|
Domján MónikaPszichológus, Önismereti trénerElérhetőségeim: Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2. Telefon: 06-20/245-53-43 E-mail: domjanmoni@gmail.com Honlap: http://www.inspiralstudio.hu http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni www.tavaszpont.com |
Kérdezz-felelek
30-as éveimben vagyok, ám egy gyerekkori élményt a bennem lévő gyermeki énem még mindig nem tud hova tenni. A szüleim 10éves korom körül elváltak, ám válásuk után ugyanúgy mentünk családi nyaralásokra. Erről még senkinek nem beszéltem. Már ez kicsit összezavart. Elváltak de mégis együtt? Aztám párszor hallottam a szülei együttlétét. Ezzel hosszú-hosszú évekig nem tudtam mit kezdeni. NEm is beszéltem, nem is mertem senkinek erről beszélni. Mostanában keresek olyan cikkeket, gyerekeknek az intimitást hogyan kell magyarázni, ha kérdez. Némiképpen ez is helyre került, némileg nem. Felnőtt fejjel belegondolva jobb lett volna, ha valaki el tudta akkoriban volna magyarázni, ám nem mertem erről beszélni. Most már tudom, mert olvastam, hogy ha egy kisgyerek ilyesmiről kérdez, akkor azt is lehet válaszolni, hogy anya és apa este szeretgetik, puszilgatják egymást, ölelkeznek, szeretkeznek de csak az ő nyugalmukban, mikor egyedül vannak. Azért is nem tudtam gyerekkoromban ezt mire vélni, mert olykor mikro együtt mentünk nyaralni, napközben összekülönböztek, este meg összebújtak. Köszönöm segítségét. Mono
Érthető, hogy összezavarodott ebben a sokféle szempontból tisztázatlan helyzetben gyerekként! Az a kérdés, hogy felnőttként mit tud kezdeni ezzel a zavarodottsággal? Sokat segíthet, ha tud erről beszélni a szüleivel, akár ennyi idővel a történtek után. Ez, gondolom, nem könnyű. Ezért már az is nagy előrelépés, ha dramatikus helyzetben - pl. egy pszichodráma csoportban vagy családállítás során - képzeletben, más emberek segítségével játssza el ezt a beszélgetést, adja ki magából a fájdalmat, teszi fel kérdéseit és "hallgatja meg" szülei (képviselőinek) válaszait. Ha Önben rendeződik ez a probléma, az kihatással lehet a szüleivel való kapcsolatára, és nem utolsó sorban az intimitáshoz való viszonyára.
Üdvözlettel, Domján Mónika 2014. 02. 28. 13:05
Tényleg Önben van a hiba a kialakult helyzet miatt - méghozzá azért, mert nem lépett ki belőle már jóval korábban. Biztosan nem könnyű anyagilag megoldania egyedül a gyerekek felnevelését, de ha igazán akarja, talál megoldást. Ráadásul már nagyok a gyerekek, dolgozni is tudnak, még tanulás mellett is, nem kell egyedül a nyakába vennie minden gondot. Egy ilyen látszólag képtelen függőségi helyzetnek persze mindig megvan a lelki háttere, és nem könnyű túllépni azon a súlyos önbizalomhiányon, ami miatt Ön elviseli bántalmazó partnerét. Nem könnyű, de lehetséges. Javaslom, hogy keressen olyan szakembert, vagy támogató csoportot, aki vagy amely intézményi ellátás keretei között tudja Önt fogadni, amennyiben nem tud egy terapeutát kifizetni. Ha önerőből képes kilépni ebből a kapcsolatból, az mindenképp segít, de fontos lenne a hátteret is feltárni, különben öntudatlanul könnyen egy hasonló helyzetben találhatja magát nemsokára.
Sok erőt, kitartást kívánok! Domján Mónika 2012. 10. 04. 19:32
Ön nagyon nehéz családi helyzetbe került, amelynek a kezeléséhez véleményem szerint nem rendelkezik megfelelő eszközökkel. Szerencsére ezt Ön is érzi, ezért keres segítséget, ami nagyon jó. Legtöbbet egy erre specializálódott szakember - gyermekpszichológus, családterapeuta - tud segíteni, ezért javaslom,hogy a lakóhelye környékén keresse meg ezeket a támogatási lehetőségeket. A CsaládiNeten a gyermeknevelés rovatban szereplő szakértők valószínűleg bővebb felvilágosítással tudnak szolgálni.
