|
|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Orsolya!
Abban az ügyben szeretném tanácsát kérni, hogy édesapám sajnos túl lőtt a célon. Sérve van, ami miatt már lassan járni sem tud, ezért felírtak neki gyógyszert ami segítené a porcképződés és hosszútávon meggyógyulhat tőle (már ez lehet nem igaz), de a gyógyszert semmilyen módon nem hajlandó beszedni. Az állapota egyre romlik. Ő egyre gyengébb és egyre jobban belemegy abba, hogy magát gyógyítja és ez majd jobb lesz. Hiába próáljuk magyarázni, hogy az öngyógyítás nem zárja ki, hogy bevegye a gyógyszerét (én személy szerint nem értek egyett az öngyógyítással, szerintem is számít, hogy mit gondolunk, de ha ccsak ez számítani akkor nem lenne annyival nagyobb a halálozási arány egy orvosi szakértelemtől elzárt helyen) de ez magánügy, ha hatna a dolog nem is zavarna, de csak ront a helyzeten. Szüleim viszonyát teljesen megrontja az állandó fájdalom miatt üvöltözik és esetenként széttöri ami a kezében van (csak ha előtte veszekszenek). Mivel kicsit olyan néha mintha üldözési mániája is lenne, ezért próbáltuk már elvinni pszichológushoz, de nem hajlandó menni. Egyszer régen még miattam fel kellett kersniük egyet, de ott "elsumákolja" a részeleteket és úgy hozza ki a dolgokat hogy ő a jó és mindent jól csinál.
Nem tudom mi tévő legyek.
Válaszát előre is köszönöm!
csecsebecse
Abban az ügyben szeretném tanácsát kérni, hogy édesapám sajnos túl lőtt a célon. Sérve van, ami miatt már lassan járni sem tud, ezért felírtak neki gyógyszert ami segítené a porcképződés és hosszútávon meggyógyulhat tőle (már ez lehet nem igaz), de a gyógyszert semmilyen módon nem hajlandó beszedni. Az állapota egyre romlik. Ő egyre gyengébb és egyre jobban belemegy abba, hogy magát gyógyítja és ez majd jobb lesz. Hiába próáljuk magyarázni, hogy az öngyógyítás nem zárja ki, hogy bevegye a gyógyszerét (én személy szerint nem értek egyett az öngyógyítással, szerintem is számít, hogy mit gondolunk, de ha ccsak ez számítani akkor nem lenne annyival nagyobb a halálozási arány egy orvosi szakértelemtől elzárt helyen) de ez magánügy, ha hatna a dolog nem is zavarna, de csak ront a helyzeten. Szüleim viszonyát teljesen megrontja az állandó fájdalom miatt üvöltözik és esetenként széttöri ami a kezében van (csak ha előtte veszekszenek). Mivel kicsit olyan néha mintha üldözési mániája is lenne, ezért próbáltuk már elvinni pszichológushoz, de nem hajlandó menni. Egyszer régen még miattam fel kellett kersniük egyet, de ott "elsumákolja" a részeleteket és úgy hozza ki a dolgokat hogy ő a jó és mindent jól csinál.
Nem tudom mi tévő legyek.
Válaszát előre is köszönöm!
csecsebecse
Kedves Levélíró!
Igen nehéz olyan helyzetben segíteni, amikor nem az fordul segítségért, akinek szüksége van rá. Az édesapjának van problémája, neki van szüksége segítségre, és épp ő nem kér és nem is fogad el segítséget. A problémája nagy és sokrétű, talán túlságosan is sokrétű ahhoz, hogy szembenézzen vele. Ilyenkor könnyen beáll a hárítás, amikor az illető nem csak a baj elől menekül, de azok elől is, akik ezekre a bajokra emlékeztetik. Minél élesebb lesz a szembenállásuk, annál reménytelenebb, hogy szót értsenek - hiszen állóháború alakul ki. Minél inkább azt érzi az édesapja, hogy Ön erősen tereli valami olyan irányba, amiben ő nem akar elmozdulni, annál konokabbul fog ellenállni. Ráadásul valószínű, hogy a család nőtagjait egységfrontként éli meg és az egész "női front" elől menekül. Nem szeretnék semmiféle hiú reményt kelteni, hogy könnyen lehet rajta segíteni - lehet, hogy sehogyan sem lehet. Sokszor az a legnehezebb, hogy elnézzük, amint szeretteink rontják saját sorsukat.
Azt gondolom, az lenne a legfontosabb, hogy vegyék le az apukájáról a nyomást. Tegyék lehetővé a számára, hogy ne meneküljön, hogy ne presszionálják folyton azzal, hogy vegye be a gyógyszert, mert akkor minden rendbe jön - hiszen még ez sem biztos.
