Kedves BZ!

Nagyon örülök, hogy nem a büntetés útjára lépett, hanem pontosan érti, hogy a lopás ilyen korú gyereknél tünet, valamilyen belső feszültség vagy hiányérzet jele. Hogy ez mitől épp most jelentkezik, ha a körülményekben semmi lényeges változás nem történt, arra nézve a kislány életkora kínálhat megoldást. Természetesen ilyen kevés információból semmi bizonyosat nem lehet mondani, de általánosságban igaz, hogy serdülőkorban az ember elkezd a saját sorsán, személyiségén, kilétén gondolkodni - elkezd reflektálni. Mintha egyszeriben tükör elé állna és felgyújtanák a villanyt - a serdülő rengeteget foglalkozik magával, egyszeriben én-tudatra ébred, befelé fordul, végiggondolja, ki ő és mi a története, leltáraz, célokat keres, felméri, mennyit ér ő. Mivel ebben rutintalan, ezek aztán sokszor érzelmekkel színezett, elnagyolt, szenvedélyes értelmezések. Ilyenkor a viszonylag jó életű gyerekek is egészen drámai érzéseket tudnak megélni, szenvedélyes történetekben élik át saját magukat és az életüket, nagy eszmék és nagy elhatározások mozgatják őket. (Ez messze nem baj!) A serdülők ráadásul természettől bezárkóznak ebben az időszakban. A legtöbb serdülőt utoléri az a paradoxon, hogy befelé fordul, bezárkózik, nem osztja meg a belső életét, és közben kutyául szenved attól, hogy őt nem értik, nem ismerik. Azt szeretnék, ha félszavakból, füstjelekből értenénk, mi megy végbe benne és ezt tekintetbe is vennénk. Mivel nehezen hozzáférhetőek, ezért talán külső személynek, pszichológusnak ez a kislány is könnyebben mesélne arról, mi minden jár mostanában a fejében. A lopás oka lehet az is (és nagyon sok gyerek lop életének valamely korszakában), ha örömtelen az élete, az is, ha elhanyagoltnak érzi magát (ez akkor is megtörténhet, ha nem igazán elhanyagolt), lehet az, ha úgy érzi, igazságtalan vele a sors és jár neki némi kárpótlás.... száz és száz különböző belső élmény lehet ennek az oka, egészen odáig elmenően, hogy megnövekednek a vágyai és kiterjed a kívánságainak a köre. A serdülőkor az, amikor azzal kísérletezünk, milyen lesz majd a felnőttek támogatása nélkül élni... ezért megpróbálunk saját erőből elboldogulni. Saját világot alkotunk, magányosan küzdünk vagy a kortársakkal vállvetve. Ezért nem kér segítséget sok serdülő és ezért próbál így vagy úgy egyedül gondoskodni a vágyairól...
A pontos ok mindig teljesen egyéni; az, ha a gyerek beszél róla valakinek, akiben bízik, jó eséllyel segít a problémán.
Ha pedig egyébként sikerül úgy vinni tovább a kapcsolatukat, ahogyan az a serdülőkorban ideális, akkor a probléma jó eséllyel el fog múlni. Kevés ember van, aki serdülőkorába ne csinált volna vad dolgokat. A kislány legyen vidám és tevékeny, lehetőleg sportoljon intenzíven és élvezettel, legyenek örömei, legyen rajta némi felelősség, legyenek működő szeretetkapcsolatai, érezze jól magát a bőrében, ne legyen agyonfegyelmezve, adjuk meg neki a magányos töprengéshez szükséges nyugalmat, álljunk a rendelkezésére, ha igényli, vegyük körül humorral és szeretettel, mi magunk legyünk vidámak, lazák, hitelesek, tevékenyek és boldogok, ezzel maximalizálhatjuk az esélyét, hogy ő is viszonylag kevés szenvedéssel átvészelje a serdülőkort. A serdülésnek gyakran épp az első szakasza a legnehezebb, amíg szülő is és gyerek is rutint szerez ebben a működésmódban. Legjobbakat! Frank Orsolya 2015. 02. 13. 17:08