|
|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Orsolya!
5 éves kisfiammal kapcsolatban kérdeznék Öntől.
Kisfiam 5 éves múlt decemberben, és kb. 2,5 éves korától jár családi napközikbe (ez heti 2-3 napot jelent délig, ebéd után elhoztam). Tavalyelőtt novemberben megszületett a kisöccse (tehát ő most másfél éves), és rá pár hónappal tettünk próbát, hogy az oviban aludjon (nekem sem kellene ebéd után érte szaladgálni, talán több időm lenne a házimunkára vagy másra). 2 hétig aludt ott, de azt is nagy sírások árán, majd bepisilt alvás közben egy délután (ebben a családi napköziben előre szóltak, hogy csak akkor aludhat ott a gyerek ha ágytiszta, mert lepisili a szőnyeget és ők ezt nem tudják takarítani, de ebben az időben már jó ideje ágytiszta volt a gyerek). A történtek után szóltam, hogy akkor ne aludjon ott és elhozom ebéd után, mert én is tartottam attól, hogy visszaesett a gyerek a bepisilés terén, ill. beláttam, hogy nem most kellene ott altatni délutánonként, miután megszületett az öccse.
Tavaly novemberben elköltöztünk egy másik kerületbe, most is családi napközibe jár a fiam, hamar beilleszkedett, szeret járni, 3 napot jár egy héten, és itt is azt javasolta az óvónő, hogy még ne maradjon délután, hanem majd később, ha már megszerette az ovit, beilleszkedett. A délutáni ottmaradást pár hete próbálgatjuk, de teljesen ki van készülve tőle. Csak 2 napot kellene ott maradnia délután a 3-ból (ezt beszéltük meg vele). Már előző nap kérdezi, hogy holnap lesz-e ovi, és neki ott kell -e aludnia. Ha azt mondjuk hogy igen, már sír és azt mondja hogy nem akar ott aludni. Először azzal indokolta, hogy nem mehet ki pisilni alvás közben, de megbeszéltük az óvónőkkel, hogy engedjék ki, és mondja, hogy ki is mehetett, ill. van, hogy 3x is kimegy pisilni. De így is sír már este, ha másnap ott kell aludnia, van hogy nagyon sokáig, az oviba ha viszem reggel, rám akaszkodik, sír hangosan mindenki előtt, úgy kell rólam "lefejteni" (az apjával is ezt csinálja). Mostanában viszont már azt mondja, hogy nagyon hiányzunk neki az oviban, és ha ott marad délután, akkor este már csak kevés időt tölthet velünk (fél 5-5 között megyünk érte).
Én igazából itthon vagyok a kisöccsével, és megtehetném, hogy azon a 2 napon is elhozom ebéd után, de az óvónők azt mondták hogy ne hátráljak meg, megpróbál manipulálni, és majd abbahagyja egyszer. Nem tudom, hogy mit tegyek, nem szeretném ha valami problémája lenne a személyiségében emiatt.
Ugyanakkor bennem is az van, hogy én is 3 éves koromtól oviba jártam naponta 5-ször, anyukám csak este tudott értem jönni mert dolgozott, az ráadásul állami ovi volt, ahol kb. 40-50-en voltunk egy csoportban, és mégis felnőttem...
Ön szerint mit tegyek ebben a helyzetben?
Válaszát megköszönöm, munkájához sok sikert kívánok!
5 éves kisfiammal kapcsolatban kérdeznék Öntől.
Kisfiam 5 éves múlt decemberben, és kb. 2,5 éves korától jár családi napközikbe (ez heti 2-3 napot jelent délig, ebéd után elhoztam). Tavalyelőtt novemberben megszületett a kisöccse (tehát ő most másfél éves), és rá pár hónappal tettünk próbát, hogy az oviban aludjon (nekem sem kellene ebéd után érte szaladgálni, talán több időm lenne a házimunkára vagy másra). 2 hétig aludt ott, de azt is nagy sírások árán, majd bepisilt alvás közben egy délután (ebben a családi napköziben előre szóltak, hogy csak akkor aludhat ott a gyerek ha ágytiszta, mert lepisili a szőnyeget és ők ezt nem tudják takarítani, de ebben az időben már jó ideje ágytiszta volt a gyerek). A történtek után szóltam, hogy akkor ne aludjon ott és elhozom ebéd után, mert én is tartottam attól, hogy visszaesett a gyerek a bepisilés terén, ill. beláttam, hogy nem most kellene ott altatni délutánonként, miután megszületett az öccse.
