Erdeklodes

Kedves Levélíró!

Ez a helyzet bizony alaposan elcsúszott, a kisgyerek életének szinte minden fontos területén. Érezhető, hogy sok szeretetet kap, de sajnos az nagyon nem mindegy, hogy a szeretetünket hogyan nyilvánítjuk ki; hogyan formáljuk a kisgyerek életét. Itt számos olyan dolgot olvashatunk, ami nem felel meg a gyermek életkori igényeinek, fejlődési szükségleteinek. És azt is pontosan érzékelik a családban, hogy ez a kisgyerek további fejlődését is hátráltathatja. Hosszabb terjedelmet szentelek a válaszomnak, mert úgy vélem, nagyon jellegzetes ez az eset, és nagyon sok mai kisgyerek gondjait szemlélteti.

Ugyanakkor talán semmi sincs még visszavonhatatlanul elrontva, hiszen az pl. nagyon jó, hogy a gyermek sok testmeleget, közelséget kapott, és hogy anyatejes. De mintha részben benne is felejtődtek volna ebben a fázisban, holott ennek is megvan a maga helyes módja, folyamata és ritmusa. Az viszont biztos, hogy ha ez az helyzet úgy áll, ahogyan a nagymama leírja, akkor haladéktalanul szükséges átformálni.

A helyzet orvoslása bizonyos területeken fokozatos, lassú folyamat lehet, máshol azonnali, éles váltásokat is tartalmazhat, de mindenképpen nagyon komoly elszánást igényel majd a szülők részéről: a gyermek átszoktatását, és saját szokásaik megváltoztatását több területen is. Ezt viszont nem lehet megúszni, mert félő, hogy a helyzet csak tovább fog romlani és számos nehézséget okoz majd. Például – ahogy a nagymama írja – a közösségbe illeszkedést is akadályozhatja, márpedig három és fél (3½) éves kortól a gyermek fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy közösségbe kerüljön. Az óvoda nem kényszerintézkedés (míg a bölcsőde igen), az óvodára magának a gyereknek van szüksége a társas készségek kialakulásához.

Az egész viselkedészavarnak négy fő okát látom. Nézzük ezeket pontról pontra!

1.) Nem fáradt, mert nem mozog órákat a szabadban
Mozogjon a friss levegőn, akármilyen idő van! Sokat, órákat, minden nap – igen, a hidegben is! Egészséges lesz, ellenálló lesz, jól fog enni és aludni, fejlődik a mozgása, a gondolkodása, a személyisége. A babakocsiban sétáltatás a gyerek életkori fejlődési szükségleteinek nem felel meg. A gyerek egészséges testi, lelki és szellemi (!!!) fejlődéséhez sokoldalú, változatos ingerek és élmények szükségesek, és bizony a hét év alatti kisgyerek nem a négy fal között van a legjobb helyen. (A Családineten fellelhető a „Mit ad a TESTmozgás a LELKI fejlődésnek?” c. korábbi írás.)
A másfél-kétéves kor a felfedezések kora – ha hagyjuk, a világ végéig is elgyalogolna a kisgyerek. Meg is KELL ismerkednie a világgal: virágokkal, fűvel, sárral, homokozóval, tárgyakkal, felnőttekkel, gyerekekkel, állatokkal, mindennel. Naponta több órát, akár az egész délelőttöt és egész délutánt is kint töltheti a szabadban – sokkal jobban fog fejlődni és estére teljesen el fog fáradni. Egy egészséges világban a gyerekek futkosnak, mászókáznak, hintáznak, homokoznak, fociznak, bicikliznek, virágot szednek, fára másznak, guggolnak a fűben, az avarban, a homokban; tapicskolnak a pocsolyában és a patakban, ismerkednek kutyákkal, tyúkokkal, madarakkal; építenek, legóznak, a szüleik ölében mesét hallgatnak mesekönyvből, beszélgetnek a képekről és a meséről, bunkert építenek a dohányzóasztalból; mondókákat és dalokat hallanak a szüleiktől, később gyurmáznak, rajzolnak, hímeznek és varrnak; a főzés közben kapnak könnyű kis részfeladatokat (keverd ki a három tojás sárgáját a fahéjjal; hozd ide a kék kis tálat; hozz egy pohár vizet úgy, hogy ne lötyögjön ki). Kirándulni mennek, korcsolyázni, síelni, biciklizni tanulnak, segítenek a kerti munkában és még sorolhatnám a végtelenségig. Rettentően elszegényedik a világunk attól, hogy ostobán és védtelenül elájultunk a digitális világ varázsától és minden mást elfelejtünk.


