Kedves Andrea!
Fiam 13 éves, SNI ( autisztikus, de csak határeset, rugalmatlanság jellemző rá például és kommunikációs-szociális képességekben eltérés). Sajnos fél éve elváltunk és heti váltásban neveljük az apjával. Nagyon eltérő nevelési elveink vannak, én nagyon empatikus, óvó és támogató vagyok, az apja sajnos inkább kemény elvárásokat támasztó hűvös típus, a szeretetnyelve az ajándékozás, elhalmozza a gyereket, de nem kedves, jóságos vele. 2 éve a nagymama meghalt, akkor majdnem vidékre költöztünk, mi a gyerekkel szerettük volna, de az apja nem engedte. Most mindketten egy kis társasházi lakásban lakunk, ami elég kicsi és zajos. A fiam nem szeret iskolába járni, sokat beteg, az osztálytársai nem fogadják be, érzik másságát, nem túl jó tanuló az SNI miatt, és nem annyira önálló, nem jár sehová, nincs barátja. Szóval eléggé komplex a helyzet. Fél éve lakunk így külön, heti váltással, eleinte úgy tűnt, minden szép és jó, de ahogy elkezdődtek a félévi témazárók egyre több betegséget produkált a gyermek, az iskolai napokon szorong. Nagy a nyomás rajta az apja által elvárt jegyekkel kapcsolatban. Én elfogadó vagyok etéren is. Ami aggaszt és ami miatt írok, szeretném megkérdezni, hogy mit jelezhet az, hogy kb 1 hónapja kitartóan azt emlegeti a fiam, hogy nyáron vidéken fog élni velem, ott lesz kutyája, háza, barkácsol, és hiába mondom, hogy ez az apja beleegyezése is, és hosszabb folyamat, ő váltig állítja, hogy így lesz, az iskola is jelzi, hogy ott is kész tényként mondja. Ez veszélyes, hiszen ha nem valósul meg, csalódás érheti, de egyben úgy érzem egyfajta jelzés, hogy menekül valamitől. Nyilván benne van a vágy, bennem is, de én nem erősítem ezt, mindig elmondom milyen lépcsőfokai vannak ennek és ha nagyobb lesz már ő is önállóbb lesz, jobban tud dönteni az életéről.Mégis állandóan visszatér erre. Lehet ez egy jelzés, hogy az iskolában van valami gond, vagy a válás, a két eltérő nevelés lehet az oka? Hogy tudok neki segíteni? Nagyon nehezen nyílik meg, hiszen kamasz. Belefér mindez egy korosztályi álmodozásba, vagy mivel szinte csak erről beszél, minden nap, kellene segítséget kérnünk gyermekpszichológustól? Várom a tanácsát, melyek köszönök szépen! Leni