szorongás

Kedves Mónika!

A következők miatt írok Önnek. 41 éves nő vagyok, egyedülálló, szűz, soha nem volt párkapcsolatom, érzelmi kapcsolatom egyedül Édesanyámmal van, akivel imádjuk egymást. Testvérem sincs, barátaim se nagyon, a szellemi munkásságom nyomán inkább "rajongóim", de ez nem számít.
Látszólag extrovertált, mosolygós, "nagydumás" ember vagyok, valójában nagyon mély sérüléseket viselek a lelkemen. Más voltam, mint a többi gyerek, nem értettem a vagány kommunikációjukat, minden erősebb szavuktól megsérültem, én egy finomabb, szelídebb létmódra vagyok kódolva (máig iszonyodom a konfliktusoktól, összeomlok a legkisebb érzelmi disszonanciától.) Amikor a hiperérzékenyekről szóló cikkeket olvasom, minden egyes pontja rám vall.
3 évesen úgy mentem óvodába, hogy folyékonyan olvastam-írtam. Ez később is megmaradt, hogy életemben csakis a szellemi munka adott boldogságot és önbizalmat: mindig kitűnő voltam, imádtam tanulni. Ugyanakkor végig nagyon szenvedtem. Osztálytársaim kegyetlenül kicsúfoltak az iskolában, amikor 10 évesen megjött az első menses, elöntöttek a pattanások: undorítónak, leprásnak hívtak, pöttyös arcú babát raktak a táskámba az osztálytársaim. Én erre a rám jellemző módon reagáltam: nem rájuk haragudtam, hanem minden agresszióm önmagam ellen irányult. Kamaszkorban elfojtottam a nőiségemet, gyűlöltem a testem, fogyókúráztam, hashajtóztam, rocker lettem, bandáztam, alkoholizáltam. 20 évesen anorexiás és bulimiás is voltam egyben, ugyanakkor az egyetemen évfolyamelső voltam. Párkapcsolatnak reménye se volt, de én se akartam: férfiruhában jártam, és azt vallottam magamról, hogy androgün lény vagyok, nem nő, és idegen ebben az elátkozott testben.
28 évesen a menstruációm végleg elmaradt, secunder amenorrhoeával diagnosztizáltak. Szervi okot nem találtak mögötte. Éltem tovább, akkor már konszolidálódva, a női identitással megbékélve (ami mindig megvolt, csakis dacból tagadtam meg a csúfolás miatt...) szakmai sikerekkel, saját lakásomban, de egyre boldogtalanabbul. Bevallom, ma is gyakran folyamodok az alkohol adta ideiglenes mámorhoz, hogy ne érezzem a tönkretett életem fájdalmát. Ugyanakkor ébred bennem valami.. egy érzés, hogy mégsem reménytelen minden. Furcsa módon ez év júniusban 13 év után először a mensesem is szabályosan megjött spontán módon. Orvosokhoz járok, mert ezzel kapcsolatban sokféle tünetem van, de soha, semmi szervi elváltozást nem találnak, minden leletem hibátlan. Minden orvos pszichoszomatikus okokat emleget és azt mondja, keressek fel egy pszichológust.
Tudni kell rólam azt is, hogy iszonyúan félek a testemtől. Annak idején gyűlöltem, most már nem, csak félek minden jelenségétől: hipochonder vagyok, reggeltől-estig figyelgetem a testem. Nem egyszer volt olyan tünetem, hogy például amikor előadó voltam, szörnyen rettegtem, nehogy berekedjek előadás előtt - és minden külső ok nélkül erre teljesen berekedtem. A gégészek nem találtak semmit, tanácstalanok voltak, ők is azt mondták: a félelemtől szomatizáltam.
Szeretnék segítséget kérni, mert egyre többször rám tör a halálvágy, pedig látszólag semmi baj sincs: Édesanyámmal imádjuk egymást, noha nem élünk együtt, mindketten egyedül lakunk a. magunk lakásában. Drága Anyukám sose akart „birtokolni” engem, hihetetlenül önzetlen, csodálatos lélek: ő mindig, most is biztat, hogy ne adjam fel, keressek párt, még nem késő (én pesszimistaként mindig azt mondom, hogy "nekem már minden ilyesmi késő!") – és valahányszor a betegségek miatti iszonyú rettegés is rámtör, mindig őt hívom fel, neki zokogok bele a telefonba, hogy mit találtam már megint magamon, vagy mit olvastam a neten egy betegségről – és ő nyugtat meg. De sejtem, hogy azért az ő szeretetteljes, ám nem szakszerű megnyugtatása néha nem elég – a hipochondriám utóbb elhatalmasodott, már szinte mindennap félek, szorongok a testem valamilyen jelétől.
Szeretném megkérdezni, egy ilyen abszurd életkezdés, elrontott fiatalkor után is van-e esély a gyógyulásomra, arra, hogy valaha én még „normális” életet élhetek? Tanácsát, vagy csak válaszát is szívből köszönöm, tisztelettel és üdvözlettel: Bogi

