|
Domján MónikaPszichológus, Önismereti trénerElérhetőségeim: Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2. Telefon: 06-20/245-53-43 E-mail: domjanmoni@gmail.com Honlap: http://www.inspiralstudio.hu http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni www.tavaszpont.com |
Kérdezz-felelek
Kedves Mónika!
Először is köszönöm lelkiismeretes, gondos, kedves válaszait minden kérdez nevében. Válaszaival sokat segít mindenkinek.
Akkor felvázolnám tömören,de azért röviden részletezve a problémámat, amivel már jó ideje küzdöm.
Kb.6 éve költöztem erre a településre, nem is ismertem senkit itt, a barátommal jöttem ide, viszont röviddel aztán véget is ért a kapcsoltatunk. Utána egy rövidebb kudarcra ítélt kapcsolat következett, végül megismerkedtem a jelenlegi párommal, ő most 36 és 24. Ez a bevezetése a problémának.
A párommal képzelem el a jövőmet, gyerkőceimet csak is tőle tudom elképzelni, a legjobb ember, akivel összehozhatott a sors. Igen hisztis a jellemem sajnos, de ő ezt is nagyon jól kezeli. 3 és fél éve vagyunk együtt, kb 2éve együtt is élünk gyakorlatilag. Mielőtt megismertem volna, hallomásból tudtam ki ő, népszerű a településen, mert van egy kisebb vendéglátó hely, amit ő üzemeltet régóta, és nem jó híre van az egyszerűbb nép szemében.
Olyan dolgokat hallottam, hogy oda csak \"beképzeltek\", \"nagyképűek\" stb. járnak. Való igaz, hogy nem az \"alja népe\", hanem kiegyensúlyozottabb életvitelű vendégek járnak.
Én önmagam mindig is az egyszerűbb nép közé soroltam, jó kedélyű, de szerény lány voltam mindig.
Ahogy összejöttünk, nem is jártam oda, mert valahogy nem volt szimpatikus a hely talán pont a pletykák miatt, nem tudom. Úgy éreztem nem tudok azonosulni azokkal az emberekkel, teljesen másnak éreztem magam. Maximum havonta egyszer elmentem egy vacsorára, (mert azok elég sűrűn szoktak lenni),de még a páromat sem mentem el soha megnézni, pedig szinte minden nap dolgozott ott ő is, mellesleg egy saroknyira lakunk onnan.
Aztán úgy alakult, hogy lassan két éve dolgozom is rendszeresen a sörözőben, mert úgy hozta a sors,hogy elveszítettem az előző munkámat. Az én barátnőim sem jártak be hozzám, én hiába mentem el hozzájuk, valahogy szépen lassan eltávolodtunk egymástól. Azóta nem is járok sehova szórakozni sem.
Magától értetődőnek tűnt, hogy be kell illeszkednem a vendégkörbe, mert muszáj, ott dolgozom, és a párom miatt is elkerülhetetlen. Az órási gond csak az, hogy még mindig ugyanazok az érzések vannak bennem, mint mielőtt összejöttünk volna. Olyan félelem érzés féle, nem igazán tudom ezt megfogalmazni. Úgy érzem ha nem dolgoznék ott, nem is mennék soha. Nem tudom mitől alakult ki ez az érzés, olyan kisebbség érzéshez hasonlít. Ha nem én dolgozom, szinte egyáltalán nem is szoktam menni. Az emberekhez próbáltam közelebb kerülni, de valahogy végül sosem alakult szorosabb kapcsolat senkivel,még mindig a párom barátainak gondolom őket, nem pedig közös barátoknak.
Nem tudom, hogy azért mert valóban igaz, amit az egyszerűbb emberek mondanak, vagy bennem van a hiba. Nekik is igazuk van egy kicsit. Persze lehet,hogy bennem is van, de valahogy megakarok tőle szabadulni, csak nem tudok. Ennyi idő elteltével sokszor falakat állítok magam köré, mert már nem is akarok egyikkel sem komolyabban barátkozni, mert előre tudom, hogy már nincs rá esély, mások vagyunk, és nem bízok meg senkiben.
Mi van velem? Lehet valahogy változtatni a gondolkodásomon, azon, hogy ne féljek az emberektől? Mert úgy érzem lenéznek vagy kibeszélnek, nem felelek meg. Ha így van, ha nem, valamit tennem kell, ez nem mehet így tovább, mert nem akarok depressziós lenni. Mi tegyek?
Nagyon köszönöm a válaszát!!
Ella
Kedves Ella!
