vannak az embert próbáló felnőtt feladatok - nem csodálom, hogy összeomlott. Nagyon fontos, hogy a férjében támogató partnerre talált - az első lépés talán az lehetne, hogy vállvetve odaállnak a szülei elé, és nyíltan elmondják, mit szeretnének, mik a céljaik, és ebben hogyan tudják ők támogatni Önöket (ahelyett, amit most csinálnak). Ha erre (többszöri próbálkozásra sem) nem nyitottak, valóban a költözés lehet a legegészségesebb döntés.
Sok erőt kívánok hozzá! Domján Mónika 2017. 05. 31. 16:56
33éves nő vagyok, bár számomra ez lényegtelen. Anyu rettent kellemetlen helyzetekbe tud hozni. Vagy a viselkedésével, vagy azzal amit mond és nem gondolkodik. Egyáltalán mintha nem is akarna belegondolni, hogy ez nekem milyen kellemetlen. Tudom, hogy nem direkt csinálja, mert egyfajta együgyűség van benne. Hiába beszélem meg vele az adott történést, semmi. Van, hogy azt mondja ő azt viccnek szánta, vagy valamivel kimagyarázza. Nem tudom már mi a bánatot tudnék tenni. Abszolút nem akar gondolkodni, bele gondolni. Azt szoktam magamban gondolni, hogy ez az ő szegénységi bizonyítványa, ám ezzel én nem vagyok kisegítve. Járok dolgok miatt pszichológushoz, hogy jobban megértsem anyu dolgait, ám ezek a helyzetek aztán csúcsok tudnak lenni. Anyu azt szokta mondani, hogy azok az emberek értik a viccet, hogy ő hogy gondolja. Elég kellemetlen dolgok. És ha nem értik? MIt csináljak, mikor már annyiszor beszélgettem vele erről és akkor is. anyu elvált, volt neki barátja, most nincs, meghalt, nem is akar. Pedig kívülállóra másként hallgatna.
Számomra úgy tűnik, mindent megtett eddig, hogy megoldja az édesanyjával kapcsolatos problémát - sőt, talán túl sokat is tesz ezért, leginkább helyette. 33 éves felnőtt nőként az elhatárolódás tűnik a járható útnak. Otthagyni őt, amikor bántó, amit, mond, letenni a telefont ilyenkor. Ritkábban látogatni. Természetesen nem kegyetlenül, mindig elmondva, hogy miért történik ez így. Valószínűleg neki az a legfontosabb, hogy kivívja az Ön figyelmét, és ezt jelenleg ezen az úton tudja elérni. Ha rájön, hogy ez többé már nem járható, lehet, hogy hajlandó lesz meghallani azt is, amit Ön kér.
Üdvözlettel, Domján Mónika 2014. 06. 02. 14:24