Tisztelt Doktor Nő!! Nekem olyan problèmám van hogy nem rég kiderült hogy a párom megcsalt akivel van egy közzös gyermekünk 5 éves.a párommal most volt 6 éve hogy együtt élünk igaz hogy miután kiderült az hogy megcsalt elköltöztem ugyanis ő elküldött végêre kibékültünk és stabil a kapcsolatunk talán ilyen jó még nem is voltde nekem ugy érzem hogy valami bajom van nem fizikailag hanem lelkileg vagy nem is tudom lényegében olyan dolgokra gondolok hogy ilyen pánik rohamok jönnek rám most pl azt állmodtam kb egy hónapja hogy vêgbélrákomvan és azótta fizikailag is ugy érzem mintha az lenne és nem tudom hogy bekébzeleme ezeket a dolgokatvagy sem orvoshozz félek elmenni mert arra gondolok hogy ténleg az van és meghalok ès nem tudok enni nincs étvágyam fogytam is nem tudok enni magamba fordultam és nem tudom hogy most mi lehet velem???? Kérem segitsen !!! A válaszát előre is köszönöm

Kedves Mónika!
Van egy 6 éves kisfiam,a második gyermekemet várom. ( tervezett terhesség ). Sajnos egyre inkább a szorongás uralja a terhessegemet. A párom sokat dolgozik,ha hazajön fáradt,úgy érzem,hogy teljesen egyedül vagyok,emiatt sokat veszekszünk,nagyon megromlott a kapcsolatunk. A kisfiammal nagyon közel állunk egymáshoz,amolyan borsó meg a héja. Az utóbbi napokban már alig alszom.miután a többiek elalszanak és magamra maradok,csak jár az agyam,hajnalig fent vagyok. Rettegek,hogy elmúlik az eddig kettesben töltött idő a kisfiammal. Rettegek a szüléstől,a kórházban töltött időtől,illetve attól,hogy itthon mi lesz nélkülem abban a minimum egy hétben. Mi a baj velem? Boldognak kellene lennem,mégsem vagyok az,ráadasul tudom,hogy ez a kisbabának sem tesz jót. Várom sŸíves válaszát!

Kedves Mónika! 2008 -ban szültem először a kislányomat ,már akkor elkezdődött hogy féltettem ,most pedig 2016 -ban megszültem második kislányomat és ez a féltés meg kétszereződött, már azon idegeskedek mi lesz ha már nagyok lesznek,és elmennek pl továbbtanulni ,vagy pl ha elmennének nélkülünk nyaralni . Nem szeretném megkereszteltetni sem őket mert pl a kisbabámnak a férjem testvére és felesége lenne ,akiket nem szeretek ,a sógorom felesége sem úgy viszonyul a gyerekekhez ,ha meg már a keresztszülei lennének félek hogy akkor meg már elakarnák őket vinni nyaralni ,amit nagyon nem szeretnék,ők megmár biztos úgy volnának vele hogy jogukban áll elvinni őket . Tudom hogy ez amit leírtam furán hangzik de én ezzel fekszem és ezzel kelek,szorongok tőle sedatív Pc-t használok,és citromfű teát. a háziorvosom írt fel kedélyjavítót de mivel a picim 7 hónapos nem akarok bevenni semmi ilyesmit .Önnek mi a véleménye hogyan tudnék ezen túllépni ,a védőnő mindig azt monja csak a mában éljek és ne a jövőben !

