Hiszti

Tisztelt levélíró!
Két dolgot hallok ki a leveléből. Az egyik a gyermek érzéseiről árulkodik, a másik az Ön saját érzéseiről. A helyzetben mind a kettőnek jelentősége van. Az, hogy a gyermek miért ébred szorongva, és (gyaníthatóan) miért alszik szorongva, azt innen kívülről nehéz megsejteni. Annyit lehet valószínűsíteni – és ezzel semmi újat nem mondok –, hogy valami belső szorongást, feszültséget okoz neki. Ez számtalan dolog lehet: olyan – akár méhen belüli – trauma, amiről a szülőnek akár sejtelme sincs; a fejlődő idegrendszer átalakulásából fakadó átmeneti szabályozatlanság; az életmódjában beállt valamilyen változás; a szülőhöz fűződő kapcsolat megváltozása; új ember vagy intézmény vagy hely vagy tevékenység megjelenése... bármi. Valamiért most másként észleli a valóságot, mint eddig. Talán épp az Ön anyai megérzése tudna rátapintani, mi változott a kislány életében, amitől máshogyan éli meg a világot (akár a fizikai, akár a társas világot), mint korábban. Lehet, hogy pusztán a saját felfedező ösztöne, saját napi működésének változása, idegrendszerének átalakulása okoz átmeneti feszültséget. De az is lehet, hogy a kettejük nap közbeni konfliktusai teszik bizonytalanná. Az ilyen korú gyermekek belső indulati élete nagyon intenzív, turbulens; egymással ellentétes erők feszülnek bennük. És természetesen – mindebből semmit nem értenek, semmit nem tudnak megfogalmazni, csak el- és megszenvedik.
Ami pedig a saját érzéseit illeti – ami azonnal szembeötlik, az az, hogy a felszínen (teljesen érthető módon) némi ingerültséggel fogadja ezt a helyzetet: az ébredéskori sírás „hiszti”, a vergődő gyerek „elviselhetetlen”. Ne értsen félre – nagyon jó, hogy őszintén megfogalmazza a negatív érzéseit is, nem vezetne sehova ezeket eltitkolni. Az is természetes, hogy ezek jelentkeznek. Azt viszont fontos érteni, hogy a saját érzései is több rétegűek: nem látok a lelkébe, de gyanítható, hogy az ingerültség alatt mélyebben olyasféle, fájdalmasabb érzések húzódhatnak meg, mint a tehetetlenség, a kétségbeesés, a kudarccal kapcsolatos rosszérzés; illetve biztosan az sem esik jól, hogy a gyerek ilyenkor nem hozzáférhető, és ezt könnyen éljük meg úgy, mintha személyünkben el lennénk utasítva. Nagyon fontos, hogy egyrészt tudatosítsa a saját érzéseit is, a felszín alatt meghúzódó mélyebb fájdalmakat; és azt is, hogy ezek a saját lelkének a termékei, a gyermek semmi ilyesmit nem szándékolt, nem akart kifejezni, nem gondol. Nem feltétlen érez elutasítást vagy ellenérzést: egyszerűen vergődik és momentán semmi sem esik jól neki. Másrészt azt is fontos tudatosítani (és látom, hogy ez meg is történt), hogy a kisgyerek viselkedése MINDIG TÜNET, és mindig csak az a dolgunk, hogy megtudjuk, miről üzen. Az az egyetlen fontos kérdés: mire van szüksége?

Mire van szüksége tőlem vagy mástól;
és nekem mire van szükségem, hogy azt meg tudjam neki adni?

Hogy ezt a szorongást miként lehet csökkenteni, azt én innen a távolból természetesen nem tudhatom megmondani. De ha Ön sejti, mi lehet az ok – környezetváltozás, a kettejük viszonyának megváltozása, a családi viszonyokban vagy a környezetben beállt változás vagy bármi más – akkor érdemes az okot megszüntetni, akkor is, ha ettől nem fog azonnal eltűnni a jelenség. Érdemes foglalkozni ezzel: beszélgetni erről, tájékozódni, olvasni, gondolkodni és kísérletezni – vajon melyik tényezőt tudom megváltoztatni, hogy a dolog enyhüljön? Nyugodtabb, ha a szülő mellette van, vele alszik? Nyugodtabb, ha magától ébred vagy ha gyöngéden simogatva felébresztjük egy picivel az ébredési ideje előtt? Lehet-e sejteni, hogy vajon miről álmodik? És vajon az ébredést hogyan befolyásolja az elalvás? Milyen hangulatban aludt el? Mit tudunk elmondani az elalvását környező időszakról, érzésekről, körülményekről?
Mindenesetre biztatnám, hogy ha rövid időn belül nem ér célt, akkor forduljon valahol a közelben gyermekpszichológushoz, aki élőben is tud benyomást szerezni a kislányról, a családról.

Drukkolással:
Frank Orsolya 2023. 11. 26. 10:49