Tavaly novemberben elköltöztünk egy másik kerületbe, most is családi napközibe jár a fiam, hamar beilleszkedett, szeret járni, 3 napot jár egy héten, és itt is azt javasolta az óvónő, hogy még ne maradjon délután, hanem majd később, ha már megszerette az ovit, beilleszkedett. A délutáni ottmaradást pár hete próbálgatjuk, de teljesen ki van készülve tőle. Csak 2 napot kellene ott maradnia délután a 3-ból (ezt beszéltük meg vele). Már előző nap kérdezi, hogy holnap lesz-e ovi, és neki ott kell -e aludnia. Ha azt mondjuk hogy igen, már sír és azt mondja hogy nem akar ott aludni. Először azzal indokolta, hogy nem mehet ki pisilni alvás közben, de megbeszéltük az óvónőkkel, hogy engedjék ki, és mondja, hogy ki is mehetett, ill. van, hogy 3x is kimegy pisilni. De így is sír már este, ha másnap ott kell aludnia, van hogy nagyon sokáig, az oviba ha viszem reggel, rám akaszkodik, sír hangosan mindenki előtt, úgy kell rólam "lefejteni" (az apjával is ezt csinálja). Mostanában viszont már azt mondja, hogy nagyon hiányzunk neki az oviban, és ha ott marad délután, akkor este már csak kevés időt tölthet velünk (fél 5-5 között megyünk érte).
Én igazából itthon vagyok a kisöccsével, és megtehetném, hogy azon a 2 napon is elhozom ebéd után, de az óvónők azt mondták hogy ne hátráljak meg, megpróbál manipulálni, és majd abbahagyja egyszer. Nem tudom, hogy mit tegyek, nem szeretném ha valami problémája lenne a személyiségében emiatt.
Ugyanakkor bennem is az van, hogy én is 3 éves koromtól oviba jártam naponta 5-ször, anyukám csak este tudott értem jönni mert dolgozott, az ráadásul állami ovi volt, ahol kb. 40-50-en voltunk egy csoportban, és mégis felnőttem...
Ön szerint mit tegyek ebben a helyzetben?
Válaszát megköszönöm, munkájához sok sikert kívánok!
Kedves Levélíró!
Ha elolvassa a saját levelét, szerintem saját maga is látni fogja a választ. A kisfiú egyértelműen jelzi tűrőképessége határait; egyszer már túlerőltették őt ezen, akkor azonnal tünettel válaszolt, bepisilt, sír stb. Ha egy gyerek teherbíró képességén erőszakot teszünk, mindig visszaüt, később is meglesz az ára. Azokban az években, amikor a gyerekeink hat évnél fiatalabbak, az egész életükre rakjuk le személyiségük alapjait, ilyenkor készül el az az Ember, aki ő lesz az élete hátralevő részében. Ezért mondjuk, hogy ilyenkor ELSŐ A GYEREK. Gyereket hozni a világba csak akkor érdemes, ha tudjuk tartani vele szemben azt a kimondatlan szerződést, hogy "mindent megteszek, ami az egészséges fejlődésedhez, a benned rejlő lehetőségek kibontakozásához szükséges, ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan, jó kapcsolatokban, alkotó erőd teljében éld le az életed." A gyerek nem manipulál, hanem világosan jelzi, merre van az útja és merre nincs, mit bír, mit nem bír. A második gyerek születése mindig az elsőnek trauma - a második élete terv szerint halad, neki nincs gondja, az első életében viszont komoly turbulencia állt be. Ilyenkor őt illeti a figyelem és a gondos kísérés. Figyelni kell, mire van szüksége ahhoz, hogy az új és visszafordíthatatlanul megváltozott helyzethez sikeresen tudjon alkalmazkodni. Az ő élete már soha nem lesz ugyanaz - ezt ki lehet bírni, de erős háttértámogatásra van szüksége ahhoz, hogy ezt az alkalmazkodási harcot megvívja. Az óvónők "ne adja föl, ne hagyja magát manipulálni" véleménye egy nagyon kemény iskolából jön, ami félreérti a lelki jelzések és szükségletek természetét. Ez a szemlélet nagyon sok embert megtört már, sok sérülést