Kedves Orsolya!
Férjemmel két kicsi gyereket nevelünk, egy öt éves kislányt és egy három éves kisfiút. Az a problémánk, hogy mindannyian belekerültünk a mókuskerékbe és nem látjuk a kiutat. Mindketten dolgozunk, Peti fiúnk bölcsis, Kinga pedig ovis. Hétközben leghamarabb 5-re érünk haza, este 8-kor a gyerekek már lefekszenek, hogy másnap reggel tudjanak kelni. Elég sokat betegek is és mivel segítségünk jóformán nincsen, ezért nekünk kell megoldani, hogy itthon maradhassunk velük. Ha a férjem marad itthon, akkor neki ezeket a napokat hétvégén kell ledolgoznia. Ő egyébként hajnali 4 körül kel minden nap, mert 6-ra jár dolgozni. Peti fiúnknak viselkedésproblémái vannak (autizmus gyanús,járunk fejlesztésre), itthon sokszor ütöget minket, a bútorok ajtajait csapkodja, ha nem lenne állandóan szem előtt, mindent tönkretenne. Hétközben Petit tornáztatni is kell. A házimunkákat háttérbe szorítottuk, hogy lehetőleg minél többet a gyerekekkel legyünk. Tudjuk, mások ennél sokkal rosszabb helyzetben vannak, de azt érezzük, hogy nem tudunk feltöltődni, állandóan csak a gyerekek megoldandó problémái jönnek. Nagyon kevés időnk marad, ezalatt kellene kikapcsolódni, az elmaradt ház körüli teendőket ellátni, együtt kirándulni (amik a betegeskedések miatt sokszor elmaradnak), barátokkal találkozni (ez jócskán megkopott), a magunk fizikai kondícióját megőrizni. A férjemmel kettesben az elmúlt öt évben 1x mentünk valahová (egy estére). Az a baj, hogy ha mi nem töltődünk fel, nincs annyi türelmünk a gyerekekhez sem (nincs sokszor energiánk játszani velük, teljesen odaadóan. Aggódom, hogy így a velünk való kapcsolatuk milyen lesz? Kíváncsian várom tanácsait. Üdvözlettel: Kingamama