Üdvözlettel, Domján Mónika 2012. 09. 17. 14:29
Több mint másfél éve vagyok együtt a párommal, aki elvált (nem miattam váltak külön, nem ismertük egymást akkor). Előző kapcsolatából van egy 3,5 éves kisfia. Váláskor a bíróság kimondta, hogy a gyermeket 3 éves koráig az anya lakhelyén lehet látogatni, utána pedig megegyezés kérdése. Nem lehetett megegyezni az anyával, így a gyámhatósághoz fordultunk, aki határozatott hozott, hogy minden második hétvégét velünk tölthet a gyerek. Sajnos az édesanya nem igazán foglalkozik vele (fontosabb neki az, hogy párt találjon magának), ami meg is látszik rajta, kortársaihoz képest le van maradva. A gyereket a nagymama neveli. Párom az utóbbi időben azt vette észre, hogy az el hozatalkor a gyermek húzza az időt (játszik, eszik, mesét néz), illetve hangot is ad annak, hogy nem szeretne hozzánk jönni, mert én itt vagyok. . Mihelyt bejön a lakásba, nyomát se látni ezeknek, jön, megy, ugrál, szaladgál. Mászik az ölembe, megkér, hogy rajzoljuk, játszunk együtt, sőt még puszikat is kapok, amit másnak nem igazán ad. Kezdetektől fogva igyekszem a gyerek kedvében járni, sütikkel, játékokkal, bármivel. Játszva tanulással igyekszem felzárkóztatni a társaihoz. Mindezek után nagyon rosszul esett, hogy a gyerek így áll hozzám, ilyeneket mond. Régebben többször említette, hogy mondania kell valamit, de nem meri mert csúnya.
Új észrevétel, hogy mostanában csak fekete színű ceruzával akar rajzolni.
Gondoltunk már arra is, hogy a nagymama próbálja a gyereket irányítani, illetve üzengetni vele. Párom rákérdezett, felháborítást keltett benne, hogy ez eszünkbe jutott.
Mit tegyek?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: E.
Sajnos válás esetén nem ritka, hogy a 2 szülő és a párjukat fogó egyéb rokonok a másik fél ellen hangolják a gyereket, gyerekeket. Természetesen ezzel a gyereknek okozzák a legnagyobb kárt, aki szíve mélyén nem tud dönteni egyik szülője mellett sem a másik ellenében, hiszen neki mindkettőjükre szüksége van, akármilyen viszonyban vannak ők egymással. Amennyiben megbeszéléssel nem tényleg lehet rendezni kérdést, a legjobb, amit tehet, hogy továbbra is a gyerekre figyel, és őt igyekszik szeretni attól függetlenül, hogy mi történik vele a másik családban. Szemmel láthatóan ő ezt szívesen fogadja, könnyen lehet, hogy csak megfelelési vágyból húzódozik az elmenetel ellen az édesanyja családjában.
Az ellenségeskedésre adott bármilyen viszontválasz csak fokozza, elmélyíti azt, és tovább nehezíti a gyermek helyzetét. Tudom, hogy nehéz látszólag tétlenül tűrni az esetleg ellenséges vádakat, mégis ez a legbölcsebb, amit tehetnek. Ebben segít, ha örülnek az eddigi eredményeknek, azaz hogy a gyerek elfogadta Önt, és komoly akadályt nem támaszt az édesanya családja a találkozásaikkal szemben.
Üdvözlettel, Domján Mónika 2012. 01. 18. 19:15
Olyan súly vaan a lelkemen,hogy már az élettől is elment a kedvem,pedig van egy csodálatos kislányom,aki mintha csak Isten gyermeke lenne.....
Férjemmel nem működik a házasságunk,mégcsak 2éve vagyunk házasok.Nem jó úton haladtunk eddig,különböző családi mintákat hoztunk magunkkal,talán ebből is fakad a legtöbb probléma.