okozott. Ha Ön érzi és látja a gyereke fejlődési irányát, akkor hallgasson a saját szívére, ami a soraiból láthatóan egészen pontosan észleli a helyes irányt. Azt írja, hogy látja, hogy csak a saját kényelmét és a háztartást (!!) szolgálta, hogy a gyerek aludjon az óvodában, hogy megtehetné, hogy otthon tartja és hogy a gyerek is ezt igényelné. Úgy hallom, megvan a válasz. Ha most nem hagyja cserben a gyereket és nem tesz rajta erőszakot, az később megtérül. Ha most törést okoz neki, annak később ára lesz. Hallom a soraiból, hogy ezt is érzi és érti. Hallgasson a saját jó anyai intuíciójára és a gyereke iránti szeretetére. Ha egy növény levelei barnulni kezdenek, nem azt mondjuk rá, hogy manipulál és erőszakos, hanem hogy tünettel jelzi, hogy valami hiányzik neki. Ez a kisfiú hasonlóképp. Hiszen épp elég változás és próbatétel volt az életében, és ő a maga kis irracionális, ösztönös, elemi észleléseivel még az eddigiek feldolgozásával van elfoglalva. Kísérje gondosan figyelemmel, mire hogyan reagál, mire van szüksége, mennyit bír, és szolgálja az ő érdekét. Ezekben az években a gyerek sokkal, de sokkal fontosabb, mint a háztartás. A gyerekek lelki jólétét (a felnőttekét is, mindenkiét) egyetlen kérdéssel tudjuk jól szolgálni: mire van szüksége? Ezt az egy kérdést elég megjegyezni ahhoz, hogy jól működjünk és jól neveljünk. MIRE VAN SZÜKSÉGE ahhoz, hogy jól legyen, és hogy ha jól lesz, akkor már jól tud alkalmazkodni és jól tud teljesíteni. Saját magunknak is ezt a kérdést kell föltenni: mire van szükségem ahhoz, hogy jól legyek - és ennek alapján jól tudjak alkalmazkodni és teljesíteni? A családtagok igényeit aztán össze kell fésülni, de a kisgyerekek igénye, hat éves kor előtt, nagyon nagy súllyal esik a latba, hiszen ők még függő viszonyban vannak, most készül a személyiségük és a mostani hiányállapotaik maradandó károsodást okozhatnak. A gyereknek nem az a dolga, hogy megtanuljon lemondani, hanem hogy jóllakjon mindazzal, amire ebben az életkorban szüksége van: lelki stabilitással, fenntartott jelenléttel és melegséggel, törődéssel, érdekes élményekkel, mozgással, természetben, szabad levegőn való futkosással, játékkal, szabadsággal, jó mintákkal, szeretettel, dicsérettel, biztatással, saját képességei gyakorlásával, önbizalommal. Ezzel nem szabad fukarkodnunk. És a háztartás ehhez képest harmadrangú kérdés, akkor is, ha némi alapvető rend és tisztaság, ellátás nyilván jó üzenet a családnak. Ne féljen megadni a gyerekének, amire szüksége van. Ha pedig szeretne bármi másban tanácsot, biztatást, tisztánlátást, hívjon bátran! Frank Orsolya 2013. 04. 08. 08:08
Ha elolvassa a saját levelét, szerintem saját maga is látni fogja a választ. A kisfiú egyértelműen jelzi tűrőképessége határait; egyszer már túlerőltették őt ezen, akkor azonnal tünettel válaszolt, bepisilt, sír stb. Ha egy gyerek teherbíró képességén erőszakot teszünk, mindig visszaüt, később is meglesz az ára. Azokban az években, amikor a gyerekeink hat évnél fiatalabbak, az egész életükre rakjuk le személyiségük alapjait, ilyenkor készül el az az Ember, aki ő lesz az élete hátralevő részében. Ezért mondjuk, hogy ilyenkor ELSŐ A GYEREK. Gyereket hozni a világba csak akkor érdemes, ha tudjuk tartani vele szemben azt a kimondatlan szerződést, hogy "mindent megteszek, ami az egészséges fejlődésedhez, a benned rejlő lehetőségek kibontakozásához szükséges, ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan, jó kapcsolatokban, alkotó erőd teljében éld le az