Kedves Orsolya!

A következő kérdésben szeretném a segítségét kérni;
Kisfiam most 14 hónapos. Nagyon vidám, eleven kisfiú, sokat mosolyog és barátságos másokkal. Természetesen az akarata már kezd eléggé megnyilvánulni hisztikben, de ez teljesen kezelhető szinten van, még aranyos is.
Sajnos az édesapjával vannak problémáink, már a terhesség elejétől sokat veszekedtünk, és a baba megszületése után is. Néha nagyon eldurvultak a szituációk, történt tettlegesség is, illetve ha én már nem bírom a sértegetéseket elkezdek kiabálni, amit nagyon sajnálok. Sajnos nem egyszer előfordult ez a kisfiunk előtt is. Őt minden ilyen szituációban az apukája felveszi, és a karjában a picivel folytatja a veszekedést, és mivel én kiabálok (tehetetlenségemben), engem állít be a rossz anyának, néha nekem támad. Az ilyen eseteket leszámítva, bármilyen furcsa, mi a párommal szerelemben és szeretetben élünk,és boldogan telnek a napjaink, sok nevetéssel, vidámsággal. Viszont a konfliktusaink kezelése sajnos nagyon el tud durvulni. Elkezdünk most egy párterápiát, remélem hogy sikerrel, és meg tanuljuk emberien megoldani a nézeteltéréseinket.
Kérdésem inkább arra irányul, hogy ezek a szituációk, kiabálás, tettlegesség milyen hatással lehettek a picire, és hogyan segíthetünk neki, abban hogy ezt feldolgozza, mi a teendő Vele kapcsolatban? Nagyon szeretjük Őt, és nagyon félünk hogy maradandó sérüléseket okoztunk. Szemmel láthatóan ilyenkor megijedt és mindig sírt is, illetve szorította az apukáját, nem volt hajlandó elengedni, gondolom nem érezte magát biztonságban.Úgy veszem észre, hogy rám haragszik is és tart tőlem. Mivel nem az én karomban volt ezeknél a szituációknál, talán azt gondolhatja hogy én vagyok a rossz, illetve az aki neki rosszat akar? Hogyan segíthetünk neki feldolgozni ezeket az átélt szituációkat?
Segítségét előre is nagyon köszönöm.