válás

Kedves Mónika!
30-as éveimben vagyok, ám egy gyerekkori élményt a bennem lévő gyermeki énem még mindig nem tud hova tenni. A szüleim 10éves korom körül elváltak, ám válásuk után ugyanúgy mentünk családi nyaralásokra. Erről még senkinek nem beszéltem. Már ez kicsit összezavart. Elváltak de mégis együtt? Aztám párszor hallottam a szülei együttlétét. Ezzel hosszú-hosszú évekig nem tudtam mit kezdeni. NEm is beszéltem, nem is mertem senkinek erről beszélni. Mostanában keresek olyan cikkeket, gyerekeknek az intimitást hogyan kell magyarázni, ha kérdez. Némiképpen ez is helyre került, némileg nem. Felnőtt fejjel belegondolva jobb lett volna, ha valaki el tudta akkoriban volna magyarázni, ám nem mertem erről beszélni. Most már tudom, mert olvastam, hogy ha egy kisgyerek ilyesmiről kérdez, akkor azt is lehet válaszolni, hogy anya és apa este szeretgetik, puszilgatják egymást, ölelkeznek, szeretkeznek de csak az ő nyugalmukban, mikor egyedül vannak. Azért is nem tudtam gyerekkoromban ezt mire vélni, mert olykor mikro együtt mentünk nyaralni, napközben összekülönböztek, este meg összebújtak. Köszönöm segítségét. Mono

Kedves Mónika! Elég nagy problémám van.21 éve vagyunk együtt a párommal.Már 2 szer éltünk külön.egyszer 2 évig és egyszer 5 hónapig.de sajnos mindig vissza fogadom mert egyedül albérletben nem tudom nevelni 2 gyermekem.Ő bántalmazót is már engem.mind fizikálisan mind lelkileg.Még most is folyamatban van az utolsó bántalmazása.folyamatosan féltékeny rám, holott én nem adok rá neki okot.Igaz egy sörözőben dolgozok ahol ő is ismer mindenkit.Folyamatosan elmond minden ...... na annak.Soha egy kedves szava nincs hozzám.Akár mit csinálok az rossz.Sokszor már én is kezdem azt hinni hogy tényleg bennem van a hiba.Nem szeretem és sajnos a gyerekeim se mivel velük is mindig csak dödög.Soha nem jó neki semmi.Arol meg nem is beszélve hogy a gyermekeim is látták a bántalmazásokat és azt ahogy viselkedik velem.Gyermekeim 20 és 18 évesek.és sajnos az a probléma hogy már nem bírom sokszor és alkoholhoz nyúlok ami után jön a bűntudat és a szégyen.Már öngyilkosság is meg fordult a fejembe mivel kilátástalanak látom a helyzetem.Bánt az is hogy a gyerekeimet ilyen helyzetbe sodortam ilyen életet kell nekik élnie.Én okoztam ezt nekik.el vagyok keseredve.Kérem tanácsát mit tegyek?Igaz csak nagyábol írtam le a helyzetem,de szívesen mesélek még.

Kedves Mónika!Azzal a problémával fordulok önhöz 5 hónapja a gyermekeim apját kidobtam,elküldtem 11év után(hamarabb kellet volna)ritkán de sokat ivott ilyenkor a gyermekeim szeme láttára bántalmazott.A fiam aki 9 éves nagyon apás volt őt nagyon megviselte édes apja elköltözése.hétvégenként nála van.A gyermek viselkedése megváltozott irányomba.szemtelen,követelőzö,bántja a 8 éves húgát,nem fogad szót,csavarog,hamar megsértődik,engem okol az apja elmenetele miatt,ha valami nem úgy van ahogy ő akarja balhézik tör zúz,ilyenkor próbálom nyuktatní és én is próbálok nyugodt maradni de ő csak még jobban hergeli magát.Már teljesen kétségbe vagyok esve ez miatt mit tegyek.Sajnos van mikor megverem de ezzel csak rontok a helyzeten még jobban megutál.(vannak napok mikor olyan mint egy földre szált angyal)olyan mint ha két személyiség lakozna benne.Kérem segítsen.Köszönettel egy anyuka.(vikoca29)

Kedves Domján Mónika!