életed." A gyerek nem manipulál, hanem világosan jelzi, merre van az útja és merre nincs, mit bír, mit nem bír. A második gyerek születése mindig az elsőnek trauma - a második élete terv szerint halad, neki nincs gondja, az első életében viszont komoly turbulencia állt be. Ilyenkor őt illeti a figyelem és a gondos kísérés. Figyelni kell, mire van szüksége ahhoz, hogy az új és visszafordíthatatlanul megváltozott helyzethez sikeresen tudjon alkalmazkodni. Az ő élete már soha nem lesz ugyanaz - ezt ki lehet bírni, de erős háttértámogatásra van szüksége ahhoz, hogy ezt az alkalmazkodási harcot megvívja. Az óvónők "ne adja föl, ne hagyja magát manipulálni" véleménye egy nagyon kemény iskolából jön, ami félreérti a lelki jelzések és szükségletek természetét. Ez a szemlélet nagyon sok embert megtört már, sok sérülést okozott. Ha Ön érzi és látja a gyereke fejlődési irányát, akkor hallgasson a saját szívére, ami a soraiból láthatóan egészen pontosan észleli a helyes irányt. Azt írja, hogy látja, hogy csak a saját kényelmét és a háztartást (!!) szolgálta, hogy a gyerek aludjon az óvodában, hogy megtehetné, hogy otthon tartja és hogy a gyerek is ezt igényelné. Úgy hallom, megvan a válasz. Ha most nem hagyja cserben a gyereket és nem tesz rajta erőszakot, az később megtérül. Ha most törést okoz neki, annak később ára lesz. Hallom a soraiból, hogy ezt is érzi és érti. Hallgasson a saját jó anyai intuíciójára és a gyereke iránti szeretetére. Ha egy növény levelei barnulni kezdenek, nem azt mondjuk rá, hogy manipulál és erőszakos, hanem hogy tünettel jelzi, hogy valami hiányzik neki. Ez a kisfiú hasonlóképp. Hiszen épp elég változás és próbatétel volt az életében, és ő a maga kis irracionális, ösztönös, elemi észleléseivel még az eddigiek feldolgozásával van elfoglalva. Kísérje gondosan figyelemmel, mire hogyan reagál, mire van szüksége, mennyit bír, és szolgálja az ő érdekét. Ezekben az években a gyerek sokkal, de sokkal fontosabb, mint a háztartás. A gyerekek lelki jólétét (a felnőttekét is, mindenkiét) egyetlen kérdéssel tudjuk jól szolgálni: mire van szüksége? Ezt az egy kérdést elég megjegyezni ahhoz, hogy jól működjünk és jól neveljünk. MIRE VAN SZÜKSÉGE ahhoz, hogy jól legyen, és hogy ha jól lesz, akkor már jól tud alkalmazkodni és jól tud teljesíteni. Saját magunknak is ezt a kérdést kell föltenni: mire van szükségem ahhoz, hogy jól legyek - és ennek alapján jól tudjak alkalmazkodni és teljesíteni? A családtagok igényeit aztán össze kell fésülni, de a kisgyerekek igénye, hat éves kor előtt, nagyon nagy súllyal esik a latba, hiszen ők még függő viszonyban vannak, most készül a személyiségük és a mostani hiányállapotaik maradandó károsodást okozhatnak. A gyereknek nem az a dolga, hogy megtanuljon lemondani, hanem hogy jóllakjon mindazzal, amire ebben az életkorban szüksége van: lelki stabilitással, fenntartott jelenléttel és melegséggel, törődéssel, érdekes élményekkel, mozgással, természetben, szabad levegőn való futkosással, játékkal, szabadsággal, jó mintákkal, szeretettel, dicsérettel, biztatással, saját képességei gyakorlásával, önbizalommal. Ezzel nem szabad fukarkodnunk. És a háztartás ehhez képest harmadrangú kérdés, akkor is, ha némi alapvető rend és tisztaság, ellátás nyilván jó üzenet a családnak. Ne féljen megadni a gyerekének, amire szüksége van. Ha pedig szeretne bármi másban tanácsot, biztatást, tisztánlátást, hívjon bátran! Frank Orsolya 2013. 04. 08. 08:08
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
