szociális érzékenység

Kedves Balogh Andrea!
Kisfiam 6 éves lesz tavasszal. 1,5 évesen adtuk bölcsibe, könnyen, azonnal beilleszkedett. Egy rossz tapasztalat miatt a bölcsit hamar lecseréltük egy másikra. Az új bölcsiben szintén gyorsan beilleszkedett. Szeretett oda járni, nyitott, kedves, érdeklődő és szófogadó volt, mindenkit ölelt és puszilt, bújós természetű. Egy kis idő után észrevettük, hogy mikor érte megyünk délután, mindig sírt, mert a gondozó nem segített neki öltözni, hanem átkulcsolt lábbal és kézzel, állva figyelte a kisfiunk próbálkozásait és közben nem segített neki öltözni. Szerencsére ekkor kivettük a bölcsiből, pár hónapot otthon volt velünk, majd oviba ment.
Az oviba 2 évet járt, ezt is szerette, de az utóbbi időben nem akart már menni, minden reggel könyörgés volt, hogy inkább itthon maradna. Egy idő után elmesélte, hogy az ovi tulajdonos óvónéni és férje minden nap bántják: kokit adnak, a fülét pöccingetik és a karját megszorítják. Azonnal bementem és megkértem az ovit, ne csinálják, használjanak nem fizikai pedagógiai nevelést, amire ígéretet is kaptam (a bántalmazásra az volt az indok, hogy nem fogad szót). A kisfiam boldog volt, hogy megvédtem, azonban délután már azt mesélte, hogy ahogy eljöttem az oviból, az óvónéni azt mondta: "Nem anyád fogja megmondani, mit csináljak." El sem tudom képzelni, mekkora roncsolást végeztek ezzel a mondattal, de többet ide nem vittük oviba a gyermekünket.
Egy alkalmazott óvónénivel délután pedig üzent is nekem a tulajdonos óvónéni, hogy akár 30x is bánthatta volna a kisfiamat, de csak 10x tette, örülhetek.
Nem tudom, mi minden történhetett még ebben az oviban, ide 3 éves korától járt a kisfiam és a párommal úgy látjuk, hogy talán 3 éves kora után kicsivel egyre szófogadatlanabb, egyre többször ellenkezik velünk, szemtelen velünk és másokkal. Már nem az az édes, cuki, elragadó kisfiú, aki régen volt. Pedig most is látni rajta, hogy mindent megtenne egy kis szeretetért, de nem találja hozzá az utat. Az oviban sajnos minden érintést elutasítottak, pedig a kisfiunk szeret ölelni, hozzáérni másokhoz, vigasztalni és bátorítani.
Most új oviba vittük, ahol visszatették középső csoportba, de nehezen megy a beilleszkedés. Nagyszerű pedagógiai csapatra találtunk, ami megnyugtató. Bár még csak pár hetet járt az új oviba, egy pici javulást tapasztaltam a kisfiunk viselkedésében.
Itthon sokszor veszekszünk vele, mert amíg nem emeljük meg a hangunkat vagy nem ígérünk büntetést, nem hallgat ránk. Sőt, már egyre többet meg is kell büntetni.
Szeretném tanácsát kérni, hogy hova tudnánk segítségért fordulni, hogy a lelki sebek gyógyulását segítsük és mihamarabb egy egészséges lelkű kisfiú lehessen a gyermekünk.
Köszönettel, Marcsi

Kedves Andrea!
A tanácsát szeretném kérni 6 éves fiammal kapcsolatban.
A probléma az, hogy elég bátortalan az oviban, de itthon nagyon eleven.
Nagyszülőkkel lakunk, ami nehezíti a dolgunkat.
Sokszor engednek neki, amit én nem és a gyerek előtt mondanak nekem ellent.
Néha úgy érzem, semmi tekintélyem. Aztán meg azért szidnak, hogy miért nem nevelem meg a gyereket a rosszasága miatt. Sok a konfliktusunk, amit hall a gyerek is. Van egy 3 éves kistestvére is.
Ezek okozhatják a viselkedését? Az oviban jó gyerek, sőt félénk, pedig nagycsoportos.
Azt mondta az óvónő, hogy lassú. A feladatok elejére emlékszik, de a végére már nem. A nevelési tanácsadóból jár az oviba egy hölgy, aki foglakozik vele. Őszerinte lassú, nem emlékszik a feladatra.
Ha rajzolni kell, akkor stresszel, alig ér a papírra a ceruzája. Itthon, ha rajzolni "kell" , és nem sikerül neki akkor sírni kezd, remeg a keze. Rendesen stresszel. Nehezen tudom leültetni rajzolni, nem erőltetem, de muszáj lenne mert jövőre iskola.
Szívecskét sem tud rajzolni, pedig segítek, hogy pl dombocskát rajzoljon, stb. Lerajzolom, hogy másolhassa..
És nem. Nem hajlandó, hamar nekiáll sírni. Akármit rajzolt, mindig megdicsértem, és óvatosan próbáltam célozgatni, hogy legközelebb kicsit másképp kellene, stb.
Mit tehetnék? Elég lenne a gyakorlás? Hogy segítsek?
Szeretném, ha bátrabb lenne, bízna magában, nagyobb lenne az önbizalma.
Választ előre is köszönöm!
Erzsi

