Kedves Levélíró!

Igyekeznék pártatlan lenni, de ebben az esetben nem nehéz egy általános elvet megfogalmazni – a gyermek pszichológiai fejlődése (főként ebben a nagyon érzékeny életkorban) előnyt élvez az óvodai személyzet praktikus megfontolásaival szemben. A 3-7 év közötti gyerekeknél több tekintetben is fontos fejlődési folyamatok zajlanak – a testi funkciók szabályozására éppúgy igaz ez, mint a nemi identitás, a „fiú vagyok”, „lány vagyok” tudat kialakulására. Egyik folyamatba sem érdemes élesen belezavarni, bárhol tartson is éppen. A gyerek személyiségét formálni csak az ő tempójában, rá szabott módon, rugalmasan és érzékenyen lehet.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy a kisfiú ne érezhetné magát maradéktalanul kisfiúnak akkor is, ha ülve pisil – ilyesmiről szó sincs. De hogy az ő kis fejlében-lelkében zajló folyamatokba nehéz belelátni, az bizonyos. És az is biztos, hogy nem lehet jó, ha egy ekkorka kisfiú reggeltől délig nem pisil. Egyébként én kíváncsi lennék, miért nem akar leülni a vécére és miért csak állva hajlandó pisilni – bárcsak ki lehetne varázsolni belőle, hogy mit vett a fejébe, mit hallhatott, mit érezhet, mit képzelhet, ami miatt már bilire szoktatni sem lehetett... 😊 Mindenképpen beszélgetnék erről a gyermekkel, a maga nyelvén és szintjén; és el is mondanám neki, hogy a valóság az az, hogy az égvilágon semmi baja nem lesz attól, ha ülve pisil... ezzel adva egy esélyt annak is, hogy esetleg a szülői állásfoglalás megnyugtatja. (Részt vett vajon ebben a kérdésben az édesapja is? És ő mit mondott?) Az erőltetés azonban semmiképp sem vezet sehova.
Bárhogy légyen is, most ez a helyzet – és bárcsak az óvónők is belátnák, hogy ahány kisfiú, annyiféle, és bizonyos keretek között ezt akár még egy intézményben is le lehet követni. És az evidens kérdés: lehet, hogy nyereségesebb út lenne arra tanítani a kisfiúkat, hogy ne pisiljék össze a mosdót?
Mindenesetre arra kérem, hogy az óvónővel való megbeszélést a lehető legkulturáltabb párbeszéd talajáról indítsa – semmiképpen sem szeretném, ha az itt kifejezett állásfoglalásom méltatlan konfliktus, a közösségi hangulat romlása alapjául szolgálna. Igyekezzünk mindig hozzátenni a csoport életéhez, ne elvenni belőle. Azt talán a pedagógusok is méltányolják, hogy egy ilyen korú kisfiúnál komolyan kell venni, ha ilyen hosszan nem hajlandó könnyíteni magán, hiszen az ebből fakadó esetleges negatív következményekért biztosan ők sem szeretnének felelősek lenni. Érdemes abból kiindulni, hogy együttműködésre törekszünk, a pedagógus és a szülő célja ugyanaz: a jó közérzetű, jól szabályozott kisgyerek. Csak az oda vezető utat kell együtt megtalálni. Jó ötlet lehet a többi szülővel is beszélgetni, az egész problémakört egy barátságos megvitatássá, szélesebb körű párbeszéddé nyitni.

Sok sikert!