Kedves Mónika! A problémám már régebbre nyúlik vissza, de csak az utóbbi egy-két évben csúcsosodott ki. Nem tudom mit tehetnék, hogyan küzdhetném le a betegségem, de így már borzasztó élni. Egy éve váltottunk lakóhelyet, a szülőházamtól 300 km-re. Távolsági buszra már egyáltalán nem tudok ülni és már eljutottam oda, hogy az autóban is félek, szorongok. Ahogy elhagyjuk a települést jelző táblát, már rám tör a menekülés, a szabadulás, szorongás érzése. Páni félelem lesz úrrá rajtam, pedig nem zárt térben vagyok, bármikor megállhatunk. Hányingerem van és folyamatosan vizelési ingerem. Órási csúcsforgalom van mindig ezen az útvonalon ami hazavezet bennünket és amikor állunk a sorban, fokozódik ez a roham, hogy Istenem, be fogok pisilni, nincs lehetőségem kiszállni, hiszen a dugóban állunk. Bizonytalan érzésem van ilyenkor és védtelennek érzem magam. Bármi megtörténhet velem, bármi rossz és nincs orvos a közelben, nincs segítség.......Mit tehetnék ez ellen az érzés ellen? A hét többi napján is sokat szorongok, mert sokat kell helyijáratos buszokon ülnöm (sok lámpa, megálló, dugó), de amikor meg gyaloglok, remeg a lábam és nem tudok menni a járda a közepén csak a szélén.Koordinációs zavarom van. Viszont amint közeledek a lakásunkhoz, már enyhül ez az érzés, tudok menni a járda közepén is, nem szédelgek annyira. Ön szerint ez milyen betegség lehet? Nagyon nehéz így, ilyen állapotban megélni a napokat, mert nem tudom önfeledten jól érezni magam sehol. Már szinte ki sem mozdulok otthonról, csak dolgozni járok. Szeretnék változtatni ezen 28 évesen.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel,
Beatrix

Kedves Mónika!

A napokban arra lettem figyelmes ha olyan dolog történik velem ami hirtelen ér vagy ha valaki kiábál velem,csak merengek magam elé belassulok és teljesen lefagyok.
Félek a változásoktól,és nagyon nehezen tudok valakinek megnyílni,beszélgetésbe kezdeni,barátnőim nincsenek.
Párommal együtt élek 6 éve,ő is próbál kimozdítani ebből az állapotból,de sajnos ettől sem jobb :(
Ön szerint ez mitől lehet ? Előre is köszönöm válaszát.

