egyenlõtlen munkamegosztás

Kedves Mónika!
A párommal egy éve vagyunk együtt, nagyon szeretem őt, úgy érzem, biztos lehetek abban, hogy ez kölcsönös. Boldog vagyok emiatt, jól érezzük együtt magunkat. És akkor jön a DE... Úgy vagyunk boldogok, ha nem kell közben hétköznapi dolgokat intézni. És én ebbe mostanra belefáradtam. Kb. 9 hónapja költöztem hozzá, mosás, takarítás, pakolás, főzés. Mindent én csinálok. Van egy gyönyörű kertünk, teraszunk, lenne, mert nem hajlandó rendbehozni. Kértem már szépen, csúnyán, semmi. Majd megcsináljuk, majd milyen jó lesz, majd milyen szép lesz, a valóság pedig ott tart, hogy telnek a napok, hetek, hónapok és minden egyes alkalommal fontosabb neki leülni a gép elé a haverokkal játszani. Bennem meg minden egyes alkalommal felmegy ilyenkor a pumpa. Hogy lenne mit csinálni... Ráadásul rászánnánk két napot, készen lenne a lényegi része, mindenben csak a halogatást látom nála és elfogyott a türelmem. Csak egy másik példa hogy 3 hónapja vettünk új polcokat, azóta se tette fel őket a falra. Ha szemet hunyok ezek felett, minden a legnagyobb rendben van. Így ő nem is veszi komolyan mindazt, ami nekem probléma. Nem akarok így élni. Elmondtam neki. Hazajöttem a szüleimhez, hagytam neki egy levelet. Kaptam persze már üzenetet tőle, hogy hétvégére hívott segítséget és a kertben fog dolgozni. Ha ott vagyok vele a falnak beszélek az igényeimről, nem napokig, hetekig, hanem hónapokig. Azt mondja igazam van, nem álmodozni kellene, hanem cselekedni. Viszont újra és újra csalódok, hogy na majd most, most megcsináljuk, most segít, de sosem történt eddig semmi. Mit tehetnék még? Hogyan viselkedhetnénk ezalatt a külön töltött idő alatt? Egyik este ugyanis újra elmondtam neki, hogy így nem tudok vele együtt élni, egyszerűen máshogy kellene hozzáállnia dolgokhoz, hogy fejlődjünk. Egyedül érzem magam ezzel az igényemmel, ő szuperül elvan így a gyakorlatban, egyébként meg egyetértve álmodozik mit kellene csinálni a lakáson. Azt is mondtam, úgy gondolom, a nő hibája is, ha nem teljesen, hogyha beleragad egy ilyen szerepbe, mint amilyenben most én vagyok, hogy egyedül viszem a háztartást, de még a ház körül is dzsungel van... Nem mondott semmit, elaludt zárkózottan. Így másnap hazautaztam, időre van szükségem gondolkodni, és magamra figyelni, és segítségre mit lehet tenni ilyenkor. Köszönöm előre is!

Kedves Mónika!
Gyed-en vagyok itthon, 1 éves kisfiammal. Van még ey 4 éves kislányom. Hosszú ideje itthon vagyok mivel kislányom születése után nem mentem vissza dolgozni mert terhes lettem. Egy ideje azt tapasztalom hogy kicsúszik a kezeim közül minden. Sokat sírok, nem végzek semmivel a kisfiam is nagyon leköt, még szoptatom is, ő is sokat sír stb. Hangulatingadozásaim vannak, és dühkitöréseim. an hogy ütöm a falat vagy földhöz vágok valamit. Aztán persze azt gondolom hogy hogy tehettem ilyet. Káromkodom is. Mintha kifordultam volna önmagamból. Ha ez szülés utáni depresszió, próbáltam leküzdeni úgy hogy sportolok pl. elmegyek futni addig otthagyom valakire a kicsit. Vagy nagyon fontosak nekem hogy legyenek céljaim. Így angol tanulásba kezdtem amit szeretek, de alig tudok vele foglalkozni..Nincs idő..Vagy nem jól szervezem. Mert persze ott van még a lakás, a főzés, a mosás ,vasalás, és a 4 éves lányom is hiányol. De én úgy érzem mintha csak egy rabszolga lennék, vagy nem is léteznék, vagy nem lennék fontos. .A férjem nem jól tűri a hangulatingadozásaimat, vagy éppen nem szól semmit. Néha segít, de dolgozik is. Bár szerintem segíthetne többet, szerinte én ezért vagyok itthon. De én így nagyon nem érzem jól magam. Anyukám azt mondta, hagyjam abba az angol tanulást. Na de ha az egyetlen célom is elveszik, akkor mi marad belőlem? Úgy érzem csak kiszolgáló vagyok, miközben tudom hogy nem.Mit tudnék csinálni vagy mit máshogy? Sajnos nehéz dolog ez, köszönöm a választ!