Minden ember a maga útján halad az élete során. Ezen az úton kísérhetjük, de helyette nem járhatjuk az útját.
Ha az apukája kikerül a nyomás alól, ahol a tiltakozásba és hárításba-tagadásba menekül; ha nem Önök ellen kell hadakoznia, hanem szembekerül magával a betegségével és a helyzetével, akkor hamarabb megérti, hogy mi a tét. Amíg kettejük ellen harcol, nem kell a betegségével, a helyzetével szembefordulnia. Ha kettesben maradna a problémájával, talán eldöntené, hogy akar még javítani a sorsán.
Ha pedig akar, akkor tudni fogja, mihez nyúljon.
Ha beszél is vele, mindenképp külön négyszemközt tegye, semmiképp se próbálja rábeszélni a gyógyszerre, inkább érdeklődjön a saját gyógyítási módszerei iránt, érdekelődéssel és elismeréssel. Ha egyszer kimondhatja, amit gondol, talán túl is jut ezeken a gondolatokon.
Ugyanakkor azt hogy valaki tegyen magáért és az élete hosszabbításáért, minőségéért, sokkal mélyebb szinteken dől el - ahhoz, hogy akarjunk élni, minőségien, hosszan tartóan és jó kilátásokkal, ahhoz alapjában életcél, életöröm és belső késztetés szükséges. A legjobb megtartó a megértő szeretet, a jó hangulat, a kényelmes élethelyzet.
Legjobbakat!
Frank Orsolya 2014. 05. 03. 15:55
Igen nehéz olyan helyzetben segíteni, amikor nem az fordul segítségért, akinek szüksége van rá. Az édesapjának van problémája, neki van szüksége segítségre, és épp ő nem kér és nem is fogad el segítséget. A problémája nagy és sokrétű, talán túlságosan is sokrétű ahhoz, hogy szembenézzen vele. Ilyenkor könnyen beáll a hárítás, amikor az illető nem csak a baj elől menekül, de azok elől is, akik ezekre a bajokra emlékeztetik. Minél élesebb lesz a szembenállásuk, annál reménytelenebb, hogy szót értsenek - hiszen állóháború alakul ki. Minél inkább azt érzi az édesapja, hogy Ön erősen tereli valami olyan irányba, amiben ő nem akar elmozdulni, annál konokabbul fog ellenállni. Ráadásul valószínű, hogy a család nőtagjait egységfrontként éli meg és az egész "női front" elől menekül. Nem szeretnék semmiféle hiú reményt kelteni, hogy könnyen lehet rajta segíteni - lehet, hogy sehogyan sem lehet. Sokszor az a legnehezebb, hogy elnézzük, amint szeretteink rontják saját sorsukat.
Azt gondolom, az lenne a legfontosabb, hogy vegyék le az apukájáról a nyomást. Tegyék lehetővé a számára, hogy ne meneküljön, hogy ne presszionálják folyton azzal, hogy vegye be a gyógyszert, mert akkor minden rendbe jön - hiszen még ez sem biztos.
Minden ember a maga útján halad az élete során. Ezen az úton kísérhetjük, de helyette nem járhatjuk az útját.
Ha az apukája kikerül a nyomás alól, ahol a tiltakozásba és hárításba-tagadásba menekül; ha nem Önök ellen kell hadakoznia, hanem szembekerül magával a betegségével és a helyzetével, akkor hamarabb megérti, hogy mi a tét. Amíg kettejük ellen harcol, nem kell a betegségével, a helyzetével szembefordulnia. Ha kettesben maradna a problémájával, talán eldöntené, hogy akar még javítani a sorsán.
Ha pedig akar, akkor tudni fogja, mihez nyúljon.
Ha beszél is vele, mindenképp külön négyszemközt tegye, semmiképp se próbálja rábeszélni a gyógyszerre, inkább érdeklődjön a saját gyógyítási módszerei iránt, érdekelődéssel és elismeréssel. Ha egyszer kimondhatja, amit gondol, talán túl is jut ezeken a gondolatokon.
Ugyanakkor azt hogy valaki tegyen magáért és az élete hosszabbításáért, minőségéért, sokkal mélyebb szinteken dől el - ahhoz, hogy akarjunk élni, minőségien, hosszan tartóan és jó kilátásokkal, ahhoz alapjában életcél, életöröm és belső késztetés szükséges. A legjobb megtartó a megértő szeretet, a jó hangulat, a kényelmes élethelyzet.
Legjobbakat!
Frank Orsolya 2014. 05. 03. 15:55
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