2.) Izgatott és zaklatott, mert tévét néz;
Tévénézés, képernyőhasználat kisgyereknél - bocsánat, ha kategorikus leszek, de: ekkora gyerek ne nézzen tévét és ne használjon képernyőt. Egyáltalán, semennyit. Akkor se, ha mások úgy csinálják.

Messze nem él benne a köztudatban, hogy a képernyős szórakoztatás milyen mélységesen ártalmas. Nem alakult még ki ennek a kultúrája, nem értjük, mit teszünk, minek vagyunk kitéve. Pedig már felnőtt egy nemzedéknyi fiatal, akik közül sokan fájdalmasan sivárak és számos kognitív nehézséggel küzdenek, vagy siralmasan kallódnak.
Ma már nem adunk kisgyerekeknek alkoholt vagy kávét; nem találkoznak véres katasztrófákkal; nem riogatjuk azzal, hogy pokolra kerül és nem adjuk őket férjhez 14 évesen – de azt még nem tanultuk meg, hogy a digitális gyerekvédelem épp ilyen fontos feltétele az egészséges gyerekkori fejlődésnek.
Borzadva nézem, hogy szülők tömegei saját kezükkel teszik képernyőfüggővé a gyerekeiket, komoly károkat okozva ezzel a lelki és szellemi fejlődésükben. Pusztán az, hogy lehet, mert ezek az eszközök rendelkezésre állnak, nem jelenti, hogy ez elfogadható vagy rendjén levő volna. A gyermek agya nem tudja, nem érti, hogy amit a képernyőn lát, az nem valódi – a digitális eszközök kikerülik a tudatunkat és a kisgyereknek azt az élményt adják, mintha valóságosan átélné mindazt, amit lát és hall. Mérhetetlenül több ingert kap, mint a valódi életben, és ez átformálhatja az idegrendszerét. Teljesen védtelen ezzel a túlingerléssel szemben, zaklatott lesz, ingerkereső, nyugtalan. Nem tudja megfogalmazni, nem tudja lereagálni azt, amit elszenved – csak a túlmozgásossággal. Elveszítheti a monotóniatűrését, az elmélyülés képességét, ez később tanulási nehézségeket, koncentrációs zavarokat okozhat, akadályozhatja a munkavégzésben. A mai gyerekek esetében borzasztóan fontos, hogy mi szülők biztosítsunk olyan élményeket, amik NEM DIGITÁLISAK, hanem valóságosak. Amik természettel, testmozgással, kézügyességgel, tárgyak használatával, létrehozásával, emberi érintkezéssel, zenével, színjátszással, készségek, sportok elsajátításával függenek össze – mindennel, ami a régi, internet előtti világunkban egy gyerek mindennapjait kitette. Az lenne a cél, hogy iskolás koráig a gyerek ne is találkozzon képernyővel, számítógéppel, és akkor is úgy jelenjen meg a számítógép az életében, aminek eredetileg szánták: mint munkaeszköz, információfeldolgozó és -megosztó eszköz. Anya vagy Apa azon dolgozik. Ott nézzük meg, mikor indul a busz. Ott olvassuk el, mi történt a nagyvilágban. Ott vesszük meg a színházjegyet. Ott szerzünk be hasznos információt, ha bármilyen gyakorlati területen elakadunk az életben.
Ha egészséges felnőttet szeretnénk nevelni a gyerekünkből, akkor nekünk is egészséges és Felnőtt módon kell élnünk.