Nagyon jól megfejtette, mi a problémája gyökere: a saját gondolkodásmódja. Amíg akár nyíltan, akár csak önmagában elhatárolja magát bizonyos emberektől, ők ezt megérzik, és szintén elhatárolódnak Öntől. Valójában teljesen mindegy, milyen körből választ barátokat, bármilyen társadalmi rétegbe tartozik egy ember, megvannak a maga értékei, és természetesen a korlátai is. Sőt, ez társadalmi rétegtől függetlenül így van. Ha egy embert szimpatikusnak talál, igyekezzen csak őmiatta kapcsolatba kerülni vele, és ne törődjön azzal, vajon mások mit gondolnak erről. Akik Önt saját maga miatt szeretik, elfogadják akkor is, ha nem minden tettével értenek egyet. Erre legjobb példa a párja, aki Ön mellett van azzal együtt, hogy Ön ellenérzéseket táplál az általa üzemeltetett vendéglátó hely iránt. Lehetetlen mindenkinek megfelelni, ha ezt valaki megpróbálja, lassan eljut odáig, hogy már senkinek nem felel meg, de leginkább önmagát veszíti el - ahogy ezt Ön is tapasztalja, és szenved tőle. Ha megváltoztatja a gondolkodását és elindul ezen az úton, vagyis a saját útján, egyre őszintébb kapcsolatok alakulnak ki Ön körül, leszakadnak azok, akik nem önmagáért szeretik, és ott maradnak azok, akikkel valódban szeretetik. Minél határozottabban meri meghozni a saját döntéseit, annál kevésbé fognak mások belekötni, legalábbis azok, akik fontosak az Önnek. A másoknak való megfelelésről való leszokáshoz és gondolkodásmódja megváltoztatásához szeretettel ajánlom Byron Katie-Michael Katz: Szükségem van a szeretetedre - vagy mégsem? című könyvét.
Sok sikert kívánok!
Férjemmel egy éve élünk külön,nem tudtam vele a problémáimat megbeszélni,struccpolitikát szeretett követni.
Illetve most így a különélésünk alatt döbbentem rá,mennyire ismer engem ez az ember.Tudja mivel vesz le a lábamról,és mivel bánt,mivel gurít dühbe.
Mintha manipulálna...és nem csak engem,azt vettem észre,körülötte mindenkit.
Úgy forgatja az élet lapjait,hogy neki jó legyen.
Mindent elkövet,hogy visszakapjon,és nekem a mostani viselkedése tetszik is,a kislányunkka is sokkal figyelmesebb....
én viszont nem tudok neki hinni,a szívem kötődik hozzá,nem tudom elengedni,viszont az agyam erősen taszít tőle.
Mostanra már tudom,én is hibáztam,hogy elfajultak a dolgok köztünk,én sem tudtam őt jól kezelni,de akik megismerik,mind azt állítják,hogy ő manipulatív és egoista ember,és csak egy a célja,kell valaki neki,aki felett uralkodhat,és érvényesülhet.
Férjem ezt cáfolja,állítja,szakemberhez jár,és meg akar változni,és valós szándékai,érzelmei vannak.
Én ezt nem is tagadom,csak azt nem tudom elhinni,hogy ennyi idő és ilyen súlyos dolgok után döbben rá,hogy mégis csak szüksége van rám? Hogy mégisccsak szeret,és fontos vagyok neki?
Annyi esélyt kapott már a házasságunk,valószínűsítem,hogy én sem cselekdetem mindig helyesen,de az alapvető problémákért ő a felelős.
Elismerem,sosem volt kellő önbizalmam,és ami volt,az mellette még csekélyebb lett.
Férjem erőszakkal akar szeretetet kapni,és adni is.Nem fizikailag,tettlegesen erőszakoskodik.....
szóbeli,lelki terrorban éreztem magam mellette....
ő ennek az együttélésünk alatt nem tulajdonított fontosságot,jelentőséget....
Most már igen......kérdés,hogy hihetek-e neki.
Hogy tudnám ezt "tesztelni".....
Hiszen azt kérdezgeti mindenki:mit kell még tegyen,hogy bizonyítson......
Egyszerűen nem bízok benne,és nem tudom elhinni,hogy ő most valóban olyan,amilyennek mutatja magát.Kedves,megértő,figyelmes.......de megint meddig?amíg vissza nem kap,és akkor megint elbízza magát!!!????
Kerestem szakembert,megfizethetetlen.........és időm sincs annyi,amennyit kellene járnom.
érzem,kezdek beszűkülni a bizalmatlanságomba.....és ez nekem nem jó,de nem tudok mégsem feltétlenül bízni benne.
Válaszát érdeklődve várom,és előre is köszönöm.
Sajnos nem tudok 100%-os bizonyossággal szolgálni a kérdésben. Az egyetlen módszer, ha megpróbál a szívére hallgatni és azt követni, amit az érzelmei diktálnak. Minden esetben érzelmi alapon hozzuk meg ugyanis a döntéseinket, csak úgy hisszük, hogy a józan észre hallgatunk. Mivel viszont így hisszük, sokszor tudattalanul ellene dolgozunk a szerintünk józan ésszel meghozott döntéseinknek, amelyek ráadásul gyakran nem is olyan "józanok",mert nem a sajátjaink, hanem mások elvárásainak akarunk megfelelni általuk.
Tehát én azt tartom legjobbnak, ha a szívére hallgat, és persze éber marad, figyeli, hogy a kialakult helyzet megfelel-e annak, amiben jól érzi magát. Ha nem így van, változtatásra lesz szükség. Lehetséges, hogy párjával új utat találnak egymáshoz, ha igazán nyíltan és őszintén közelednek egymás felé, enélkül viszont a korábbi kudarcok fognak új köntösben visszaköszönni.