Kedves Andrea !
8 éves kisfiammal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni Öntől. Ő a második házasságomból született, az első házasságomból van 3 nagy testvére egy 27 éves lány ( aki maga is 2x családanya) egy 22 éves fiú ő januárban kezdte el az önálló életet és egy 18 éves fiú aki a tanulmányai utolsó évét folytatja már csak ő lakik velünk a nagyok közül. Gyerek közösség szempontjából kicsit elszigetelten élünk mert a közelünkben nincs gyerek a házban jórészt öregek laknak. Egy játszótér sincs a közelben.Ennek következtében gyermekem az ideje nagy részét velünk töltötte, a lakás és a család a biztonsági zónája.Óvodába is későn került be hely hiány miatt 5 évesen. Nagyon nehezen szokott be.Jártunk nevelési tanácsadóba is egy évig. 2x jártuk a nagycsoportot mire javult a helyzet. Tavaly kerültünk iskolába. Tanulmányi gondunk nincs igazán. Viszont szorong a gyerek, nem kicsit.Azt hittük idővel rendeződik, de nem igy néz ki sajnos, szeretnék neki segíteni de sajnos nem tudom hogyan. Ugyanis mivel nem igazán volt gyerek közösségben ezért ő is azt csinálta mint a nagyok számitógépezik, xbox-zik, a telefonján játszik a neten olvasgat. De ezzel szemben nem tud és nem szeret rajzolni, focizni, rohangálni. Magatartási problémák nincsenek vele mert ő szófogadó rendes gyerek. Nem is tudja értelmezni amikor az osztálytársai vissza beszélnek a tanárnéninek vagy ugrálnak a padon vagy verekszenek. Mert nem szeret konfrontálódni. Viszont nem is túl ügyes, ezért meglehetősen önbizalom hiányos. Minden újtól fél. Nem szívesen mozdul ki a komfort zónájából, s ha kimozdítjuk akkor azt stressznek éli meg. Egy olyan program aminek más gyerek örül pl. állatkert vidámpark ő nem tudja élvezni mert folyamatosan az időt kérdezi, hogy mikor megyünk már haza. Ha idegen helyre megyünk ruhát vásárolni vagy bármit megnézni szintén tiszta stressz. Mivel ilyen nincsenek barátai, magányos és nem szeret iskolába menni. Ott is a legkisebb gondnál halálra stresszeli magát.Például tavaly volt, hogy az egyik angol órára családi képet kellett vinni.Nekünk nincsenek papír alapú fényképeink. Digitális őrzünk mindent. Irtam a tanárnéninek elmondtam, hogy mi a helyzet meg hát délután 5 kor derült ki hogy másnapra kell ennyi idő alatt nem tudok szerezni. Tanító néni mondta, hogy jó akkor a Tominak nem lesz. De a gyerek egész éjjel ezen görcsölt, reggel át kellett beszélni vele a dolgot. Iskolába menet meg kellett mutatni, hogy a tanító néni azt mondta nem lesz baj. Ennek ellenére bekísértem a gyereket, a portánál elváltunk bement, én már a másik utcában jártam amikor a gyerek benti ruhában zokogva kiabálva rohant utánam, hogy ő fél mert a többi gyerek elővette a képet és neki nincs és akkor mi lesz.
Soha életemben nem hagytam őt sehol de a mai napig ha amikor kihozzák őket 16 órakor vagy van hogy előbb és nem érek oda csak pár perc múlva akkor neki már könnyes a szeme.Borzasztó ez lelkileg neki is de nekem is. Hogy segítsek neki?Előre is köszönöm válaszát!

Jó napot! 6 és fél éves kisfiam, aki nagycsoportos óvodás, nagyon fél a gyerekektől. Pl. Játszóházban ha vannak más gyerekek, nem megy be, pedig előtte arra készült, hogy ott fog játszani. HA sikerül a 3,5 éves kishúgának becsalogatni a játszóházba, akkor is csak messziről szemléli a többi gyereket. Ha megyünk pl. születésnapra, az a kérdése, hogy lesznek-e ott más gyerekek is.. HA mondtuk, hogy igen, akkor azt kérte, mondjuk azt, hogy ő beteg lett. Football edzésre készülve is ezt kérdezi: Lesznek ott mások is? Mit tehetnénk ez ellen. Szeptemberben iskolába készül, mit tegyünk, hogy ne legyen a beilleszkedéssel probléma?!! Tart a gyerekektől,bárhová megyünk. :-(