3.) Későn kel, későn fekszik, el van tolódva a napi ritmusa
Amennyire látom, alszik ez a kislány, csak rosszkor. Ez a helyzet bizonyára fokozatosan alakult ki, de lehet, hogy viszonylag gyorsan orvosolható. Ha én lennék ebben a helyzetben, nem hagynám 9h-ig, 10h-ig aludni, hanem felkelteném nyolckor és egy tisztes reggeli után (vagy reggelivel a hátizsákomban) vinném ki a szabadba, ameddig csak lehet. Bizonyított dolog, hogy az agyunk a reggeli fények érzékelésétől számítja, hogy meddig tartson a napunk és mikor álmosodjunk el. Ha a gyermek (vagy bármelyikünk) a reggeli nap hullámhosszaival találkozik, este korábban elálmosodik és el is tud aludni. Ezért is fontos, hogy minél hamarabb kijussunk a gyermekkel a szabadba.
Attól esetleg tartanék, hogy így majd délben túl nagyot alszik, sőt még akár figyelnék is arra, hogy ez másfél-két óránál ne tartson tovább, és délután ismét vinném ki a szabadba. Ha délben túl nagyot alszik ebben a rendszerben, akkor (legrosszabb esetben) délelőtt rövidebbet sétálnék, vagy ha van kert, akkor ott játszanék vele, de a délutánt egész biztosan a szabadban tölteném, lehetőleg játszótéren, más gyerekek között, egészen vacsoráig.
Az este a lecsendesedés ideje. (A tévé, a villózó fények, a zaj, a képernyő ennek a szöges ellentéte, felélénkíti a gyereket. Feltételezem, hogy tudják, hogy a cukor is bármilyen formában élénkít, és minden tekintetben árt.) Az este arra való, hogy a vacsora, a fürdés, az ölben meseolvasás és éneklés, más intim együttlét, simogatás, beszélgetés során a kisgyerek lecsendesedjen, eljusson odáig, hogy az ágyában fekszik és – akár a szülő jelenlétében – elalszik. Az elalvás nem az ágyban kezdődik, hanem órákkal azelőtt: a lecsendesedéssel, azzal, hogy a fényeket letompítjuk – az agyunk a fények tompulásából, a beálló sötétségből is érzékeli, hogy vége a napnak és elkezdi termelni azokat a hormonokat, amelyek később az elalvást okozzák. Villózó fények mellett ez nem tud termelődni.

4.) Nem tanult meg elaludni (ennek része a komfortszoptatás)
Az, hogy a gyerekek mikor és hogyan tanulnak meg elaludni, egyénenként változó. Vannak babák, akiket 3 hónaposan le lehet tenni, ha jóllaktak és a szüleik vállán jót büfiztek és megnyugodtak, akkor békésen nézegetnek maguk elé és pár perc után elalszanak. Velük is előfordulhat, hogy később ébredni kezdenek, pl. a fogzás idején vagy pusztán az idegrendszer változásaival. Mások sokkal később szokják meg, hogy este elcsendesedünk, egyre békésebb dolgokat csinálunk, egyre közelebb az ágyhoz, mindig ugyanúgy; majd végül lefekszünk és várjuk az elalvást. Mindenesetre akkor tudja ezt megtanulni a kisgyerek, ha a felnőttek erre az útra terelik. Előbb vagy utóbb eljutunk oda, hogy az alvás helye az ágya; hogy a szülő ott van, testközelben, akár hozzá is lehet bújni (eleinte vagy később is), hogy simogatja, vagy fogja a gyermek kezét, fejecskéjét. Ez egész biztosan a fokozatos, óvatos átszoktatás területe lesz. Rugalmasan, de elszántan érdemes terelgetni a gyermeket az új szokás felé, de úgy, hogy ne okozzunk törést, traumát. Az sem baj, ha két lépést teszünk előre és másfelet hátra... de az irány és az elszántság legyen egyértelmű. Ha csak az anyukája ölében alszik el, akkor talán az lehet az első lépés, hogy együtt fekszenek le egy matracra és úgy alszik el a kisgyerek... onnan lehet majd később kihátrálni. Bárhogyan is – itt ér kísérletezni, próbálkozni, de a cél is töretlen kell legyen, és az is, hogy nem okozunk súlyos traumát.
Fontos része ennek a folyamatnak, hogy a szoptatás – az bizony elsősorban a táplálkozást kell, hogy szolgálja, nem a lelki békét. Már babákra is igaz, hogy jó esetben ha jóllakott, akkor a vállunkra vesszük, megbüfiztetjük, ez megnyugtatással, testmeleggel, békés egymásra hangolódással is jár, és egyfajta átmenetet képez a szoptatás és a külvilág között. Utána mehet alduni vagy játszani – ahol épp tartunk a ciklusban.
Kényes egyensúly ez, mert az nagyon fontos, hogy a gyermek számára mindig álljunk rendelkezésre; a testközelség, az összebújás még nagyon sokáig a biztos érzelmi bázis és elsőszámú menedék lesz az életében. De ezen belül türelemmel, rugalmassággal, biztos meggyőződéssel szoktathatjuk őt arra, hogy megtanuljon békésen feküdni az édesanyja mellett, aki esetleg eleinte simogatva, sutyorogva (később majd csöndben) segít neki, hogy megvárja, mikor „jön az álomvonat”.

Remélem, ez a válasz segít elindulni az úton; további tudnivalókat, hasznos olvasmányokat és képzéseket pedig a http://www.szeresdjol.hu oldalon találhat minden kedves érdeklődő.

Sok sikert!
Frank Orsolya 2024. 01. 10. 12:09