Több mint másfél éve vagyok együtt a párommal, aki elvált (nem miattam váltak külön, nem ismertük egymást akkor). Előző kapcsolatából van egy 3,5 éves kisfia. Váláskor a bíróság kimondta, hogy a gyermeket 3 éves koráig az anya lakhelyén lehet látogatni, utána pedig megegyezés kérdése. Nem lehetett megegyezni az anyával, így a gyámhatósághoz fordultunk, aki határozatott hozott, hogy minden második hétvégét velünk tölthet a gyerek. Sajnos az édesanya nem igazán foglalkozik vele (fontosabb neki az, hogy párt találjon magának), ami meg is látszik rajta, kortársaihoz képest le van maradva. A gyereket a nagymama neveli. Párom az utóbbi időben azt vette észre, hogy az el hozatalkor a gyermek húzza az időt (játszik, eszik, mesét néz), illetve hangot is ad annak, hogy nem szeretne hozzánk jönni, mert én itt vagyok. . Mihelyt bejön a lakásba, nyomát se látni ezeknek, jön, megy, ugrál, szaladgál. Mászik az ölembe, megkér, hogy rajzoljuk, játszunk együtt, sőt még puszikat is kapok, amit másnak nem igazán ad. Kezdetektől fogva igyekszem a gyerek kedvében járni, sütikkel, játékokkal, bármivel. Játszva tanulással igyekszem felzárkóztatni a társaihoz. Mindezek után nagyon rosszul esett, hogy a gyerek így áll hozzám, ilyeneket mond. Régebben többször említette, hogy mondania kell valamit, de nem meri mert csúnya.
Új észrevétel, hogy mostanában csak fekete színű ceruzával akar rajzolni.
Gondoltunk már arra is, hogy a nagymama próbálja a gyereket irányítani, illetve üzengetni vele. Párom rákérdezett, felháborítást keltett benne, hogy ez eszünkbe jutott.
Mit tegyek?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: E.

Kedves Szakértő!
Olyan súly vaan a lelkemen,hogy már az élettől is elment a kedvem,pedig van egy csodálatos kislányom,aki mintha csak Isten gyermeke lenne.....
Férjemmel nem működik a házasságunk,mégcsak 2éve vagyunk házasok.Nem jó úton haladtunk eddig,különböző családi mintákat hoztunk magunkkal,talán ebből is fakad a legtöbb probléma.
Illetve,én elég gyenge lelkű vagyok,lelkizős,férjem pedig nem.
Döntés előtt állok,hogy együtt maradjunk,vagy elváljanak útjaink.3 hónapja külön élünk,azidő alatt többször elhangzott a válás gondolata.Rajtam múlik,hogyan tovább,nekem kell eldöntenem,mert férjem,nem hajlandó tovább várni a döntésemre.Miatta-nagyrészt! miatta került a házasságunk válságba,mégis csodálkozik,hogy a múlt sérelmeiből táplálom a jövőt.Sajnos a múlt árnyéka kísért engem,nehezen felejtek,viszont nem akarom elveszíteni.
A gondom az,hogy az édesanyám,akinél vagyunk most a gyermekemmel,végignézte az elmúlt 2év alatti lelki bánataim,és teljes szívébő haragszik a férjemre,és nem támogatja a békülésünket,olyan formában,hogy,ha visszamegyek hozzá,ő az eddigi támogatását megvonja-mind anyagilag,és lelkileg is.
Nem ez az első,hogy külön vagyunk a férjemmel,ezért áll így a dolgokhoz anyu is.......megértem.
Viszont én iszonyúan kínlódok.A férjem,ha más lánnyal lesz,én abba belehalok.Pedig lenne nekem is más,de nem tudom a férjem elengedni........
Önző vagyok?
Sokszor dühkitöréseim vannak,és türelmetlen vagyok,szeretném ezt a nehéz lelki terhet ledobni magamról úgy,hogy senki ne sérüljön.....ami szinte lehetetlen.
?iért ragaszkodok ahhoz a férfihoz annyira,akitől több bántást kaptam,mint kedvességet a 2 év alatt?????
Miért nem tudom elengedni,és hagyni,hogy esetleg mással boldogok legyünk mindketten?
Én igazából szeretem őt,csak azt nem érzem,hogy ő ugyanolyan öszintén szeret engem,és a kislányt.
Anyagiasnak tart engem,holott ő pár ezer Ft-ot is megjegyez,ha ki kell adni számára nem fontos dologra.
És én szeretem,és ragaszkodok hozzá......szüleim mmeg már bolondnak néznek,pedig érett,diplomás nő vagyok.
Sajnos kezelésekre eljárni nincs alkalmam......magamban örlődök.
Véleményére nagyon kíváncsi vagyok,és előre is köszönöm.
Üdvözlettel:Á.R