Tisztelt szakértő!EGY középkoru nő vagyok,régebben kb 10 éve volt egy idegkimerülésem,amely a sok stresz miatt tört ki nálam.1,5 ÉVIG szedtem kb a nyugtatokat és sziologushoz jártam,egyensuly problémám is volt,szédülés is.Ennek már 1 éve kb,de azota is van hogy a fejembe nyomást érzek,és olyan kábult vagyok ,meg szédülök ,ezek a tünetek nem mindig jelentkeznek,ugy vettem észre hogy csak akkor ha az időjárás változik,vagy hidegfront,vagy meleg front jön,ilyenkor olyan vagyok ,mintha nem is ott lennék ahol vagyok,mintha minden mindegy lenne,erőtlen,és megbizhatatlannak érzem magam,mivel hogy félek hogy ha valahova elmegyek,pl bevásárolni,akkor nehogy elszédüljek,vagy elájuljak,mert régebben volt már hogy töbször is elájultam mielőtt idegkimerültségem lett volna,akkoriba a vérnyomásom is nagy volt..
De most már régota,miota nyugodt munkahelyem van mert a régi streszeset ott hagytam,jobban vagyok,és a vérnyomásom inkább kevés mint nagy .Mikor rosszul érzem magam és szédülgetek..akkor megnézem a vernyomasom és 105-110 körül van,ilyenkor iszok egy kis kávét,de van hogy segit ,de van hogy nem segit és ugyanugy érzem magam. AMugy nem kávézom és nem iszom,nem cigizem ,ezeket már kb 10 éve elhagytam.Meg azt is észre vettem ,hogy nem csak akkor ha rossz az időjárás,hanem akkor is ha pl egy családi vitánk van és én ha nem jövök ki jol belőle,vagyis hogy ha nem ugy történik valami kis dolog ahogyan én szeretném,akkor már nem tudok elaludni és egész éjel és nappal azon kattog az agyam ,hogy mit kellene mondjak vagy tegyek,hogy ugy legyen ahogy én akarom..,és ilyenkor nem érdekel hogy hán yora van vagy az sem hogy mit csinálok,ugy elvagyok a mérgelődéstől gondolkodva,hogy nem tudok dolgozni,semmi kedvem hozzá,nem telik az idő,és olyan mintha nem lennék a testembe,az sem érdekel mit veszek fel,csak a gondolataim járnak az eszembe..Másik dolog pedig az hogy kb 8-9 orát alszom átlagosan,de mikor valamivel korábban kell fölkeljek és kb csak 7 orát alszom,akkor is már este jön elő az az érzés hogy nyomodik az agyam,kezdek kábult lenni,és szédülök,és erőtlen vagyok..
Ön szerint mi lehet ezeknek az oka?
Lehet hogy egy régebben átesett idegkimerültségemből adodnak ezek a tünetek,és az is lehet hogy ezek a tünetek más ilyen idegbetegségben szenvedő és kikezelt betegeknél is normálisnak mondhato,ha hasonloan érzik magukat mint én,mert ezeket nem lehet megszüntetni,mert az idegbetegség olyan lenne,hogy ha egyszer megsérült,akkor hiába kezelik ki,ezek a tünetek megmaradnak ugy mint egy sziv betegségben szedvedőnél ,mikor ők is megérzik a meleg vagy hideg frontot,hiába szednek,vagy szedtek gyogyszert,vagy egy eltört csontnál,mert azok is ugy tudom megérzik a frontokat...
Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Mónika!
25 éves nő vagyok. Szeretnék változtatni a pesszimista hozzáállásomon, negatív életszemléletemen, amit már egy ideje próbálok megvalósítani, sikertelenül. Ideges, stresszes, bolhából elefántot csináló természettel rendelkezem. Sokat gondolkodtam miért vagyok ilyen, komolyabb ill. említésre méltó okom erre nincsen,mégis mindig megtalálom minden dologban a negatívat. Valószínűleg gyerekkoromra vezethető vissza,édesanyám is ilyen volt mindig. Olvasok,keresgetek a neten olyan bejegyzéseket, amelyek ötleteket adnak ahhoz, hogyan lehet az ember derűlátó, pozitív gondolkodású, mosolygós, és elégedett. Azt hiszem tönkrefogom tenni az elfogadható életkörülményeimet, elveszítem azokat az embereket,akik még törődnek velem. Nem sok van,mert igen zárkózott is vagyok. Szeretnék tanácsot kérni, és minél több olyan kifejezetten erre a problémára összpontosító könyv-, cikkajánlást kérni Öntől, amiket, ha részletesen áttanulmányozok segítséget ill. rálátást nyerhetek a fényfelé. Kérem segítsen egy picit ebben!
Köszönettel:
Ani!

Kedves doktornő!
27 éves nő vagyok, az lenne a problémám, hogy kb.10 éve hipohonder vagyok ez abban nyilvánul meg, hogy évek óta rettegek az ájulástól, összeeséstől, újabban szivinfarustól, tüdőembóliától komolyabb szervi betegségektől. Nemrégiben voltak ismerőseim akik ezekben a betegségek meghaltak és azóta képes vagyok ezeket is bebeszélni magamba, mindezek miatt nem is szívesem megyek el itthonról a félelem úrrá lesz rajtam bezárkóztam a lakásba. Valahogy túl szeretném tenni magam mindezen, hisz van egy gyerekem akinek nagy szüksége van rám!
Már próbálkozom gyógyteákkal, hársfa, zöld tea. Kérem javasoljon nekem valami vény nélkül kapható gyógyszert, gyógyteát amitől ez a félelemem legalább kicsit fokozódna!
Köszönöm szépen a válaszát!

Kedves Mónika!
Nekem egy általános gondom van, és valószínű, hogy az önismereti zavaraimból ered, de nem tudom, hogyan tegyem magam túl rajta. Most különösen fontosnak érzem, hogy fejlesszek magamon, mert a kisfiam születése után megszűnt a munkahelyem, és most új helyen kellene bizonyítanom. A gondom az, hogy miközben úgy gondolom, óriási szakmai tapasztalatom van a területemen és középvezetőként dolgoztam már régebben is, az interjúk után, éles munkahelyi környezetben képtelen vagyok fenntartani a \"profi\" látszatát, és hebrencs hülyegyerekként kezdek viselkedni, folyton zavarban vagyok. Nem tudom, hogyan lehetne ezen változtatni, mert még a legokosabb gondolataim is elbagatellizáűlódnak az idióta viselkedésem miatt :(
Minden tanácsra nyitott vagyok, ha szükséges, akár terápiára is...
Köszönöm a válaszát előre is!
z