hûség

Kedves Mónika!

Kérdésem az lenne, hogy mi értelme a beteljesületlen szerelemnek? És miért gondolok sokszor még rá?
15 éve vagyok együtt a férjemmel, Ő volt az első, aki megmutatta nekem milyen az igazi önzetlen szeretet. Szerelemből mentem hozzá feleségül, soha nem gondoltam volna, hogy másra is rá tudok nézni, hát még... Nem vágyom arra és soha nem is vágytam arra, hogy a férjem nélkül éljem le az életem.

Lassan 8 éve, hogy megtörtént, bár csak a csókig jutottunk (több csókig) és nagyon élveztem. Tovább nem tudtam menni, és ennek nagyon örülök, hogy meg tudtam állni, életem egyik legjobb döntése volt. De mégis sokszor eszembe jut és el is gondolom, milyen lenne vele. Van hogy nem jut eszembe több hónapig, élem az életem szépen, aztán pár napig teljesen magam alatt vagyok, mert akkor egész nap ő jár a fejemben, hogy milyen jó lenne vele találkozni, mi lehet vele, milyen lehet vele szeretkezni... Ez miért van? Miért nem tudom elfelejteni?

8 év az nagyon sok idő, azóta ő is apuka, én is anyuka lettem. Mindkettőnk élete gyökeresen megváltozott, már ő sem ugyanaz, én sem. Pár hétig tartott csak, és ez a pár hét teljesen megváltoztatott.
Élveztem, ahogyan hozzámért, ahogy megcsókolt, ahogy rám nézett, hogy kívánt és szeretett.

Abban biztos vagyok, hogy ha lefeküdtem volna vele, utána jött volna a Pokol. Így is több év volt, mire meg tudtam magamnak bocsátani, szörnyen éreztem magam... Ennek ellenére mégis gondolok rá. Utólag rádöbbentem, hogy én szerelmes voltam belé. De ennek mi értelme volt? Nem tudom az érzéseimet uralni, soha az életben nem gondoltam, hogy velem is majd megtörténik. Annak ellenére, hogy nagyon sokáig szenvedtem (a bűntudattól, a szégyentől, attól amire vágytam, hogy mennyire kívántam,....) szép volt, és szerelem volt. Nem látom ennek értelmét, annak, hogy feltépem a régi sebeimet és rágódom rajta. Miért nem tudok továbblépni és csak egy szép (érzelmektől mentes) emlékként gondolni rá, vagy egyáltalán nem gondolni rá? Ha pl. félévig tudok nem gondolni rá, miért jut hirtelen eszembe? Gyötrődöm, aztán megint "elfelejtem", aztán megint eszembe jut és így megy már ez évek óta.

Sajnos más tekintetben is igaz, hogy a múltat nem tudom elengedni és van, hogy még a múltban élek, nem a jelenben és a jövőre meg nem is vágyom, csak a múltat sírom mindig vissza, mindegy milyen volt....

Köszönöm a válaszát

Réka