Illetve,én elég gyenge lelkű vagyok,lelkizős,férjem pedig nem.
Döntés előtt állok,hogy együtt maradjunk,vagy elváljanak útjaink.3 hónapja külön élünk,azidő alatt többször elhangzott a válás gondolata.Rajtam múlik,hogyan tovább,nekem kell eldöntenem,mert férjem,nem hajlandó tovább várni a döntésemre.Miatta-nagyrészt! miatta került a házasságunk válságba,mégis csodálkozik,hogy a múlt sérelmeiből táplálom a jövőt.Sajnos a múlt árnyéka kísért engem,nehezen felejtek,viszont nem akarom elveszíteni.
A gondom az,hogy az édesanyám,akinél vagyunk most a gyermekemmel,végignézte az elmúlt 2év alatti lelki bánataim,és teljes szívébő haragszik a férjemre,és nem támogatja a békülésünket,olyan formában,hogy,ha visszamegyek hozzá,ő az eddigi támogatását megvonja-mind anyagilag,és lelkileg is.
Nem ez az első,hogy külön vagyunk a férjemmel,ezért áll így a dolgokhoz anyu is.......megértem.
Viszont én iszonyúan kínlódok.A férjem,ha más lánnyal lesz,én abba belehalok.Pedig lenne nekem is más,de nem tudom a férjem elengedni........
Önző vagyok?
Sokszor dühkitöréseim vannak,és türelmetlen vagyok,szeretném ezt a nehéz lelki terhet ledobni magamról úgy,hogy senki ne sérüljön.....ami szinte lehetetlen.
?iért ragaszkodok ahhoz a férfihoz annyira,akitől több bántást kaptam,mint kedvességet a 2 év alatt?????
Miért nem tudom elengedni,és hagyni,hogy esetleg mással boldogok legyünk mindketten?
Én igazából szeretem őt,csak azt nem érzem,hogy ő ugyanolyan öszintén szeret engem,és a kislányt.
Anyagiasnak tart engem,holott ő pár ezer Ft-ot is megjegyez,ha ki kell adni számára nem fontos dologra.
És én szeretem,és ragaszkodok hozzá......szüleim mmeg már bolondnak néznek,pedig érett,diplomás nő vagyok.
Sajnos kezelésekre eljárni nincs alkalmam......magamban örlődök.
Véleményére nagyon kíváncsi vagyok,és előre is köszönöm.
Üdvözlettel:Á.R
Sokféle és meglehetősen zavaros, kaotikus motivációról, érzelemről tanúskodik a levele. Ahhoz, hogy világosan döntsön, és fel tudja dolgozni ezt a helyzetet, amelynek kialakításában pontosan ugyanannyira részt vett, mint a férje, rendezni tudja a vele való viszonyát, alapos, elmélyült szembenézés szükséges. Jelen helyzetében nagyon jól jönne egy szakképzett tanácsadó vagy terapeuta támogatása, esetleg egy terápiás vagy önismereti csoport, ahol a külső visszajelzések segítenének Önnek tisztáznia magában a tisztázandókat. Honnan ez ragaszkodás, amely távolról sem egyezik ám a szeretettel, milyen indulatok próbálnak időről-időre felszínre törni Önben... Amennyiben feldolgozás nélkül lép tovább a helyzetből, ugyanez a fajta probléma újra szembejön majd, csak valószínűleg egyre súlyosabb, erőteljesebb formában. Férjével való kapcsolatát - az együtt vagy külön kérdéstől függetlenül - pedig közös gyermekükre való tekintettel mindenképpen fontos rendeznie. Javaslom, gondolja át, hogy nem éri-e meg némi idő, energia és anyagi befektetéssel szakember segítségét igénybe vennie - a Napszikra Stúdióban számtalan felkészült terapeuta közül választhat: www.napszikra.hu
Egy könyvet pedig jó szívvel ajánlok figyelmébe, melynek címe: Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig.
Üdvözlettel: Domján Mónika 2011. 03. 08. 23:12