Két ember akkor tud tartósan jó kapcsolatban élni egymással, ha nem a másiktól várják problémáik megoldását, hanem arra maguktól is képesek. Természetesen a társ ebben sokat tud segíteni, de a felelősséget nem veheti át a másik életéért, bármennyire szereti is. Sőt, akkor szereti igazán, ha meghagyja neki a teret és önállóságot, többek között saját harcainak megvívásában is.
Úgy gondolom, hogy kapcsolatuk csak abban az esetben képes újjászületni, ha mindketten meg tudják adni egymásnak a teljes bizalmat, és nem valamiféle csodavárással kezdik újra. A problémáik nem fognak egycsapásra megoldódni, de elkötelezett munkával, kitartással és főleg szeretettel olyan csodákat élhetnek meg együtt, amelyre nem is számítottak.
Segítségképpen szeretettel ajánlom Eva-Maria Zurhorst párkapcsolat-terapeuta két könyvét, a "Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz", valamint a Szeresd önmagad, és készülj örömmel a következő válságra" címűt.
Sok sikert kívánok! Domján Mónika 2011. 12. 01. 11:42
Életvezetéssel kapcsolatban szeretném Öntől kérdezni,h hogyan érdemes hatékonyan fellépni a zsarnok,önző,követelőző emberrel szemben?Aki a szegény én-t játssza folyamatosan,s ha nem az van amit ő akar, akkor megsértődik,mártírkodik.Szép szó,elbeszélgetés kapcsán hárít,nem lehet megközelíteni.Miből tanul?Mitől fog tisztelni?Pl.megígérem h felhívom,s nem teszem..ebből tanul pl előbb utóbb?Vagy megígérem meglátogatom, nem teszem... Ilyen esetben mindig vádaskodik, holott ő is megtehetné,de ő azzal magyarázza,h ő a szülő, én a gyerek, az én dolgom őfelőle érdeklődni.Volt,h többször eleget tettem,"megfeleltem" az se volt elég,abban is volt hiba.....Hát mondja meg, szeretet ez?Ez nem szeretetet...se az ő se az én részemről...De nem csak családtagokkal,másokkal is ezt teszi.Munkahelyén is mindenki rossz,csak ő jó..stb..
Mit tanácsol?Egy alapos beolvasást?Azzal még szívességet is tennék tán neki,mert a megfeleléssel csak erőszakosabb lesz...Miért mondják mégis h okos enged?Sztem én nem vagyok okos azzal,h engedek.
Köszönöm válaszát.
Tehát egy szülőjével kapcsolatos "játszmáról" van szó, amelybe Ön már belefáradt. Az efféle játszmákról érdemes tudni, hogy mindig két fél szükséges a fenntartásukhoz, tehát ha Ön, az egyik fél elkezd másképpen viselkedni, a helyzet szükségképpen változni fog. Várhatóan szülője tiltakozással reagál majd az új helyzetre, amely a konfliktus átmeneti súlyosbodását okozhatja, ilyenkor fontos az Ön tudatos kitartása.
És milyen változtatás hozhat eredményt? Először is önmagában fontos tisztáznia egy-két dolgot: milyennek szeretné látni a kapcsolatukat, s benne saját magát? Hogyan tudná legjobban, legőszintébben kifejezni szülője felé a szeretetét? Ehhez természetesen vissza kell találnia az iránta érzett szeretethez, többek között azzal, hogy megbocsátja neki az okozott sérelmeket, elfogadva, hogy szülője a tőle telhető legtöbbet tette meg Önért. Figyelmét a jó tulajdonságaira, tettei mögött megbúvó jó szándékra kell irányítania, nem pedig a hibákra és a sérelmekre, hiszen utóbbi esetben ezeket gyarapítja.
Nagyon fontos eldöntenie, hogy mit tud őszintén adni neki, milyen helyzetben tudja igazán jól - vagy legalábbis a jelenleginél jobban - érezni magát vele? Mit tud tenni egy ilyen helyzet megteremtéséért? Mi az, amit nem fogad el tőle? Hogyan tudja vele ezt tárgyilagosan, határozottan, mégsem bántóan közölni?
A legfontosabb kiindulópont ebben a munkában, hogy Ön az, aki bármit tud tenni a saját boldogságáért, és ezt kötelessége is megtennie, nem várhatja el másoktól. Mint ahogy nem felelős mások boldogságáért sem - ez az ő dolguk. Viszont úgy tud legtöbbet adni az Ön körül lévőknek, ha Ön már boldog - ez nem önzés, hanem önszeretet. Ezzel kapcsolatban figyelmébe ajánlom hasonló című írásomat: monikaesatarot.blog.hu/2010/08/06/onzes_es_onszeretet
Illetve személyesen is szívesen állok rendelkezésére a feltüntetett elérhetőségeimen.
Üdvözlettel, Domján Mónika 2011. 01. 27. 12:05